Irány a hidrogénkorszak: a Bosch megkezdte az üzemanyagcellák sorozatgyártását

A Bosch csoport, a technológiák és szolgáltatások szállítója megkezdte az üzemanyagcellák sorozatgyártását Stuttgart-Feuerbachban. Az első ügyfél a Nikola Corporation, amelynek a 8-as osztályú hidrogén-üzemanyagcellás elektromos teherautója a tervek szerint 2023 harmadik negyedévében érkezik az észak-amerikai piacra.

„A nagy múltra visszatekintő Stuttgart-Feuerbach-i üzemünkben kezdetét veszi a hidrogén időszámítás” – jelentette be a 2023-as Bosch Tech Day alkalmával Dr. Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke. „A Bosch a hidrogén-technológiák szakértőjeként egyre nagyobb szerepet vállal ezen a területen.” A vállalatcsoport a teljes hidrogénértékláncban aktív részt vállal, a hidrogén előállításának és felhasználásának technológiáit is fejleszti. A Bosch 2030-ra már mintegy ötmilliárd eurónyi árbevételt tervez a hidrogén-technológiákból.

A Bosch a hidrogéngazdaság számára készülő megoldásaiban is a globális gyártási hálózatára és németországi telephelyeinek kiválóságára alapozhat. Az üzemanyagcella-kötegeket például a bambergi Bosch-gyár szállítja a feuerbachi üzemnek, az olyan fontos rendszerelemek pedig, mint például az elektromos légkompresszor és a recirkulációs ventilátor, a homburgi Bosch-telephelyről érkeznek.

„A Bosch azon kevés vállalatok közé tartozik, amelyek olyan komplex technológia sorozatgyártására is képesek, mint az üzemanyagcella. Nem csupán a szükséges szakértelem áll rendelkezésünkre, hanem új fejlesztéseink sorozatgyártását is gyorsan el tudjuk kezdeni” – hangsúlyozta Markus Heyn, a Bosch igazgatóságának tagja, a Bosch Mobilitás elnöke. Az üzemanyagcellák gyártása nemcsak Feuerbachban indul el, hanem a kínai Csungkingben is, ahová a Vuhszban működő üzeméből érkeznek a szükséges alkatrészek. „A Bosch az első vállalat, amely Kínában és Németországban is gyárt üzemanyagcella rendszereket” – mondta Hartung. A vállalatcsoport tervei szerint a dél-karolinai Andersonban (Amerikai Egyesült Államok) működő gyárában mobilalkalmazásokra kifejlesztett cellakötegek gyártását indítja el. A Bosch várakozásai szerint 2030-ra világszerte már minden ötödik hattonnás, illetve ennél nagyobb új teherautó üzemanyagcellás hajtásrendszerrel közlekedik majd.

A Bosch részt vesz a hidrogéngazdaság kialakításában

A Bosch szerint a klímasemleges világ hidrogénnel valósítható meg. A vállalatcsoport ezért részt vállal a hidrogéngazdaság kialakításában, és növeli beruházásait a hidrogén-technológiák területén. 2021 és 2026 között a Bosch összesen közel 2,5 milliárd eurót kíván szánni hidrogén-technológiák fejlesztésére és gyártására, ami egymilliárd euróval több, mint amit a 2021 és 2024 közötti időszakra vonatkozó beruházási tervben előirányzott. A Bosch üzleti lehetőségei széles körűek, akárcsak ezeknek a munkahelyekre gyakorolt hatása. A Bosch csoportnál már több mint háromezren dolgoznak a hidrogéntechnológiák területén, a kollégáknak pedig több mint a fele Európában végzi a munkáját. A nyitott pozíciók többségét a cégen belülről tölthetik fel, elsősorban a Bosch hajtásrendszer-üzletágának munkatársaival. A hidrogén üzleti szektor jövőjét illetően egyéb gazdasági, szabályozási keretfeltételek is hatással vannak. Hartung meglátása szerint Európában jóval többet kell tenni azért, hogy a világ más régióiban, például az Amerikai Egyesült Államokban zajló gyors fejlődést követni tudjuk.

A Bosch elnöke négy javaslatot ajánlott a német és az európai döntéshozók figyelmébe. „Először is fel kell gyorsítanunk a hidrogéntermelés ütemét az Európai Unióban, másodszor globális ellátási láncokat kell kialakítani, harmadszor pedig a hidrogént a gazdaság minden ágazatában alkalmazni kell.” Negyedik pontként az európai hidrogénelosztó infrastruktúra gyors kiépítésének fontosságát hangsúlyozta.

Bosch-technikák az elektrolízistől a hidrogénmotorig

A Bosch készen áll, és minden más vállalatnál szélesebb körben alkalmazza autóipari tapasztalatait a hidrogéngazdaságban, sőt már a hidrogén előállításában is aktív. 2023 elején a Bosch csoport megkezdte a protoncsere-membrános elektrolízis prototípusok gyártását, amelyek éppen a mobil üzemanyagcellákban zajló energiaátalakulási folyamattal ellentétesen működnek. Ősztől a vállalat már az 1,25 megawattos prototípusok gyártását tervezi a kísérleti alkalmazásokhoz, és jó úton halad afelé, hogy 2025-ben a sorozatgyártásuk is elindulhasson. A Bosch több lehetőséget is vizsgál a hidrogén felhasználására. A helyhez kötött szilárd-oxid üzemanyagcellák a decentralizált hő- és áramellátásban alkalmazhatók, a Köln környéki Erkelenz kórházának kísérleti projektjében a Bosch ezzel a technológiával tervezi elérni a 90 százalékos összhatásfokot. Az ottani mikroerőmű kezdetben földgázzal működik, de a későbbiekben zöld hidrogénre is át lehet majd állítani. Az üzemanyagcellás hajtásrendszer mellett a Bosch a hidrogénüzemű motorokon is dolgozik, mind a szívócsatorna-, mind pedig a közvetlen hidrogén-befecskendezés technikáit fejlesztve. Ez a megoldás különösen a hosszú távokon, nagytömegű rakományokkal közlekedő, nehézteherjárművek számára készül.

„A hidrogénmotor mindent tud, amit a dízel, azonban szén-dioxid-semleges, emellett gyors és költséghatékony belépést kínál a hidrogénalapú mobilitás területére” – emelte ki Heyn. Egyik nagy előnye, hogy a már meglévő fejlesztési és gyártástechnológiák több mint 90 százalékban felhasználhatók hozzá. A hidrogénmotor piaci bevezetése 2024-től várható.


10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás:

Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás:

A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások

A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmaduk pedig szorongást él át ilyen helyzetben.
2026. 07. 21. 22:00
Megosztás:

Nő a logisztika, de a középmezőny nyeresége 85 százalékkal esett vissza

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 92 tagvállalatának összesített árbevétele három év alatt több mint 150 milliárd forinttal nőtt, miközben az üzemi és az adózott eredmény is jelentősen javult. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket. A közepes méretű vállalkozásoknál érezhetően romlik a jövedelmezőség és erősödik a finanszírozási nyomás. A szövetség szerint a következő években már nem pusztán a forgalom növekedése, hanem annak minősége lesz a versenyképesség kulcsa.
2026. 07. 21. 21:00
Megosztás:

Presser, Oláh és az olimpiai bajnokok – ismét aukciót szervez a Tűzcsiholó

Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei is találhatnak maguknak kincseket, például olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor aláírt mezét. A tárgyak ismét kézbe vehetőek lesznek a Művészetek Völgyében, Kapolcson a Fecske Adományboltban. A befolyt pénzből augusztus végén Tiszadobon 30 hátrányos helyzetű gyereknek és tinédzsernek szerveznek Pénzügyi tudatosság tábort.
2026. 07. 21. 20:35
Megosztás:

Az OTP és a Mol húzta új csúcsra a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2288,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 143 889,34 ponton történelmi csúcson zárt kedden.
2026. 07. 21. 20:00
Megosztás:

A vállalatok milliárdokat költenek mesterséges intelligenciára – de hol maradnak az eredmények?

A mesterséges intelligencia az évtized egyik legnagyobb befektetési trendjévé vált: a technológiai óriások soha nem látott összegeket fordítanak adatközpontokra, chipekre és a következő generációs AI-modellek fejlesztésére. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt elemezték, hogy ezek a rekordméretű beruházások valóban képesek-e a vállalatok számára a várt termelékenységnövekedést és üzleti értéket biztosítani. A rekordösszegű beruházások tükrében ugyanis egyre több vállalat teszi fel ugyanazt a kérdést: valóban megtérülnek ezek a befektetések?
2026. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

A hazai ingatlanpiacon idén visszafogott a kereslet, a forgalom pedig csökkent, az átlagnál drágább ingatlanok piaca azonban másképp alakul. A Duna House elemzése szerint az adásvételek száma éves összevetésben mintegy 7 százalékkal esett, a 100 millió forint feletti ingatlanoké viszont 18 százalékkal nőtt, és részesedésük 8-ról 10 százalék fölé emelkedett. A növekedés ugyanakkor nem a prémiumban keletkezik: a 300 millió forint feletti, valódi prémium ingatlanok forgalma nem bővült, a legdrágább kategóriában pedig csökkent.
2026. 07. 21. 18:00
Megosztás:

Majdnem 14 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma Romániában

Az év első öt hónapjában 3146 cég és egyéni vállalkozó ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában - közölte az országos cégnyilvántartó (ONRC).
2026. 07. 21. 17:00
Megosztás:

A Revolut számlákat is inkasszózza a hatóság

Elindultak a végrehajtói inkasszók a Revolutnál is, az érintett ügyfeleket pedig e-mailben értesíti a bank.
2026. 07. 21. 16:00
Megosztás:

Albérlet biztosítása: kinek a dolga megkötni?

A felvételi ponthatárok július 23-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, sok esetben csak a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy védte-e megfelelő biztosítás a bérleményt.
2026. 07. 21. 15:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával alakítják át az iskolai oktatást Kínában

Egyre szélesebb körben alkalmaznak mesterséges intelligencián (MI) alapuló rendszereket a kínai iskolákban, amelyek személyre szabott feladatok összeállításával, a tanulók teljesítményének elemzésével és a tanárok munkájának támogatásával segítik az oktatást - közölte kedden a kínai állami média.
2026. 07. 21. 14:00
Megosztás:

Az OTP bankot vesz a Baltikumban

Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal - közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 13:00
Megosztás:

Támogatja a cseh kormány a mobiltelefonok betiltását az iskolákban

Támogatja a mobiltelefonok és további elektronikus kommunikációs eszközök használatának betiltását az iskolákban a cseh kormány - közölte újságírókkal Andrej Babis a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón. A javaslatot a közelmúltban közösen terjesztette elő a parlementben Andrej Babis kormányfő és Robert Plaga oktatásügyi miniszter, így a kormány kedvező állásfoglalása várható volt. Robert Plaga szerint a kormány döntése egyhangú volt.
2026. 07. 21. 12:00
Megosztás: