Infláció Európában: lépéskényszerben az EKB

Májusban 8 százalék fölé emelkedett az infláció az eurózónában – hasonlóra a valutaövezet létrehozása óta nem volt példa. Így az Európai Központi Bank (EKB) is kénytelen lesz feladni eddigi óvatos hozzáállását; már be is jelentették a júliusi kamatemelést, ami viszont komoly pánikot hozott a kötvénypiacon - olvashatjuk az AEGON Alapkezelő elemzői anyagában.

Infláció Európában: lépéskényszerben az EKB

Többé Európa sem inflációmentes övezet

Évekig azt mondhattuk, hogy az EKB csak lohol a versenytársak után, a legtovább az eurózóna jegybankja tekintette átmenetinek az inflációs nyomást. Ennek megfelelően a mínusz 0,5 százalékos irányadó kamat is a legalacsonyabb a fejlett jegybankok körében. (A Fed például már márciusban elkezdte a szigorítást a monetáris kondíciókon.)

Persze jól érthető ez az óvatosság.  Miközben az EKB-nak az infláció ellen kellene harcolnia, ezzel egyidejűleg a déli államok kötvény hozamát is szinten kellene tartania, és a kettő együtt szinte lehetetlen.

Májusban már az eurózónában is 8,1 százalékra emelkedett az infláció, ami mellett már az EKB sem mehetett el szó nélkül. Így a korábban vártnál előbb, már júliusban elindulhat a kontinensen is a kamatemelés, a legutóbbi ülésen a kormányzótanács gyakorlatilag előre „bemondta” a 25 bázispontos szigorítást. Sőt, kilátásba helyezték, hogy ha a középtávú inflációs kilátások nem változnak, akkor szeptemberben nagyobb tempóra kapcsolhatnak.

Persze ez még mindig elmarad a Fed 50-75 bázispontos tempójától, azonban véglegesen kijelenthető, hogy egy hosszú, több mint tíz évig tartó időszak zárul le a világgazdaságban, hiszen az eurózónában a 2008-as pénzügyi válság óta nem emelkedtek a kamatok. Így utolsóként, de az eurózóna jegybankjának is reagálnia kell a magas inflációs időszakra.

Felbolyduló piacok

A jegybankok infláció elleni egyre erősebb küzdelmének persze lehetnek nemkívánatos következményei is, éppen a legutóbbi EKB-kommunikáció és meglepően magas amerikai inflációs statisztika után indult el komoly eladási hullám a kötvénypiacon. A hirtelen megugró hozamokra pedig szerdán már reagálnia is kellett az EKB-nak, mely megnyugtatta a befektetőket, hogy rugalmasan kezeli majd az eszközvásárlási program lezárását, illetve egy új eszközt készít, amivel csökkenthető az európai hozamok széttartása.

Látszik tehát, mennyire vékony jégen járnak most a világ jegybankjai, akár egy-egy döntés is heves piaci reakciókat tud kiváltani. Egyre erősebbek ugyanis a félelmek azzal kapcsolatban, hogy a vártnál erősebb kamatemelési tempó akár globális recesszióhoz is vezethet, ez hajtja felfelé a hozamokat.

A másik piaci reakció pedig már most kézzelfogható, hiszen a dollár az év eleje óta 8 százalékkal erősödött az euróval szemben a két jegybank kamatpolitikájának széttartása miatt. A szakértők szerint mindez még folytatódhat a következő időszakban, így akár a közel húsz éve nem látott paritást is elérheti az euró-dollár jegyzés.

Mindezekből következik, hogy befektetői szempontból a jelenlegi környezet erősen kihívásokkal terhelt, fokozott óvatosságot érdemes szem előtt tartani, hiszen néhány nap, vagy akár óra alatt is jöhetnek nagyon heves kilengések egy-egy hír vagy esemény kapcsán. 

További érdekes pénzügyi elemzések a TotalReturn blogban.


Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás: