Hubai Imre: nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági szempontból is fontos a hazai termékek vásárlása

Nemzetgazdasági, sőt nemzetbiztonsági szempontból is fontos, hogy a lakosság elsősorban a hazai előállítású termékeket keresse és vásárolja, különösen így van ez az élelmiszerek esetében, amelyek előállítása nem csupán munkát ad az élelmiszerláncban dolgozóknak, hanem ellátási biztonságot is teremt - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára Villányban vasárnap.

Hubai Imre: nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági szempontból is fontos a hazai termékek vásárlása

Hubai Imre a baranyai város termelői piacának átadásán beszámolt arról, hogy az agrártárca 2010-ben célul tűzte ki a lakosság egészséges táplálkozásának elősegítését, a helyi identitástudat erősítését, valamint azt is, hogy előnyben részesíti a helyi termékek értékesítését és a rövid ellátási láncokat.

A polgári kormány már 2012-ben lépéseket tett a helyi gazdaságok élénkítésére azzal, hogy bevezette a termelői piac fogalmát, támogatta e piacok kialakítását. Már abban az évben 117 termelői piac jött létre, és ma már mintegy 320 működik - közölte. Hozzátette: a piacok számának emelkedésével egyenes arányban nőtt a regisztrált kistermelők száma is: míg 2010-ben mintegy 5 ezren voltak, 2024-ben már 23 ezret tartottak számon.

Az államtitkár emlékeztetett rá, a tárca két pályázati felhívást is meghirdetett a Vidékfejlesztési Programban, amelyek egyebek mellett a helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális és eszközfejlesztését, továbbá a közétkeztetés fejlesztését is szolgálták. Kiemelte: a kérelmek közül 525 kapott összességében mintegy 26 milliárd forint támogatást.

A hazai termékek megvásárlása hozzájárul a hazai munkahelyek megőrzéséhez, az önellátáshoz, a helyi termelők gyorsabban hozzájuthatnak munkájuk ellenértékéhez, a helyi alapanyagok felhasználása hatékonyan támogatja a lokális gazdaság fejlesztését, és minél több magyar család asztalára kerül jó minőségű, egészséges és friss hazai élelmiszer - hangsúlyozta.

Hubai Imre Villány termelői piacáról azt mondta, hogy a 108 millió forintos beruházás 86 millió forint pályázati támogatásban részesült, a kivitelezés részeként tereprendezésre, a zöldterület fejlesztésére, közműépítésre, a tér burkolására, a piac működtetéséhez szükséges eszközök beszerzésére is sor került, ennek köszönhetően még szélesebb körben érhetők el a helyi és környékbeli őstermelők kézműves termékei, élelmiszerei.

A termelő piac átadására a vörösborfesztivál zárónapján kerül sor, erre utalva az államtitkár beszámolt arról, hogy tart a szüret, a fehérszőlőfajták betakarítása jórészt lezajlott, az eddigi adatok szerint a hektáronkénti átlaghozam meghaladja a 10 tonnát.

Kitért rá, hogy a szőlőültetvények aranyszínű sárgaság betegsége Villányban is megjelent. Elmondta, hét elemből álló országos akciót indítottak a fertőzés visszaszorítására, a végrehajtásra a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2,5 milliárd, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 1,3 milliárd forintot kap.

Hubai Imre szólt arról is, hogy a kormány sok egyéb eszközzel is támogatja a borászok munkáját. Ezek között említette a kézimunka-igényes műveletek elvégzését segítő gépek beszerzéséhez is kapcsolódó támogatási módokat, valamint azt az innovációs beruházási támogatást is, amellyel új piacok, fogyasztók elérését szolgáló új technológiák, eljárások bevezetésere nyílhat lehetőség.

Mayer István, Villány független polgármestere azt mondta, a termelői piacok hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, elősegítik a hozzájutást az egészségesebb életmódot szolgáló termékekhez.

Őri László (Fidesz-KDNP), Baranya Vármegyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke azt hangoztatta, hogy minden olyan településnek, közösségnek, amely szeretett volna helyi termelői piacot létrehozni az elmúlt években vagy az elmúlt évtizedben, volt erre lehetősége. Hozzátette, Baranyában már több mint egy tucat ilyen piac újult vagy nyílt meg a kormányzat támogatásával.

Hargitai János (KDNP), országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Villány látványosan fejlődött az elmúlt években: "a Diófás tér és a Rendezvénytér között szinte már szinte mindent felújítottak", és további utcák rendbetétele is folyamatban van.

A mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos megjegyezte, az emlékév fejlesztési lehetőségeket hozott a térségbe: kedd reggeltől az M6-os autópálya már használható Eszék irányába, épül a mohácsi Duna-híd és az ahhoz kapcsolódó úthálózat, folyik a nagyharsányi szoborpark felújítása.

A politikus a következő parlamenti ciklusra vonatkozó tervekről azt mondta, a lippói csomópontról Márok érintésével "bekötik" Villányt az autópálya-hálózatba, és sor kerülhet a villányi templom környezetének megújítására is.


Új személyi igazolvány kell az Unió döntése miatt: 70 év fölött ingyenes a csere

Egyetlen nap alatt érvénytelenné válik: rengeteg magyar személyije kerülhet bajba.
2026. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Nem a pénz hiányzik a régió sportjából, hanem az üzleti modell

A közép- és kelet-európai sportpiac előtt továbbra is jelentős növekedési lehetőségek állnak, de az áttöréshez a régiónak túl kell lépnie az állami finanszírozásra épülő működési modellen. A PwC első, kilenc országra kiterjedő CEE Sports Survey kutatása szerint a sportvezetők évi 6,6%-os piaci növekedést várnak a következő 3-5 évben, miközben a női sport, a digitális bevételi források és a szurkolói elköteleződés területén is jelentős tartalékok azonosíthatók. A 120 sportvezető és 650 szurkoló bevonásával készült felmérés ugyanakkor arra is rámutat, hogy a régió hosszú távú versenyképességének kulcsa a professzionálisabb menedzsment, az átláthatóbb működés és a sportlétesítmények hatékonyabb hasznosítása lehet.
2026. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Nőtt az euróövezet építőipari termelése májusban

Májusban sorban a második hónapban nőtt az építőipari termelés az euróövezetben éves összevetésben és havi szinten is - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
2026. 07. 20. 23:00
Megosztás:

Az EU 550 millió euróra bírságolta az AliExpress-t az illegális termékek kezelése miatt

Az Európai Bizottság 550 millió eurós bírságot szabott ki az AliExpress Kínában bejegyzett online piactérre, mert a vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) előírásait az illegális, veszélyes és hamisított termékek terjedésének megelőzésével kapcsolatban - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
2026. 07. 20. 22:00
Megosztás:

Új szakemberekkel erősödik a közmédia

A közmédia átalakításának és szakmai megújulásának részeként két új főszerkesztő-helyettessel - a jelenlegi szervezeti struktúrában csatornaigazgató-helyettessel - bővül a Kossuth rádió szerkesztősége - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 20. 21:00
Megosztás:

Lemondott a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer

Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak. A Buckingham-palota bejelentése szerint az uralkodó elfogadta Starmer lemondását.
2026. 07. 20. 20:00
Megosztás:

BÉT: Csendes nap volt a tőzsdéken

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
2026. 07. 20. 19:00
Megosztás:

Két zöld hét sem rázta fel a Bitcoin árfolyamát

Két egymást követő héten is több pénz érkezett az amerikai spot Bitcoin ETF-ekbe, mint amennyi távozott belőlük. A fordulat első pillantásra biztató, a számok azonban egyelőre nem igazolják az intézményi kereslet látványos visszatérését. A korábbi tőkekivonás nagysága mellett a mostani beáramlás inkább óvatos stabilizálódásnak, mint új Bitcoin-rali kezdetének tűnik.
2026. 07. 20. 18:00
Megosztás:

Bezuhantak a Temu-rendelések : a FOXPOST is jelentős visszaesést lát

Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően. A vállalat tapasztalatai szerint a változás már rövid távon érezhető a forgalmi adatokban.
2026. 07. 20. 17:00
Megosztás:

A magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartását vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, magyar nyelvű rádió-, illetve televízióműsorban, továbbá szabadtéri reklámhordozón közzétett reklámokra, valamint az üzletben és az üzlet kirakatában a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményekre vonatkozó nyelvvédelmi előírások megtartását.
2026. 07. 20. 16:00
Megosztás:

USDT 2028: Amerika újrarajzolja a stabilcoinpiacot

A világ legnagyobb stabilcoinja komoly szabályozási fordulóponthoz közeledik. A GENIUS Act 2028-tól új feltételekhez kötheti az USDT amerikai jelenlétét, ami nem feltétlenül jelenti a Tether végét, de könnyen kettészakíthatja a globális stabilcoinpiacot.
2026. 07. 20. 15:00
Megosztás:

Stabilcoinnal fizetnék a japán futárokat

Mi történik, ha egy logisztikai vállalat nem banki átutalással, hanem blokkláncon mozgó digitális jennel fizeti ki partnereit? Japánban hamarosan választ kaphatunk erre a kérdésre. Az AZ-COM Maruwa több ezer fuvarozónál próbálhatja ki, hogyan működik a stabilcoin (stablecoin) a kriptotőzsdéken kívül, a hétköznapi gazdaságban.
2026. 07. 20. 14:00
Megosztás:

Repkednek a 6-8 százalékos kamatok a lekötött betétekre, hiába vágott az MNB

A jegybanki kamatvágások ellenére is magasan tartják a bankok az ajánlataikat az akciós lekötött betétekre. A BiztosDöntés.hu adatai szerint 6-8 százalékos kamatot is lehet találni, ami többszöröse az inflációnak. Ráadásul a legnépszerűbb lakossági állampapírok kamatai három hónapon belül 1,5 százalékkal csökkentek. Leköthető szabad pénz bőven van a lakosságnál: jócskán meghaladja a tízezermilliárd forintot az az összeg, amit a bankszámláinkon tartunk lekötés és így jellemzően kamat nélkül.
2026. 07. 20. 13:00
Megosztás:

Jön a 20%-os lakásár-zuhanás? Egy elemző, akinek eddig bejöttek a jóslatai, mást mond

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a cikkek és videók, amelyek brutális, akár 20%-os lakáspiaci korrekciót vizionálnak. Dr. Barta Ákos közgazdász, ingatlanpiaci elemző nemrég közzétett átfogó elemzése azonban egészen más képet fest: nem árzuhanás, hanem többéves nominális oldalazás következik. Mielőtt azonban rátérnénk arra, mire alapozza ezt, érdemes megnézni valamit, amit elemzőktől ritkán látni: hogyan teljesítettek a korábbi előrejelzései.
2026. 07. 20. 12:00
Megosztás:

Elmúlt héten emelkedtek az európai hosszú hozamok; a hazai hozamgörbe hosszú vége is felfelé mozdult

Pénteken a befektetők egyrészt a beérkező amerikai makrogazdasági adatokat értékeltek, amelyek szerint a gazdaság továbbra is ellenálló az iráni háború nyomán erősödő inflációs kockázatokkal szemben, másrészt erősödött az aggodalom a lezáratlan közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 20. 11:00
Megosztás:

Pénteken és a hét egészét tekintve is estek a vezető Wall Street-i indexek

Pirosban zárták a pénteki kereskedést a vezető Wall Street-i indexek, amikor az idei részvénypiaci emelkedés egyik fő motorját jelentő mesterséges intelligencia és chiprészvények korrekciója szélesebb körű kockázatkerülő hangulatba fordult át. A félvezetőszektor különösen nagy nyomás alá került: a Philadelphia Semiconductor Index több mint egy éve nem látott heti esést mutatott, júliusban már több mint 18%-ot veszített értékéből, ám az idei emelkedése ezzel együtt is közel 65%. A „Magnificent Seven” technológiai óriások közül az Apple kivételével minden részvény esett, különösen a Meta és az Alphabet. A zárásra a Dow 0,8%-kal, az S&P 500 1,0%-kal, a NASDAQ pedig 1,4%-kal került lejjebb. A Netflix árfolyama 7,4%-kal zuhant a vállalat vártnál gyengébb eredmény-előrejelzése után.
2026. 07. 20. 10:00
Megosztás:

Többségében pirosban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek

A brit FTSE100 kivételével - ami az energiaipari vállalkozások jó teljesítményének köszönhette, hogy a kedvezőtlen általános részvénypiaci hangulatban is feljebb tudott kapaszkodni – kisebb mínuszokban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése nyomán. A technológiai szektor az elmúlt héten 4 napon is mínuszban zárt, amelyekből a legnagyobb a pénteki 2,4%-os volt, míg heti összevetésben 3,3% volt az esés. A legjobban a közműszektor teljesített pénteken. Egyedi részvények közül a Saab közel 10%-kal ugrott a vártnál erősebb negyedéves eredményére, az EQT pedig 11%-ot erősödött egy felvásárlási ajánlattal kapcsolatos hírre. Ezzel szemben a Burberry több mint 6%-ot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy a közel-keleti konfliktus visszafogta az európai turisztikai költéseket. A Volvo árfolyama annak ellenére esett, hogy a svéd gyártó 35%-os második negyedévi profitnövekedésről számolt be.
2026. 07. 20. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 20. 08:00
Megosztás:

Jack Dorsey is megszólalt: az open source AI lehet Amerika versenyelőnyének kulcsa

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey támogatásáról biztosította Chamath Palihapitiya kockázati tőkebefektető álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak nem korlátoznia, hanem támogatnia kellene a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia fejlesztését.
2026. 07. 20. 07:00
Megosztás:

Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás: