Így járulhat hozzá a blokklánc-technológia a környezetvédelemhez

Minden bizonnyal számodra sem újdonság, hogy a globális felmelegedés korunk talán legnagyobb kihívását jelenti. 

Így járulhat hozzá a blokklánc-technológia a környezetvédelemhez

Az egyre növekvő környezetszennyezés, az őserdők csökkenő mérete és a légkörbe került szén-dioxid a bolygó élővilágát teljesen megbolygatta.

Ami még néhány évvel ezelőtt hihetetlennek tűnt mára valósággá vált. Ennek kapcsán elég ha csak arra gondolunk, hogy alig van olyan év, amikor de dőlne meg jóformán az összes éghajlattal kapcsolatos rekord.

A jövőt ugyan biztosra nem lehet tudni, az mégis valószínűnek tűnik, hogy emiatt a következő generációk élete egyáltalán nem lesz könnyű. Ugyan a problémát tudósok már régóta felismerték, arra átfogó és mindenki igényeit kielégítő megoldás még nem született.

Bár a felmelegedés mértékének növekedését közös munkával lassítani lehet, erre sokan anyagi vagy kényelmi megfontolásból nem hajlandók.

Mit tehet az, aki segíteni szeretne?

Nemes gondolat az Brazil őserdő megmentése, azonban ezt egyedül nehezen lehet kivitelezni.

Dönthetünk persze úgy, hogy kiutazunk brazíliába és a saját kezünkbe vesszük az eseményeket, azonban erre nincs mindenkinek lehetősége.

Szerencsére azonban számos olyan közismert és megbízható szervezet létezik, akik évtizedekre visszanyuló munkájuknak köszönhetően mostanra méltán érdemelték ki támogatóik bizalmát. 

Ilyenek lehetnek például a OneTreePlanted, a WILD, vagy a Rainforest Rescue. 

Ezek a szervezetek egyaránt kiemelten hasznos munkát végeznek, és ellenőrizhető, egyúttal transzparens módon harcolnak környezetünk megóvásáért.

A legnagyobb problémát viszont nem az jelenti, hogy ne lennének kiváló szervezetek a környezet védelmére. A felsoroltak mindegyike évtizedek óta létezik, a felmelegedés üteme mégsem lassult.

Ennek a legfőbb oka az, hogy sokan úgy gondolkodnak, hogy mivel nem származik semmilyen anyagi hasznuk a segítségnyújtásból, így inkább távol tartják magukat tőle.

Most azonban egy egészen egyedi projektnek köszönhetően a befektetők egyszerre támogathatják a felsorolt szervezetek mindegyikét, egyúttal maguk is profithoz juthatnak.

Támogass zöld szervezetek a Chimpzee-vel

A kriptopénzek új lendületet adhatnak a környezetvédelemnek

Nem túlzás azt mondani, hogy Dunát lehet rekeszteni a különböző sokat ígérő kriptokkal, amikből aztán rosszabb esetben semmi nem valósul meg.

A kriptobefektetéseknek ez egy velejárója, viszont pontosan ezért tartják sokan távol magukat az ilyen jellegű befektetésektől. Sok esetben a befektetés semmilyen valós haszonnal nem jár és még az is benne van a pakliban, hogy a fejlesztők egyszerűen köddé válnak a pénzünkkel.

Azonban egy páratlan kezdeményezés, a Chimpzee fejlesztői már a gyűjtés ideje alatt bebizonyították, nem csak a levegőbe beszélnek.

A Chimpzee csapata már közvetlenül az előértékesítés után a legfontosabb ügyeket támogatja teljesen transzparens és ellenőrizhető módon.

Röviddel a gyűjtés kezdetét követően a $CHMPZ érmék eladásából befolyt összeg egy részét a OneTreePlanted-nek adományozta a csapat. A tetemes felajánlásnak köszönhetően pedig 20 000 fa került elültetésre Guatemala partjainál.

A készítők itt nem álltak meg, és további 15 000 dollárt ajánlottak fel a WILD alapítvány részére, ami az afrikai elefántok megmentésére lett fordítva.

Szintén a WILD számára került további 20 000 dollár felajánlásra a brazíliai Yawanawa törzs megmentésére. Nem túlzás azt mondani, hogy tökéletes helyre került az összeg, hiszen a napokban Brazília elnöke, Lula de Silva jóváhagyta a Yawanawa rezervátumok kialakítását.

A tetemes felajánlást pedig a WILD alapítvány vezérigazgatója, Amy Louise köszönte meg A Chimpzee közösség tagjainak egy szívhez szóló videóban.

Látogass el a Chimpzee honlapjára

A Chimpzee nem csak a környezet, hanem a pénztárcád barátja is

A projekt talán legfontosabb tulajdonsága, hogy nem kizárólag különböző alapítványok és szervezetek számára, hanem a felhasználóknak is különböző kereseti lehetőséget biztosít.

Az ökoszisztéma összesen három fontos alappillére épül, melyek mindegyike más és más kereseti lehetőséget kínál.

Az egyik ilyen a play to earn “Chimpzee Zero Tolerance” játék. Ebben a natív $CHMPZ érméket tudod megszerezni pusztán játékkal. A történet igazán illik a projekthez, hiszen csapataink irányításával kell kiűzni az őserdőkből a betolakodó embereket és gépeket.

A megszerzett $CHPZ-ért cserébe vásárolhatsz az online bolton keresztül különböző valódi pólókat, bögréket és más Chimpzee-tematikájú tárgyakat. A felületen befolyt összeg később rendszeresen szétosztásra fog kerülni a a Chimpzee zöld partenerei, illetve a felhasználók között.

Más szóval részesedést kaphatsz majd a vásárlások után, miközben zöld ügyeket támogattál. Végezetül elérhető lesz még egy NFT piactér, amin keresztül meg tudod majd vásárolni a Chimpzee NFT-ket. 

Ezek olyan alkotások, melyeket kizárólag a most zajló gyűjtés ideje alatt lehet beszerezni. Vagyis később kizárólag a közösség tagjaitól lesz mód ezeket megvásárolni ezen a piactéren keresztül. 

Az NFT-k nem kizárólag alkotásként állják meg a helyüket, hanem értékes funkcióval is rendelkeznek. A különböző szintű NFT-k, vagyis “NFT passportok” segítségével magasabb jutalmakhoz férhetsz hozzá, illetve nagyobb jutalékot kaphatsz a bevételekből.

Vagyis elmondható, hogy a Chimpzee bizonyítottan tesz a környezetért, miközben a befektetőket is profithoz juttatja.

A CHMP érméket írásunk idején 0.0011 dollárért lehet beszerezni a hivatalos weboldalon keresztül.

Ismerd meg a Chimpzee világát

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Elhárították a nyitottaktak.hu oldalon az informatikai hibát

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
2026. 11. 06. 09:00
Megosztás:

Jelentős átrendeződés folyik a világ autópiacán

Döntő átalakulás folyik a világ autópiacán. Miközben a részben vagy tisztán elektromos autók előretörtek, a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autók iránti kereslet csökken.
2026. 11. 06. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 11. 06. 08:00
Megosztás:

A Széchenyi Kártya program idei támogatásaira 93 milliárd forintot biztosít a kormány

A Széchenyi Kártya Program 2026. évi támogatásaira legfeljebb 93,028 milliárd forintot biztosít a kormány a korábbi, 2014–2020-as uniós ciklusból (GINOP pénzügyi eszközök) származó, visszaforgó pénzügyi forrásokból - olvasható a csütörtöki Határozatok Tárában.
2026. 11. 06. 07:00
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás: