Ilyen lesz Szerbia jövő évi költségvetése
A 250 tagú törvényhozás 143 képviselőjének igen szavazatával jóváhagyott büdzsé bevétele 2414,7 milliárd dinár (mintegy 7823,63 milliárd forint) lesz, ami az idei költségvetésben szereplő összegnél 2,9 százalékkal több.
A kiadások a tervek szerint elérik a 2751,7 milliárd dinárt (mintegy 8915,5 milliárd forint). A tervek szerint a gazdasági növekedés 3 százalékos lesz a következő évben, míg az államadósság a GDP 44,5 százalékát teszi majd ki.
Sinisa Mali pénzügyminiszter a büdzsé ismertetésekor közölte, hogy nagyberuházásokra a büdzsé 6,7 százalékát szánják. A jövő évtől 5,1 százalékos béremelés várható a közszférában, a minimálbér 10,1 százalékkal nő, míg a nyugdíjakat már most december elsejétől 12,2 százalékkal megnövelték.
A költségvetési tervezetben a fiatalok első ingatlanvásárlásának támogatása, a vas, az acél, az alumínium, a műtrágya és a cement importjának, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátóinak megadóztatása is szerepel.