Hosszú hónapok óta tartó bizonytalanság után látszik némi fény a „napelemes–alagút” végén

A kormány július 15-től könnyít a pályázati elszámolások adminisztrációján. Ugyanakkor a lazább szabályok nagyobb teret adhatnak kevesebb tapasztalattal rendelkező, kevésbé szabályszerűen működő kivitelező cégeknek is, vélik a minőségi munkát végző kivitelezők.

Hosszú hónapok óta tartó bizonytalanság után látszik némi fény a „napelemes–alagút” végén

Magyarország egyfajta „fekete lyuk” Európában, hiszen rajtunk kívül szinte mindenütt gyors ütemben haladnak a napelemes beruházások. Abban lehet bízni, hogy július 15-e után, amikor életbe lép a napelemes pályázati források kifizetésének megkönnyítéséről és felgyorsításáról szóló rendelkezés, végre elhárulnak azok az akadályok, amelyek eddig hátráltatták a beruházásokat.

- Számításaink szerint nagyjából 90 milliárd forintnyi, mostanáig kifizetetlen támogatás akadt el a rendszerben. Rengeteg kivitelező hónapok óta vár a pénzére, sokan ráadásul az ügyfeleiknek meg is hitelezték a beruházás költségeit, így még nehezebb helyzetbe kerültek. Különösen igaz ez a komplex fejlesztésekre, ahol nemcsak a napelemek és az inverter felszereléséről van szó, hanem esetenként a nyílászárók, fűtési hálózat korszerűsítéséről, hőszivattyúk, energiatároló-berendezések, fűtő és hűtőpanelek telepítéséről. A 100 százalékos támogatottságú és intenzitású pályázatoknál ugyan a 40 százalékos előleget jellemzően kifizették, ugyanakkor nem lehetett zárásokat benyújtani, teljesítést elszámolni. Az ígérték, hogy július közepétől ez meg fog változni, el lehet majd számolni az elvégzett munkákat, így ezt a nagyon fontos határidőt feszülten várják az iparági szereplők – fogalmazott Szenyán Endre a napelemes szektor egyik piacvezető vállalkozása, az A1 Solar Kft. ügyvezető igazgatója.

A könnyítésekre azért is szükség volt, mert a pályázatok hosszú elbírálása miatt előfordulhat, hogy már nem lehet kapni azokat az eszközöket, amelyeket az eredeti pályázatban szerepeltettek. Viszont nehezíti a helyzetet, hogy - mint most kiderült -, az EON „lehúzott” rengeteg invertert a telepíthető készülékek listájáról, miközben a napelemes vállalkozások korábban már előre bevásároltak az inverterekből. Ha ezeket nem tudják felhasználni a beruházásoknál, százmilliós, vagy akár milliárdos nagyságrendű kár éri őket: erre a rendelkezésre sürgős megoldást vár az iparág.

- A pályázatok elszámolására alkalmas felületet, vagyis az Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs (EPTK) rendszert a beharangozott július 15. helyett már korábban, július 10-én este „élesítették”, s az előzetes jelzéseknek megfelelően ebben már ott vannak azok a könnyítések, amelyek meggyorsítják a kifizetések teljesítését. Mi, akik hosszú évek óta írunk és menedzselünk ebben az ágazatban pályázatokat, látjuk ezeket a könnyítéseket, de egy laikus, a felületet nem ismerő ember számára továbbra is bonyolult és idegtépő lehet a rubrikák kitöltése, sőt, megkockáztatom: kellő pályázatkezelési tapasztalat és rutin híján már-már lehetetlen – fogalmazott Szenyán Endre. Hozzátette: való igaz, hogy a nyertes családok mentesülnek az elszámolási kötelezettségeik jó része alól, például számlákat sem kell majd benyújtaniuk, fotódokumentáció alapján és a helyszínen ellenőrzik majd a projektek megvalósításának részleteit. De az EPTK-ba továbbra is fel kell majd tölteniük bizonyos dokumentációt, s ha számlákat nem is, de például egyfajta általános elszámolási technikai bizonylatot továbbra is be kell majd nyújtani. Mivel olykor akár egy rosszul megfogalmazott kifejezés, vagy nem szó szerint kiírt elnevezés is megakaszthatja a folyamatot, s a szakértő szerint borítékolható, hogy a kitöltött dokumentációt hiánypótlásra „visszadobja” majd a rendszer, mint ahogyan az a beélesített felületen az első ügyfeleknél elő is fordult.

– Mindezekből azt látjuk, hogy a szándék, vagyis, hogy egyszerűbb, gyorsabb és könnyebben kezelhető legyen az elszámolás, még nem valósult meg maradéktalanul. Ha csak a saját cégünket nézzük, elmondhatjuk, hogy közel 1000 olyan napelemes kivitelezői munkánk „áll a levegőben” az iparágat érintő nehézségek miatt, melyeknél most talán végre elindulhatnak a kifizetések. Az optimizmusunkat azonban árnyalja, hogy az elmúlt időszak bizonytalanságai és nehézségei miatt sok vállalkozás lehúzta itthon a rolót, és inkább a szomszédos országokban próbált meg boldogulni – mondta Szenyán Endre. Hozzátette: mivel ez a szakképzett és hozzáértő munkaerő hiányozni fog, alvállalkozóként itt-ott felbukkanhatnak majd a kontárok, a végzettséggel és tapasztalattal nem rendelkező, silány minőségű munkát végző vállalatok. Szavai szerint épp ezért különösen fontos, hogy a pályázati ügyintézést és a napelemes beruházások kivitelezését is csak nagy múltú, referenciával rendelkező és minőségi anyagokkal dolgozó vállalkozásokra bízzuk.

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás:

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2026. 03. 19. 14:30
Megosztás:

Bevétel és export: ébredő optimizmus a nagyvállalatoknál

A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét rajzolják – 2024 második negyedévétől kezdve kisebb megingásokkal felfelé tart a mutató.
2026. 03. 19. 14:00
Megosztás:

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás:

Fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
2026. 03. 19. 13:00
Megosztás:

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást. Legyen szó intenzív edzésről, napi wellness-rutinról vagy egy gyors frissítésről mozgás közben, ezek az italok könnyen beilleszthetők a mindennapokba praktikus PBA-mentes palackjaikkal. Ha még nem érkeztek meg a hozzád közeli boltokba, rendeld meg őket online!
2026. 03. 19. 12:45
Megosztás:

XRP árfolyam elemzés – friss kriptovaluta előrejelzés: kitörés előtt vagy újabb esés jön?

Az XRP a Ripple hálózat natív kriptovalutája, amelyet elsősorban gyors és olcsó nemzetközi pénzátutalásokra fejlesztettek ki. A hagyományos bankrendszer alternatívájaként pozicionált XRP az egyik legismertebb altcoin, amelynek árfolyamát erősen befolyásolják a piaci hangulat mellett a szabályozási hírek is.
2026. 03. 19. 12:30
Megosztás:

Az e-kereskedelem növekedése Közép-Európában és hatása a fogyasztókra

A digitális világ folyamatosan változik, és vele együtt az e-kereskedelem is egyre nagyobb teret nyer. Az online vásárlás ma már nemcsak egy különlegesség, hanem a mindennapjaink része lett.
2026. 03. 19. 12:15
Megosztás:

Brent olaj vagy Crude olaj? Ezért szakad szét most látványosan a két olaj ára

A közel-keleti háborús feszültség idején sok befektető és hétköznapi olvasó ugyanabba a csapdába sétál bele: azt látja a hírekben, hogy a Brent drágul, a crude oil pedig szintén emelkedik, de jóval kisebb mértékben. Ilyenkor adódik a kérdés: ha mindkettő kőolaj, akkor miért nem ugyanúgy mozog az áruk?
2026. 03. 19. 11:30
Megosztás:

Ethereum árfolyam elemzés – ETH kriptovaluta technikai előrejelzés: fordulóponton az ETH?

Mi várható az Ethereum piacán? Az Ethereum (ETH) a világ második legnagyobb kriptovalutája a Bitcoin után, és nem csupán digitális pénz, hanem egy decentralizált platform is, amely okosszerződéseket (smart contracts) és decentralizált alkalmazásokat (dApps) futtat. Az ETH árfolyama ezért nemcsak spekuláció, hanem a teljes Web3 ökoszisztéma egyik kulcsmutatója.
2026. 03. 19. 11:00
Megosztás:

SEC-zöld lámpa: új korszak kezdődik a tokenizált részvénykereskedésben a Nasdaqon

Az amerikai tőkepiacok történelmi lépéshez érkeztek: az SEC jóváhagyta a Nasdaq tokenizált értékpapírok kereskedésére vonatkozó javaslatát. A döntés nemcsak technológiai újítás, hanem egyben mérföldkő is a hagyományos pénzügyek és a blokklánc-alapú digitális eszközök összeolvadásában.
2026. 03. 19. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci hozamok; erősödött a dollár

Tegnap több hullámban emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvénypiacain a hozamok. Egyrészt Izrael támadást intézett az iráni energiainfrastruktúra ellen, ami miatt megugrottak az olajárak: a WTI 3, a Brent 6%-kal került feljebb, 100 és 110 dollárig. Másrészt a vártnál érdemben magasabb lett az amerikai termelői árindex és minden releváns részindexe.
2026. 03. 19. 10:00
Megosztás:

Estek a tengerentúli indexek

Meredeken estek tegnap az amerikai indexek, miután a friss makróadatok és Jerome Powell megjegyzései fokozták az inflációs aggodalmakat. A Fed a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó kamatsávot (3,5–3,75%), és jelezte, hogy idén továbbra is egy kamatvágással számol. Ugyanakkor Powell elnök elismerte, hogy az infláció a reméltnél lassabban csökken, illetve jelezte, hogy bár még korai lenne a háború inflációra gyakorolt hatásának megítélése, de az jelentős kockázatot jelent az árakra. A Fed új előrejelzésében a decemberihez képest némileg magasabb növekedéssel és gyorsabb inflációval számol.
2026. 03. 19. 09:30
Megosztás:

A nap eleji erősödést követően zárásra gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, mivel a befektetők továbbra is az Iránnal kapcsolatos geopolitikai feszültségek piacra gyakorolt hatását figyelték a mai Fed-ülés előtt. A Stoxx 600 index 0,8%-kal esett, bár a délelőtti órákban még a pozitív tartományban állt az index, miközben a legtöbb szektor és vezető börze negatív tartományban zárt. A végleges euróövezeti inflációs adat szerint a fogyasztói árindex februárban 0,6%-kal emelkedett havi alapon, ami ugyan elmaradt a 0,7%-os előzetes becsléstől, de éles fordulatot jelentett a januári –0,6% után.
2026. 03. 19. 09:00
Megosztás: