Így lehet politikai választást nyerni a Tik-Tok-kal néhány hónap alatt

Csaknem egy éve már annak, hogy Călin Georgescu, a szélsőjobboldali, oroszbarát nacionalista elnökjelölt megnyerte a román elnökválasztások első fordulóját. Mivel a szavazást megelőzően nagyjából 5%-ra mérték a népszerűségét, nemcsak a nemzetközi közösséget, hanem a román választókat is sokkolta, hogy végül csaknem 23%-ot kapott.

A választás utáni hetekben fokozatosan derült fény arra, hogy Georgescu a TikTok közösségi médiafelületen érte el a hihetetlen népszerűséget, méghozzá tulajdonképpen a TikTok algoritmusának jellegzetességeit „meghekkelve”. Az elsöprően sikeres kampány többféle módszert használt, de a fő elemei a következők voltak.

A Georgescut népszerűsítő rövid videók nem politikai tartalomként lettek címkézve, a hozzájuk kapcsolódó hashtagek sem tartalmazták a nevét, de hamar ismert lett, hogy rá utalnak. Egy ismeretlen hátterű magánszemély komoly összegeket költött ezeknek a „nempolitikai” videóknak a népszerűsítésére.

Több száz, összességében sokmilliós eléréssel rendelkező influenszer kezdte el a hashtageket és a Georgescu-videókat megosztani a választás előtti napokban, nekik kulcsszerepük volt a kampány extrém sikerességében. Utóbb kiderült, sokan pénzt kaptak a megosztásokért. Végül több tízezer, addig „alvó” account éledt fel és vált nagyon aktívvá a TikTok-on, tovább erősítve a hatást.

Az ügy a román Alkotmánybíróság elé került, amely az azóta a titkosság alól feloldott titkosszolgálati jelentésekre hivatkozva megsemmisítette a választás végeredményét, és új választás kiírását írta elő. Az ítélet szerint egy „idegen ország” – nyilván Oroszország – aktívan beavatkozott a választásba és „visszaélt” („abused”) az algoritmussal. Májusban aztán a megismételt elnökválasztások le is zajlottak, a győztes a nyugatos orientációjú Nicuşor Dan lett.  

A választás első és második fordulójáról is már annyi mindent leírtak, hogy én itt csak két – szerintem eddig kevesebbet tárgyalt – kérdésre szeretnék kitérni.

Az első kérdés a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) kudarca. Mivel a rendelet éppen az ilyen kockázatokat (is) kívánta kezelni, kérdés, hogy mégis hogyan fordulhatott elő ez az eset, hogyan bukhatott el a DSA az első stresszteszten?

A másik kérdés, amely már a Cambridge Analytica ügy kapcsán is felmerült, hogy, ha a szavazók egyébként önszántukból – és nem erőszak, lefizetés vagy más jogellenes befolyásolás hatására – szavaztak egy jelöltre, akkor miért beszélünk egyáltalán botrányról, manipulációról, jogellenes befolyásolásról – méghozzá akkora mértékűről, hogy meg kellett a választás eredményét semmisíteni? Miért más egy ilyen jellegű választói befolyásolás, mint, mondjuk, egy érzelmekre erősen ható reklám vagy egy szélsőségesen elfogult vélemény, amelyekkel nincsen a jogrendszernek semmi baja?

Az első kérdésre, hogy miért vallott kudarcot a DSA, könnyebb válaszolni. Mint az közismert, a DSA egyik komoly motivációs forrása éppen a szintén választási manipulációnak kikiáltott Cambridge Analytica ügy volt, így a szövegben a választások tisztaságára vonatkozóan kifejezetten találunk utalásokat.

Az óriásplatformokra (VLOP, Very Large Online Platforms – amilyen a TikTok is) a rendelet kockázatértékelési és kockázatcsökkentési kötelezettségeket ró. A 34. cikk szerint a VLOP-k kötelesek azonosítani, elemezni és értékelni, többek közt a „polgári közbeszédre, valamint a választási folyamatokra és a közbiztonságra gyakorolt bármely tényleges vagy várható negatív hatást” (34. cikk (1) bekezdés c) pont).

A 35. cikk alapján pedig „kockázatcsökkentési intézkedéseket” kell bevezetniük ezek mérséklésére. A rendelet 11 témakörben ad egy példálózó felsorolást az intézkedésekre, a szerződési feltételek megfelelő kialakításától a belső folyamatok megerősítésén keresztül egészen a tudatosság növeléséig.

Ezek a példák már mutatják is, mi a probléma. Mind a kockázatok leírása, mind ez elvárt intézkedések nagyon általános megfogalmazásúak, egyikhez sem tartozik semmilyen mérőszám, példa, megfigyelhető, kvantifikálható, dokumentálható konkrétum, amely alapján meg lehetne ítélni, hogy, mondjuk, milyen típusú konkrét veszélyek, tényállások, esetek és milyen mértéktől kezdődően gyakorolnak már elfogadhatatlanul magas negatív hatást pl. egy választási folyamatra, tehát milyen konkrét számszerűsíthető jelenségek utalnak arra, hogy komoly veszély áll fenn.

Elsőre furcsának tűnhet, hogy mérhető paramétereket kérünk számon, de a TikTok közvetlenül a választások után kiadott és többször frissített sajtóközleménye arra utal, hogy a TikTok a maga módján próbált valamit tenni, mert ő is észlelte a jelenséget, de nyilván nem akart indokolatlan, a szólásszabadságot sértő korlátozásokat sem, és – legalábbis szerintem – egyszerűen rosszul lőtte be, hogy mi az, ami „még belefér”. A TikTok biztosan nem akart senkit tudatosan támogatni, hiszen, szemben a két másik nagy platformmal, ő régebb óta nem fogad be egyáltalán politikai hirdetéseket.   

Aki egy kicsit is ért a hálózattudományhoz, az pontosan tudja, hogy egy olyan hálózaton, mint a közösségi média, meghatározható, hogy mi a „normális” jelforgalom, és milyen az, amikor valamilyen anomália üti fel a fejét. A Bulgáriában és Romániában működő Bulgarian–Romanian Observatory of Digital Media (BROD) egy rögtön a választások után közzétett prezentációban többféle méréssel és grafikonnal is bizonyítja, hogy a TikTok-on a normálistól eltérő jelenségek voltak tapasztalhatók a választások előtti napokban.

És hiába volt egy általánosságban megfogalmazott „kockázatcsökkentési kötelezettsége” a TikToknak, mivel nem volt hozzárendelve ezekhez konkrét határérték, a TikTok csak nagyon vonakodva lépett fel bizonyos jelenségek ellen. A DSA végrehajtásával kapcsolatos következő feladat tehát ezeknek a jelenségeknek és határértékeknek a folyamatos gyűjtése és fokozatos beépítése, ha nem is a jogszabályba, de az azt értelmező útmutatásokba. 

Elképzelhető persze, hogy ez sem fog segíteni, hiszen az EU már eddig is többféle módon szerette volna – sikertelenül – megzabolázni az „abnormális” jelenségeket a platformokon, különösen a választások időszakában, de ezzel a módszerrel eddig nem próbálkoztak.   

A másik érdekes kérdés a Georgescu-üggyel kapcsolatban, ahogy fentebb jeleztem, hogy mikortól nincsen rendben egy kampányban a befolyásolás, a meggyőzés, a rábeszélés? Mikortól lesz valami elfogadhatatlan, a választások tisztaságát sértő manipuláció?

Nyilván, mint minden ilyen jelenség esetén, érdemes a szélsőségekből kiindulni. Egy higgadt hirdetés, amely egy jelölt mellett kampányol, biztosan rendben van, és a választó megfélemlítése vagy ellenkezőleg, lefizetése a szavazóhelyiségben meg biztosan nem – utóbbiakat az európai jogrendszerek mind tiltják is –, de vajon mi a helyzet az utóbbihoz közel eső átmeneti esetekkel.

Mi van a durva pszichológiai ráhatásokkal, (pl. ijesztgetés) vagy a médiafelületek „túltöltésével”, amikor egyszerre minden csatornán úgy ömlik egy üzenet, hogy nem tudunk elbújni előle? Erre nincs egyértelmű válasz még az „offline” világban sem, és a különböző politikai kultúrák is eltérően reagálnak, eltérő helyeken van a toleranciahatár.

Míg Európa, ahogy fentebb jeleztem, a szélső esetekre egy sor korlátozást és tilalmat vezetett be a kampányidőszakban, az USA-ban nincsenek ilyen korlátozások. Például az USA-ban a kampányköltéseknek nincsen felső határa, így előfordulhat, hogy az egyik jelölt, mondjuk, százszor több pénzből gazdálkodik, mint a másik, így a választópolgár az ő oldaláról százszor több hirdetést is fog látni.

Ugyanitt az USA-ban sokkal jobban beleférnek a kampányban a „hazugságok”, a tényszerű tévedések is. És az esetünkben a kérdés valójában az, hogy egy olyan kampány, amely túlnyomórészt a virtuális térben zajlik és a végletekig kihasználja egy közösségi média technológiájának jellegzetességeit, vajon tisztességtelenül manipulatív-e és „negatív hatást” gyakorol-e (jelentsen ez bármit) a választásra vagy sem.

És ennél még fontosabb kérdés, hogy mikor jutunk el ahhoz a ponthoz, amikor a „manipulációnak” már olyan jelentőséget kell tulajdonítani, hogy az alapjaiban sérti a választás tisztaságának alapelvét (gyakrabban használt kifejezéssel élve “integritását”), ássa alá annak legitimitását, így az eredmény megsemmisítendő. Hiszen egy-egy „hazugság” önmagában lehet jogsértő, előfordulhat itt-ott akár választási csalás is, de a teljes választás eredményére kiható jogsértés megállapításához biztosan több kell. De mennyi ez a több?

Míg az első kérdésre viszonylag egyszerűen tudtam válaszolni (konkrétabb, határértékekkel és előfordulási esetekkel operáló szabályok kellenek), addig erre a másodikra még csak az offline terekben van válasz, a virtuálisakban egyelőre nincsen.

Azt hiszem, az a folyamat, hogy az életünk egyre több aspektusa kerül fel a virtuális térbe – így a választási kampányok is –, ahol a megszokott intézmények és szabályok helyett a platformok és algoritmusaik jelentik az alapinfrastruktúrát, most ért el egy fordulóponthoz, amikor ez a virtuális tér már nagyobb hatással van néhány fontos életbeli aspektusra, mint a fizikai.

A platformok és az algoritmusaik mások, mint a hagyományos terek és intézmények, illetőleg ezek szabályai, és máshogy kell értelmezni az ezek mögött levő összes értékünket is. Így többek közt másképp kell értelmezni a „demokrácia” értékét, és ennek fontos elemét a „választások tisztaságát” is. Ilyen, néha szélsőséges eseteken keresztül bukdácsolva fogjuk megtanulni ebben a virtuális világban, hogy mi az, ami belefér, és mi az, ami már nem.

A cikk szerzője: Ződi Zsolt tudományos főmunkatárs, NKE Információs Társadalom Kutatóintézet

Forrás: Ludovika.hu