Hosszú idő óta először regisztráltak lakásárcsökkenést Németországban

Tizenkét évig tartó folyamatos növekedés után a tavalyi utolsó negyedévben csökkent a lakóingatlanok ára Németországban - közölte pénteken a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).

Hosszú idő óta először regisztráltak lakásárcsökkenést Németországban

A lakások és az egy- vagy kétlakásos családi házak ára átlagosan 3,6 százalékkal csökkent a tavaly október-decemberi időszakban az egy évvel korábbihoz képest. Ez az első lakásárcsökkenés Németországban 2010 utolsó negyedéve óta, amikor 0,5 százalékkal mérséklődtek az árak éves összevetésben.

Az egy negyedévvel korábbihoz, vagyis a július-szeptemberi időszakhoz képest még nagyobb mértékben, átlagosan 5 százalékkal csökkent a lakóingatlanok ára Németországban.

A visszaesés főleg a finanszírozási feltételek szigorodása miatt csökkenő keresletnek és a tartósan magas inflációnak tulajdonítható - fejtették ki a Destatis jelentésében.

A megelőző bő tíz évben rendre jelentős mértékben, többnyire 5 százalékot meghaladó mértékben drágultak a lakások és a családi házak a statisztikai hivatal negyedéves adatai alapján. A folyamat az év egészét tekintve még 2022-ben is kitartott, a január-szeptemberi időszak áremelkedése révén átlagosan 5,3 százalékkal kellett többet fizetni a lakóingatlanokért, mint egy évvel korábban.

Azonban az év utolsó három hónapjában már szinte mindenütt csökkentek az árak, még a lakáshiánnyal sújtott nagyvárosokban is, például Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Kölnben, ahol a családi házakért átlagosan 2,9 százalékkal, a lakásokért 1,6 százalékkal kevesebbet kértek, mint egy évvel korábban.

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 12. 07. 18:00
Megosztás:

Piacra jutás étrend-kiegészítőkkel: Így kerüld el legnagyobb buktatókat

Az étrend-kiegészítők piaca soha nem volt olyan telített és szigorúan szabályozott, mint manapság. Rengeteg új márka jelenik meg minden évben, miközben a fogyasztók egyre tudatosabbak, a hatóságok pedig egyre szigorúbban ellenőrzik a termékeket. A kihívások nem csupán a versenyből fakadnak: a megfelelő összetevők kiválasztása, a jogszabályoknak való megfelelés, a szabályos címkézés és a minőségbiztosítási előírások teljesítése mind kritikus pontok.
2025. 12. 07. 17:00
Megosztás:

LED-innováció erősítheti a hazai agráriumot

Magyar fejlesztésű LED-technológia kínál megoldást az agrárium energiahatékonysági kihívásaira, akár harmadára csökkentve a világítási költségeket.
2025. 12. 07. 16:00
Megosztás:

Átmeneti otthonban élő gyermekek kaptak ajándékot Miskolcon

Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményhálózatához tartozó miskolci Családok Átmeneti Otthonában élő gyermekeket ajándékozott meg Mikulás napja alkalmából szombaton a Porsche Hungaria Kft. Skoda márkája.
2025. 12. 07. 15:00
Megosztás:

Bitcoin esése miatt bajban lehet a Strategy részvénye?

A Strategy (NASDAQ: MSTR) – korábbi nevén MicroStrategy – mára gyakorlatilag egy erősen tőkeáttételes Bitcoin-befektetési vállalattá alakult. A cég teljes értéke szinte teljesen a Bitcoin árfolyamától függ.
2025. 12. 07. 14:00
Megosztás:

A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál

Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál - közölte az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szombaton Facebook-oldalán.
2025. 12. 07. 13:00
Megosztás:

A lakossági számlákra jellemző kedvezmények már a vállalkozói csomagoknál is megjelennek

A bankok egyre inkább a lakossági termékeknél bevált kedvezményekkel próbálják megszólítani az új vállalkozói számlanyitókat: ilyen például az egyszeri jóváírás vagy a díjmentes számlavezetés – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu szakértője. Ugyanakkor a kedvező költségek megtartása érdekében különösen fontos tisztában lenni a számlahasználati feltételekkel és a cég bankolási gyakorlatával.
2025. 12. 07. 12:00
Megosztás:

Licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója

Licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója, amelyen 800 tételből álló kollekció került kalapács alá a MOM Kulturális Központban - közölte a BÁV ART pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 07. 11:00
Megosztás:

Magyar fejlesztésű applikáció segít összekötni a segíteni vágyókat a jó ügyekkel

Az önkéntesek nemzetközi napján, december 5-én startol a BuzzGo, egy ingyenes, hazai fejlesztésű alkalmazás, amely megkönnyíti az önkéntes munkák megtalálását és szervezését. Az app célja, hogy a jó szándék találkozzon a valódi szükséglettel. A Családokért Alapítványnak köszönhetően létrejött felület összeköti a segíteni vágyókat az önkéntes munkát hirdető szervezetekkel, intézményekkel, támogatva ezzel a közösségi összefogást.
2025. 12. 07. 10:00
Megosztás:

Feloldotta a kriptozárat a REVOLUT – újra pénzhez juthatnak a magyar felhasználók!

Meglepetésszerű enyhítéssel rukkolt elő a Revolut: ismét eladhatóvá váltak a bent ragadt kriptók mind a Revolut, mind a Revolut X felületén – noha új tokent továbbra sem lehet vásárolni, a szolgáltató fenntartja a korlátozásokat - számolt be a revb.hu portál.
2025. 12. 07. 08:30
Megosztás:

Hétfőtől megvásárolhatóak a 2026-os éves autópálya-matricák

Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a NÚSZ Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is. Fontos tudni, hogy az elővásárlás keretében idén decemberben megvett e-matricák érvényessége 2026. január 1-én kezdődik.
2025. 12. 07. 08:00
Megosztás:

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
2025. 12. 07. 07:00
Megosztás:

MetaMask belép az előrejelző piacokra a Polymarket-integrációval

A MetaMask, a világ legnépszerűbb Ethereum-tárcája új területre lép: közvetlenül a predikciós piacokba integrálódik a Polymarket révén. A friss együttműködés lehetővé teszi, hogy a felhasználók valós események kimenetelére fogadjanak közvetlenül a tárcájukból.
2025. 12. 07. 06:00
Megosztás:

Orosz külügyminisztérium: az Európai Unió 1600 milliárd eurót veszített eddig a szankciókon

Az európai országok gazdasága 2022-től és 2025-tel bezárólag 1600 milliárd eurót veszített az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt - közölte az orosz külügyminisztérium szombaton.
2025. 12. 07. 05:00
Megosztás:

Solana: tartós veszteségek felé tart az árfolyam, vagy közeleg a fordulat?

A Solana árfolyama kritikus szakaszba ért: az elmúlt napok gyengülése továbbra is megerősíti azt a lefelé tartó csatornát, amely már egy hete meghatározza a mozgását. A piaci bizonytalanság látványosan nő, és a következő irányt most elsősorban a befektetői viselkedés fogja eldönteni.
2025. 12. 07. 04:00
Megosztás:

ÉKM: új szabályozás a vidéki települések teherforgalommal szembeni védelméért

A teherfuvarozást érintő úthasználati díjakról szóló átfogó intézkedéscsomag célja mindenekelőtt a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra, és a balesetek számának csökkentése, hogy ezáltal biztonságosabbá váljon a fő- és mellékutakon való közlekedés, és csökkenjen a településeket érő környezeti és zajterhelés - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája szombaton az MTI-vel.
2025. 12. 07. 03:00
Megosztás:

Miért kezdik felfedezni a kriptót a nyugdíjasok?

A nyugdíj előtt álló vagy már nyugdíjas korosztály hosszú évekig messziről kerülte a kriptovalutákat, ám ez a trend lassan, de látványosan változik. A nagy intézményi szereplők belépése, a kriptós pénzügyi szolgáltatások fejlődése és az egyszerűbb hozzáférés miatt ma már sokan gondolkodnak azon, hogy portfóliójuk egy kis szeletét digitális eszközökbe fektessék. De vajon miért most, és milyen kockázatokkal jár mindez?
2025. 12. 07. 02:00
Megosztás:

A Maros-partra vezető új kerékpárút épül Makón

Uniós támogatással a Maros-partra vezető, 5,4 kilométer hosszú új kerékpárút épül Makón - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
2025. 12. 07. 01:00
Megosztás:

Átadták az Év kiváló magyar méze verseny díjait

A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
2025. 12. 07. 00:05
Megosztás:

A Bitcoin 92 000 dolláron áll – akár duplázódhat is 2026-ra, de a Digitap ($TAP) lehet az a kripto, amely ebben a ciklusban berobban

A Bitcoin ismét 92 000 dollár fölé emelkedett, és az iparág meghatározó szereplői máris találgatják, merre tarthat a következő időszakban.
2025. 12. 06. 23:00
Megosztás: