Ingatlanpiaci kutatás: 10-ből 9-en nehézségekre számítanak

Az ingatlan- és hitelpiaci döntéseket Magyarországon bizonytalanság, félelem és szorongás övezi. Szinte alig vannak olyanok, akik nem számítanak nehézségekre ingatlanvásárlás vagy -eladás során, különösen az első lakást vásárlók között. Reprezentatív ingatlan- és hitelpiaci kutatása alapján a Duna House ÉPP JÓKOR! néven új márkakommunikációs platformot és országos kampányt is indít, amelyek középpontjában az ingatlanvásárlók és -eladók támogatása, edukációja és felhatalmazása áll az Otthon Start Program által is fűtött piaci környezetben.

Ingatlanpiaci kutatás: 10-ből 9-en nehézségekre számítanak

A magyarok ma is egyértelműen tulajdonláspártinak tekinthetők: a Duna House kutatása során megkérdezettek 86%-a maximálisan egyetértett azzal, hogy a saját ingatlan biztonságot nyújt, 74%-uk pedig mindig is saját lakás vásárlásában gondolkodott. Eközben viszont a válaszadók közül 10-ből 9-en nehézségekre számítanak ingatlanvásárlás és -eladás során is.

A vásárlók körében az elképzelt vételárú (56%) és állapotú (42%) ingatlan megtalálása, valamint az alkufolyamat (37%) jelentik a legnagyobb kihívást. Az eladók esetében pedig leginkább az elképzelt kínálati áron (69%) és időtávon belül (68%) történő eladás, továbbá az eladási folyamatot negatívan befolyásolható piaci trendek (61%) okoznak fejfájást.

A bizonytalanság és az álmatlan éjszakákat okozó szorongások mellett pedig nem meglepő, hogy sokan a hozzájuk legközelebb állókhoz fordulnak.

„Kutatásunk szerint ingatlanügyekben az emberek családtagjaik és barátaik véleményére támaszkodnak, és csak utánuk következnek az ingatlanszakértők. Sőt még kapcsolódó finanszírozási kérdésekben is szülők, nagyszülők, testvérek és egyéb rokonok „előzik” a pénzügyi tanácsadót” – mondta Megyeri Dániel, a Duna House marketing- és PR vezetője. „Az elmúlt 3 évben ingatlanügyletet bonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, holott ez az arány például az Egyesült Államokban meghaladja a 90%-ot. A családi konzultációk ennyire meghatározó jelenlétére alapozva fontos, hogy a véleményeket és benyomásokat kiegészítve alakítsunk ki olyan környezet, amelyben egyre nagyobb szerepet kaphatnak a felkészült szakértők. Minden élethelyzetben. Az Otthon Start Program miatt ráadásul több tízezer első lakást vásárló jelenik meg az ingatlanpiacon, akiknek ugyancsak empatikusan, az érzelmi terheiket is figyelembe véve kell megmutatnunk a megnyugtató kiutat a lakáspiaci trendek, az adminisztráció, a finanszírozás és a szabályozások útvesztőiből.”

A Duna House kutatása szerint az első lakást vásárlók 56%-a szerint az ingatlanvásárlás bonyolult folyamat (ami az egyik legmagasabb arány a vizsgált élethelyzetek között), és körükben a legnagyobb (83%) azok aránya, akik úgy érzik, hogy sokkal nehezebb ma hozzájutni saját lakáshoz, mint régebben. Közöttük a teljes vizsgálati mintához képest azok is többen vannak, akik a finanszírozási kérdésekkel kapcsolatban is kifejezetten borúlátók (41% a 34%-hoz képest), holott 43%-uk a lakáspiaccal kapcsolatos híreket is igyekszik rendszeresen követni. 

„Döntési paralízis, hibázástól és hosszú távú elköteleződéstől való félelem. Megfelelési kényszer és FOMO. Költözés mint új életszakasz kezdete. Mivel az elmúlt időszakban nálam is lakásvásárlás körül forogtak a hétköznapok, ezúttal nemcsak szakértőként, hanem személyes érintettségem miatt is örömmel csatlakoztam a Duna House szemléletformáló kampányához. Életünk legnagyobb vagyontárgya esetében legalább annyira fontos a pszichológiai és érzelmi támogatás, mint a tanácsadói segítség” – mondta Fuller Bianka pszichológus, aki az együttműködés keretein belül videósorozatot is készít a lakásvásárlás és költözés különböző aspektusairól.

Az ingatlan- és hitelpiacon végbemenő turbulens változások miatt az első lakást vásárlók számára különösen nagy problémát jelent még a helyes időzítés (vagyis a megfelelő ingatlanpiaci időszak) megtalálása, továbbá a licitek, alkuk miatt kialakult érzelmi és időnyomás is. Tartanak attól, hogy nem a megfelelő ingatlannál kötnek ki, ezért is igénylik a megfelelő támogatást.

„ÉPP JÓKOR! márkakommunikációs platformunkkal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a jó szándékú családi és baráti tanácsáradat közepette is el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor már érdemes szakértőt bevonni a pénzügyi szempontból is legjobb döntés meghozatalához. A közeljövőben saját, és a hozzánk csatlakozó véleményvezérek felületein is körbe fogjuk járni az egész társadalmunkat generációról generáción átívelve érintő kérdéskört. Az ingatlan- és hitelpiacon a naprakész szakmai tudás mellett minden eddiginél jobban felértékelődött az emberi kapcsolódások ereje és jelentősége. A pszichológiai aspektust ezért az országos hálózatunk tagjai számára készített értékesítői kiadványokba, továbbá az oktatási és továbbképzési tevékenységünkbe is beépítjük” – tette hozzá Megyeri Dániel.

A Duna House Magyarország legismertebb[1] ingatlanközvetítői vállalataként országszerte csaknem 150 irodával, több mint 1 500 fős ingatlan- és a cégcsoporthoz tartozó Credipass színeiben több mint 200 fős pénzügyi szakértői hálózattal, úgynevezett egykapus rendszerben segít abban, hogy mindenki biztos lehessen a döntésében a folyamat legelejétől a legvégéig.

A dh.hu honlapon megosztott, több mint 70 ezer ügyfélvélemény alapján továbbá a hálózathoz tartozó ingatlanszakértőket 5-ből átlagosan 4,4 csillagra értékelték.

A reprezentatív kutatás eredményei és tanulságai alapján az elkövetkező 1 hónap során várható további sajtóanyagok az alábbi témákat fogják még körbejárni. 
-Az ingatlanszakértők helye az ingatlanpiacion, velük és az ingatlanirodákkal kapcsolatos elvárások
-Hol tájékozódunk az ingatlanpiacon, honnan érkeznek a vevők?
-Mi a legfontosabb új ingatlan vásárlása esetén, avagy milyen attitűdök és preferenciák jellemzik a különböző élethelyzeti csoportokat?
-Ingatlanfinanszírozási megoldások: a pénzügyi és ingatlantanácsadási terület szinergiái
 
[1] Forrás: A Duna House NRC-vel közös reprezentatív ingatlan- és hitelpiaci márka- és kategóriakutatása (2025. június-július) 


Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás: