Vállalkozást vezetsz? Likviditási problémáidat, most elfelejtheted!

Cégvezető, vállalkozó vagy akinek a koronavírus miatt vagy egyéb okból forráshiányos a vállalkozása? Ne aggódj, van megoldás! Szabad felhasználású forgóeszközhitelre van szükséged, számla nélküli finanszírozással? Akkor a KAVOSZ Széchenyi Likviditási Hitel Go a legkedvezőbb és leggyorsabb megoldás. Cikkünkben egy hazai agrárvállakozó meséli el saját történetét és azt, hogyan tudta a vészterhes időket átvészelni azzal, hogy rátalált a KAVOSZ által nyújtott finanszírozásokra.

Vállalkozást vezetsz? Likviditási problémáidat, most elfelejtheted!

Hiába a nagy kamatemelések, a KAVOSZ még mégmindig 2,5%-on finanszíroz

Ami még kiemleten jó hír a vállalkozások számára, hogy hiába emelkednek az égbe a hitelkamatok (a bázisként szolgáló jegybanki alapkamat immár 4,4%, míg az MNB egyhetes betéti ráta már 6,15%-on áll!), a KAVOSZ-nál az éves nettó ügyleti kamatláb még mindig fix 2,5%. A Széchenyi Likviditási Hitel Go! igénybe vehető a vállalkozás működéséhez kapcsolódó kiadások fedezésére, mint pl. forgóeszköz beszerzések, egyéb igénybe vett szolgáltatások finanszírozására korlátozás nélkül. De a hitel fordítható a vállalkozásod esetleg fennálló hiteltartozásának kiváltására is. Ugye, hogy vonzó ajánlat? 

Nézzünk egy vérbeli vállalkozói példát a Bikavér hazájából, Egerből! 

Ha Egerre gondolunk szinte minden magyar fejében rögtön megjelennek a finomabbnál finomabb egri borok, illetve a szőlészetek és borászatok sokasága. Bolyki János pincészete azonban nem elégszik meg az egri bikavér készítésével. Borai az első nevezéstől kezdve minden évben díjakat zsebelnek be a bordeaux-i Challenge du Vin borversenyen, melyet a borok olimpiájaként tart számon a szakma. A kőbányába épült borászat ötvözi a sok tonnás sziklafalak és a modern épületek sajátosságait, a ferde tetős fogadóterem – mely János szerint a világ legnagyobb buszmegállója – pedig évről évre számos rendezvénynek ad otthont.

Mikor döntöttél úgy, hogy belefogsz a borkészítésbe?

Elég fiatalon kezdtem el szőlészettel foglalkozni, 23 évesen már egy 11 hektáros telepítésbe kezdtem. Akkor 5 napszámossal, illetve az unokatestvéremmel dolgoztunk. Aztán amikor 2002-ben termőre fordult ez az ültetvény, akkor újabb telepítésekbe kezdtem és mára egy 27 hektáros gazdaságot művelünk 20 emberrel.

Úgy látom, hogy itt nem csak a boré a főszerep.

A borkészítést és a szőlőtermesztést próbáljuk egy kicsit komplexebbé tenni, ezért több rendezvényhelyszínünk is van. Van egy 200 fő befogadására alkalmas rendezvénytermünk, illetve egy kóstolótermünk, ami hétfőtől vasárnapig nyitva tart. Udvarunkon pedig több ezres nagykoncerteket is tudunk szervezni. Borkóstolókra, esküvőkre, céges csapatépítő tréningekre, fesztiválokra, zenei rendezvényekre és konferenciákra is várjuk vendégeinket itt, a Bolyki Borászatban.

Ezek szerint több lábon álltok.

Igen, bár a Covid-járvány két oldalról is sújtotta a vállalkozást. Az egyik fő pillérünk a bor értékesítése a gasztronómiában. Az éttermek leállásával ez a vonal nagyon lecsökkent. Csak nagyon kevés étterem merte bevállalni a házhozszállítást. Volt ugyan olyan vendéglátóegység, ami ajánlotta borainkat a rendelés mellé, de hát ez nyilván nem ugyanaz, mint mikor beül az ember az étterembe és rendel magának egy jó Bolyki bort a vacsorája mellé. Ez azért nagyon nagy visszaesést jelentett. Ennek kiküszöbölésre igyekeztünk erősödni a multikban, tehát az üzletekben, áruházakban próbáltunk minél több borral a polcokra kerülni. A másik problémát a helyi rendezvények lemondása okozta. Nagyon sok foglalásunk volt, de sorban elmaradtak ezek az események. Ezt nehéz volt átélni, nem volt könnyű ránézni az üresedő naptárra.

Bolyki János - Bolyki Pincészet

Akkor ezért döntöttetek a hitelfelvétel mellett?

A KAVOSZ már korábban is segített minket, és most itt a járványnak és a lezárásoknak köszönhetően muszáj volt lépnünk. Szerencsére nagyon kedvező hiteleket sikerült felvennünk. Az Agrár Széchenyi Kártya és a Széchenyi Likviditási Hitel nagy segítséget jelentett. Éppen egy beruházás közepén voltunk, és ez olyannyira megterhelte a büdzsét, hogy muszáj volt valamiből működtetni a céget. A bérek fizetéséhez, a megműveléséhez szükséges eszközök, a növényvédő szerek és a palackok, megvásárlásához nagyon jól jöttek az új konstrukciók, amiket a KAVOSZ-nál nagyon gördülékenyen meg is kaptunk.

A helyzet stabilizálódásával milyen terveitek vannak?

Azért nem állt le az élet, nagyon sok elképzelésünk és tervünk van a jövőre nézve. Az egyik legfontosabb az, hogy az új feldolgozónk hiteleit törlesszük és fizessük. A másik pedig, hogy itt szálláshelyeket alakítsunk ki, hiszen ezáltal tovább bővülne a Bolyki Pincészet repertoárja.

A Te vállalkozásodnak is jól jönne egy kis támogatott segítség?

A KAVOSZ weboldalán IDE kattintva az Agrár Széchenyi Kártya és a Széchenyi Likviditási Hitel Go! mellett még számos más hitel vagy lízing megoldás vár Rád!

Kisebb gazdasági növekedésre számít az idén Romániában a Nemzetközi Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a román gazdaság teljesítménye az idén 1 százalékkal nő - jelentette be Joong Shik Kang, a pénzügy szervezet romániai missziójának vezetője pénteken Bukarestben sajtótájékoztatón.
2025. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Szigorúbb szabályokkal kell megvédeni az európai rizstermesztést

Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az európai rizstermelés biztonságát, versenyképességét és fenntarthatóságát, éppen ezért szigorúbb uniós piacvédelmi szabályokra van szükség - jelentette ki az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a Riso Nemzetközi Rizsfesztiválon pénteken, Vercelliben.
2025. 09. 14. 13:30
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva?

A Bitcoin (CRYPTO: BTC) a nyár folyamán új történelmi csúcsot ért el, 124 457 dolláron, és ezzel együtt a vezető elemzők és iparági szereplők is frissíteni kezdték hosszú távú előrejelzéseiket.
2025. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Tokenizált államkötvény jelentése és szerepe a modern pénzügyekben

A digitális forradalom elérte az államkötvényeket is: megjelentek a tokenizált államkötvények. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? És miért lehet ez fontos a kriptovaluta-piac jövője szempontjából? Ebben az átfogó, közérthető elemző cikkben mindent elmagyarázunk a tokenizált államkötvényekről – példákkal, analógiákkal és gyakorlati betekintéssel, még azok számára is, akik sosem hallottak még sem a kötvényről, sem a tokenről.
2025. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Hová meneküljünk, ha zuhan a kriptó? – A biztonságos kripto-befektetések toplistája medvepiacon

A kriptovaluta piac viharai idején sok befektető pánikszerűen keres menedéket: de vajon mely eszközök számítanak igazán biztonságosnak? A cikkben utánajárunk, hogyan érdemes átrendezni portfóliónkat, ha elindul a lejtmenet – legyen szó stabilcoinokról, aranyról, vagy akár passzív jövedelemtermelő stratégiákról.
2025. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

A sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást. Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni.
2025. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szombat este közleményben az MTI-t.
2025. 09. 14. 07:00
Megosztás:

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben TESCO-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek szempontjából. Ugyanakkor ez a megoldás nem csupán előnyöket kínál, hanem új teret is nyitott azok számára, akik visszaélésekre törekednek. Mutatjuk hogyan!
2025. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?
2025. 09. 14. 01:01
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt a hűtőszekrény? Mennyibe kerül havonta?

Hűtőszekrény fogyasztása havi szinten, forintban. Hány forintba kerül havi szinten egy folyamatosan működő hűtőszekrény egy háztartásnak? Villamos energia fogyasztás kalkuláció.
2025. 09. 14. 00:03
Megosztás:

Solana árfolyam előrejelzés, fontos XRP ETF fejlemény, és a legjobb mémcoin 2025-re 100-szoros hozampotenciállal

A kriptopiac pezseg, ahogy a befektetők figyelik a legfrissebb Solana árfolyam-előrejelzéseket, valamint az XRP ETF körüli új fejleményeket. A SOL komoly emelkedést mutat a hálózati frissítése után, miközben az intézményi figyelem egyre inkább az XRP felé irányul az ETF-várakozások miatt. A kereskedők most azt mérlegelik, hol lehet a következő 100-szoros lehetőség.
2025. 09. 13. 23:00
Megosztás:

Duna House: Budapesten nőtt az első lakást vásárlók aránya

Augusztusban az ingatlanpiacot az Otthon Start Program hatásai határozták meg, mely a lakáspiacon évek óta nem tapasztalt élénkülést eredményezett - derült ki a Duna House pénteken kiadott legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. A barométer adatai szerint a fiatal vásárlók előretörése különösen Budapesten szembetűnő: egy év alatt 23 százalékról 36 százalékra ugrott az első lakást vásárlók aránya, a trend összhangban van a program céljaival, amelyek az otthonteremtést ösztönzik.
2025. 09. 13. 22:00
Megosztás:

FLOKI, PEPE, BONK, SHIB és LBRETT: Szakértők szerint ez az egy mémcoin érheti el a 100-szoros nyereséget ebben a ciklusban

Nem minden mémcoin egyforma. Néhány pillanatok alatt berobban, majd eltűnik. Mások átvészelik a medvepiacot, és akkor emelkednek, amikor senki sem figyel. És van az a ritka néhány, amelyben a narratíva, az időzítés és a lendület éppen megfelelő elegyben van jelen ahhoz, hogy valóra váltsa a kriptos álmokat.
2025. 09. 13. 21:00
Megosztás:

Rétvári Bence: új funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció

A vastagbélszűrésre szóló meghívó is megjelenik mostantól az EgészségAblak applikációban - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára péF
2025. 09. 13. 20:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam-előrejelzés szeptember végére, friss hírek az XRP-ről, és a szakértők szerint ez az altcoin lehet a következő 100-szorozó befutó

A kriptopiac idén szeptemberben tele van kérdésekkel. Az elemzők megosztottak a legújabb Bitcoin árfolyam-előrejelzéseket illetően, az XRP-vel kapcsolatos hírek pedig folyamatosan érkeznek — ennek ellenére egyik érme sem tűnik kitörésre késznek.
2025. 09. 13. 19:00
Megosztás:

A pénzügyi és adóügyi együttműködés elmélyítéséről egyeztetett Magyarország és Vietnám

Gerlaki Bence adóügyekért, kereskedelemért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, valamint Besesek Botond adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár hivatalában fogadta Cao Anh Tuấn vietnámi pénzügyminiszter-helyettest és delegációját. A tárgyalás során a felek áttekintették a két ország gazdasági és pénzügyi együttműködésének legfontosabb kérdéseit, kiemelt figyelmet fordítva a gazdaság fehérítése érdekében tett közös lépésekre, a digitalizációra, az adóügyi adminisztráció korszerűsítésére, valamint a vállalkozások adóztatásának tapasztalataira.
2025. 09. 13. 18:00
Megosztás:

Az amerikai vámok és az európai zöldpolitika szorításában is stabilak a hazai gumiabroncspiac kilátásai

Az amerikai vámpolitika és az európai zöldátállás bizonytalanságai ellenére a hazai gumiabroncsipar kilátásai stabilak, az autóipar jövője pedig egyértelműen az elektromos közlekedés felé tart – hangzott el az idei Continental Gumiabroncs Konferencián. Az idén hetedik alkalommal megrendezett szakmai fórumon a Continental Hungaria Kft. partnerei és a gumiabroncs-ipar szakértői vitatták meg az ágazat jövőjét és legfontosabb trendjeit. Az innovációk sorából kiemelt figyelmet kapott a Conti GreenConcept: a Continental tervei szerint 5-7 éven belül 100%-ban újrahasznosított abroncsok kerülhetnek sorozatgyártásba.
2025. 09. 13. 16:00
Megosztás: