Így befolyásolja a lakásárakat a forintgyengülés

A forintgyengülés eredményeként az euró korábban soha nem látott 400-as szintek fölé került. Ez pedig az euróban eladásra kínált lakóingatlanok árát is befolyásolta. Az országos lakásárakra nézve ez a hatás egyelőre elenyésző, de erőteljesen növekszik: 2021-ben az eladó ingatlanok mindössze fél százalékánál adták meg euróban az árat, idén viszont már háromszorosára nőtt ez az arány. Főként Budapesten és a Balaton környékén magasabb az eurós áron hirdetett lakóingatlanok aránya. Az árfolyamváltozások miatt az euróban fizető külföldi vevők számára viszont néhány hónap alatt 10 százalékkal csökkent a magyarországi ingatlanok ára. Emiatt a külföldi érdeklődők száma egy hónap alatt 30 százalékkal nőtt.

Így befolyásolja a lakásárakat a forintgyengülés

Az elmúlt időszakban drágább lett az euró a forinttal szemben, 2021 és 2022 elején is volt példa 360 forint alatti euróárfolyamra, míg idén május elején 380 forint alatt mozgott az árfolyam, az utóbbi napokban pedig a korábban soha nem látott 400-as szint felett is megfordult. Az árfolyam a lakáspiac kínálati oldalát nézve az euróért eladásra kínált lakóingatlanok miatt fontos. Az ingatlan.com legújabb elemzésében pedig azt vizsgálta meg, hogy az euró erősödése hogyan befolyásolta a lakáspiaci árakat és mekkora az eurós vételáron gazdára váró ingatlanok aránya Magyarországon.

Kevés van belőlük, de növekszik az arány

“Alapvetően a klasszikus költözők, azaz a meglévő lakásukból másikba tartó eladók és vevők forintban számolnak. Eurós árral inkább a befektetők egy része vagy a külföldi tulajdonosok kalkulálnak. Emiatt leginkább az átlagosnál jóval nagyobb értékű ingatlanok, villák, nagy alapterületű belvárosi lakásoknál jellemző az eurós vételár” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette: A lakásdrágulásban elenyésző az eurós áron eladásra kínált ingatlanok szerepe, hiszen a 2021-ben országos szinten a meghirdetett ingatlanok árának fél százalékát határozták meg euróban. Az euródrágulás miatt Idén viszont már ennek háromszorosára, 1,5 százalékra nőtt az arányuk. Egyes ingatlanok esetében néhány hét alatt 5-10 százalékos drágulás ment végbe forintban kifejezve.”

Budapest és a Balaton emelkedik ki az országos mezőnyből

“Vannak térségek, ahol azért az utóbbi időszakban az országos átlagnál nagyobb mértékben nőtt az eurós eladó ingatlanok aránya. Elsősorban a Balaton közelsége miatt Somogy megyében, valamint a fővárosban, valamint a nyugati határ menti megyékben” - fogalmazott a szakember.

A fővárosban például júniusban a kínálat 1,6 százalékát adták az eurós lakóingatlanok szemben a 2021-es év 0,4 százalékos arányával. A Somogy megyei kínálatban pedig 2,1 százalékot tett ki az arányuk júniusban, miközben tavaly még bőven 1 százalék alatti volt ez az érték.

Beköszöntött a külföldi vevők Kánaánja

Az euródrágulás nyertesei azok a külföldi vevők lehetnek, akik vételár összegét euróról váltják át forintra. Számukra ugyanis néhány hét alatt 10 százalékkal csökkent a magyarországi ingatlanok ára az árfolyamváltozásoknak köszönhetően. Balogh László szerint ez lehet a fő magyarázat arra, hogy az ingatlan.com-on meghirdetett eladó ingatlanok iránt külföldről érdeklődő felhasználók száma júniusban 30 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: