Hová költözik a magyar legszívesebben? Ezek az ország legvonzóbb-leghűségesebb megyéi és kerületei

Pest megye a legkedveltebb célpont az országon belül költözők számára, több mint 62 ezren érkeztek oda más megyékből vagy a fővárosból 2021-ben.

Hová költözik a magyar legszívesebben? Ezek az ország legvonzóbb-leghűségesebb megyéi és kerületei

A népszerűségi lista elején szerepel még Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye. A megyén belüli költözések alapján Győr-Moson-Sopron, Baranya és Vas megyék voltak 2021 leghűségesebb megyéi. A Budapesten belül költözők közül pedig a XVII., XXII. és a III. kerületiek maradtak legnagyobb arányban a kerületükön belül. A fővároson belüli költözések alapján a XIII., a XI. és a III. kerület volt a sláger. Az eladásra kínált ingatlanok átlagára a fővároson belül a II. kerületben volt a legmagasabb november elején, 145 millió forintot tett ki. A megyeszékhelyek listáját pedig Székesfehérvár vezeti 58 milliós összeggel.

Jelentős mozgás volt tavaly az országon és Budapesten belül a költözéseket tekintve az ingatlan.com legújabb, KSH-adatokon alapuló elemzése szerint, amely egyúttal ismerteti az idén november elején jellemző kínálati árakat a legnagyobb városokban.

Hova költöztek a legtöbben?

“Az állandó vándorlások alapján Pest megye volt 2021-ben a legkedveltebb célpont, ez azt jelenti, hogy több mint 62 ezren érkeztek ide másik megyéből vagy Budapestről. Igaz, több mint 46 ezren viszont elmentek Pest megyéből a fővárosba vagy másik megyébe. A tavalyi adatokból az látszik, hogy még mindig nagyon népszerű a budapesti agglomeráció” - értékelte az az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Pest megye után Budapestre, Borsod-Abaúj-Zemplénbe, Győr-Moson-Sopronba és Fejér megyébe érkeztek a legtöbben összesen 16-34 ezren. Az adatokból az is kiderül, hogy a megyéken és településeken belül összesen 461 ezren váltottak lakhelyet.

Budapesten belül majdnem 79 ezren költöztek el. “A fővárosi adatok alapján látszik, hogy továbbra is a XIII., a XI. és a III. kerület számít a slágernek az odaköltözők szempontjából: a szóban forgó a városrészekbe 6184-7507-en érkeztek 2021-ben” - fogalmazott Balogh László.

A leghűségesebb megyék és kerületek

Az egyes megyékből indult költözések alapján kirajzolódnak 2021 leghűségesebb megyéi is. Az állandó lakhelyet váltó költözők közül a legnagyobb arányban (85%) Győr-Moson-Sopron megyében találtak új otthonra a megyén belül. A nyugati határmegyét Baranya és Vas megye követi 84 százalékkal. Csongrád-Csanád megyében a költözők 59 százaléka településen belül váltott lakhelyet, ami a legmagasabb arány a megyék rangsorában. Hasonlóan magas a településen belül költözők aránya Hajdú-Bihar és Békés megyében is, ahol az elköltözők 57 százaléka maradt az adott településen belül.

A fővároson belül költözők közül a XVII., a XXII., a III. kerületiek és a csepeliek voltak a leghűségesebbek a városrészükhöz. Ezekben a kerületekből a Budapesten belülre költözők 62-63 százaléka maradt kerületen belül. Az ingatlan.com szakértője szerint a budapesti népszűréségi listát nagymértékben meghatározza, hogy a peremkerületekben kedvezőbbek ingatlanárak, és az ott található lakások és házak az átlagosnál nagyobb alapterületűek.

Árkörkép

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül november elején a kínálati piacon mennyibe kerültek az eladásra váró lakóingatlanok (lakások, sor-, iker- és családi házak) Budapesten és a megyeszékhelyeken. A fővárosban az átlagár 68 millió forint volt. A II. kerületben 145 millió, az V.-ben 119 millió, a XII.-ben pedig 105 millió forint jellemezte. Ugyanakkor a IV., a X., XV., XIX., XX., XXI. kerületekben 50 millió forint alatt maradt az átlagár.

A megyeszékhelyek listáját Székesfehérvár vezeti, ott az átlagár ingatlanonként 58 millió forintra rúgott, majd Győr és Debrecen következik 53 és 52,8 milliós összeggel. A legalacsonyabb 15,1-28,4 millió árral pedig Szolnok, Békéscsaba, Miskolc és Salgótarján rendelkezik.

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás: