Így szigorították a KRESZ-t Olaszországban

Zéró toleranciát vezet be a kábítószeres befolyásoltság alatti gépkocsivezetés ellen a római parlamentben megszavazott új közúti törvény, amely tiltja a mobiltelefonok vezetés közbeni használatát is, és szigorítja az elektromos rollerekét, amelyek esetében is kötelező lesz a biztosítás.

Így szigorították a KRESZ-t Olaszországban

A parlament alsó- és felsőháza által már elfogadott törvényt az államfőnek is ellenjegyeznie kell, majd a hivatalos közlönyben való megjelenés után az új KRESZ-szabályok életbe lépnek.

A közlekedési tárcát vezető Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes számításai szerint az új szabályok karácsonytól lesznek hatályosak. Érvényesek lesznek az olasz és a külföldi vezetők számára egyaránt.

“Nagyobb biztonságot és megelőzést nyújtunk, fellépünk a visszaélésekkel és a helytelen vezetői viselkedéssel szemben, igazi közúti nevelést kívánunk adni a vezetőknek” - írta a törvényt kezdeményező Matteo Salvini közösségi oldalán.

Az új szabályok szerint ha közúti ellenőrzésen az autóvezető drogtesztje pozitív, a jogosítványát három évre bevonják. Korábban a pozitív eredmény nem volt önmagában elegendő, az is kellett az intézkedéshez, hogy az ellenőrzéskor a vezető magatartása a kábítószer-fogyasztás felismerhető jeleit mutassa.

Ha a vezető drog hatása alatt súlyos balesetet okoz, vagy közúti baleset után nem áll meg, és nem nyújt segítséget, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kockáztat.

Gyorshajtás és piros lámpán való áthaladás esetén akár két hétre felfüggeszthetik a vezetői engedélyt, és húsz büntetőpontot vonhatnak le a harmincból, amelynek elfogyásakor bevonhatják a jogosítványát.

A megengedett sebesség óránkénti tíz és negyven kilométer közötti túllépése esetén a bírság 173 és 694 euró közötti összegre emelkedik. Ha a gyorshajtás városon belül vagy egy év alatt kétszer bekövetkezik, a bírság 220 és 880 euró között mozog. A jogosítványt utóbbi esetben akár egy hónapra bevonhatják.

Ami az alkoholfogyasztást illeti, ha a vezető vérében literenként 0,5 és 0,8 ezrelék közötti mennyiséget mérnek, 573 eurótól 2170 euróig terjedő bírságot szabnak ki, és a jogosítványt három hónaptól hat hónapig terjedő időszakra bevonják.

Ha 0,8 és 1,5 közötti ezreléket mérnek, a bírság 800 és 3200 euró közötti lesz, a jogosítvány érvényességét pedig akár egy évre is felfüggeszthetik, hat hónap börtönbüntetés kiszabásával.

Másfél ezrelék fölött a bírság elérheti a 6000 eurót, a jogosítványt egy és két év közötti időszakra bevonhatják, és a sofőrt egy évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.

Ha a mennyiség meghaladja a 0,8 ezreléket, a törvény elrendeli, hogy a vezető úgynevezett Autolock-technológiát szereltessen járművére, ez automatikusan letiltja, ha a sofőr alkoholfogyasztás után akarna elindulni. 2026-tól az új autókba már kötelező lesz beépíteni a rendszert.

A friss jogosítványtulajdonosokkal szemben zéró tolerancia lesz érvényben az első három évben, ami az alkohol fogyasztást illeti.

Vezetés közbeni mobiltelefon-használat esetén az autós 250 és 1697 euró közötti bírságot kockáztat, és a jogosítványát egy hétre felfüggesztik. Visszaesés esetén emelkedik a bírság és a jogosítvány felfüggesztésének ideje is.

Az autóknak legalább másfél méteres oldaltávolságot kell tartaniuk, miközben kerékpárt előznek meg. Az elektromos kerékpárok teljesítménye nem haladhatja meg a 250 wattot és az óránkénti harminc kilométeres sebességet.

Az elektromos rollerekre bevezetik a rendszám és a biztosításkötés kötelezettségét. Kötelező lesz a bukósisak-viselés és az indexjelzők felszerelése is. A rollereket kitiltják a gyalogos övezetekből és a kerékpárutakról.

Szigorítják a tilosban való parkolás büntetését, valamint a robogók és a motorok bukósisak nélküli vezetését.

Az új szabályokat a közúti balesetek számának csökkentése érdekében vezették be. Az Istat statisztikai intézet adatai szerint tavaly a több mint 166 ezer közúti balesetben több mint háromezren veszítették életüket, és több mint 224 ezer volt a sérültek száma.

A KRESZ reformját több bírálat érte a gyorshajtásról, a tilosban való parkolásról, a bukósisak nélküli motorozásról ismert olaszok részéről.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: