Ismét béremelés az ALDI-nál - mennyit keres egy bolti dolgozó az ALDI-ban?

Az ALDI Magyarország 12 hónapon belül a harmadik béremeléséről döntött. A vállalat dolgozói az értékesítési, logisztikai és irodai munkakörökben – néhány kivételtől eltekintve – egységesen újabb 10%-os béremelésben részesülnek 2023. január 1-jétől.

Ismét béremelés az ALDI-nál - mennyit keres egy bolti dolgozó az ALDI-ban?

Ezzel egyes területeken 37%-kal növelte béreit az áruházlánc mindössze 12 hónap alatt, így munkatársai reálbére is jelentősen emelkedett. A logisztikai területen a minimálbér kétszeresét is meghaladja a kezdőbér.

Az ALDI a tervezettnél jóval több, közel 1000 új munkahelyet hozott létre Magyarországon alig egy éven belül, így már több mint 6000 főnek biztosít kiszámítható karriert és a magas inflációs környezetben is stabil megélhetést.

Az ALDI Magyarország számára a vásárlók és munkatársai elégedettsége egyaránt kiemelten fontos. A vállalat hisz abban, hogy elkötelezett dolgozók tudnak értéket teremteni a fogyasztók számára. A vásárlók akkor térnek be szívesen az ALDI áruházakba, ha az alacsony árak mellett színvonalas kiszolgálásban részesülnek minden egyes alkalommal, ezt a szolgáltatási minőséget pedig motivált munkatársakkal éri el a cég.

Az áruházlánc célja, hogy más szektorokkal szemben is versenyképes bért kínáljon már az első naptól fogva, meglévő munkatársainak pedig folyamatos bérfejlesztésekkel fizetésük reálértékének megtartására vagy növelésére törekszik.

Az ALDI 2022-ben már kétszer is emelt bérein: januárban minden munkavállalóra egységesen vonatkozó 8%-os fizetésemelésről döntött, júliusban pedig pozíciótól függően 8-19% közötti bérfejlesztést valósított meg.

A mostani béremelés – néhány pozíciót leszámítva – egységesen 10%-os, és 2023. január 1-jén lép életbe. A vállalat folyamatos bérfejlesztésének köszönhetően így a legtöbb ALDI-dolgozó bére 12 hónap alatt 26-37% közötti mértékben emelkedett, ami számottevően meghaladja az infláció jelenlegi mértékét, ezáltal a munkatársak reálbére is növekedett.

A vállalat sávos rendszerben honorálja munkatársai lojalitását: minél tovább dolgozik a vállalatnál egy munkavállaló, annál magasabb bérsávba kerül. A bérsávok minden esetben az ALDI-nál eltöltött szolgálati évekhez kötöttek, így a dolgozókat a munkaévek számának növekedésével bértárgyalások nélkül, automatikusan a következő bérsávba sorolják.

Az újonnan belépő áruházi dolgozók kezdőbére 8 órás munkaviszony mellett 2023. január 1-jétől havi bruttó 430 700 forintra, a kiemelt üzletekben bruttó 473 800 forintra emelkedik. Az ebben a pozícióban elérhető legmagasabb bér bruttó 596 700 forint lesz.

A biatorbágyi központi raktár logisztikai dolgozóinak kezdőfizetése a minimálbér több mint kétszeresére, havi bruttó 477 000 forintra, a 6. évtől bruttó 553 700 forintra nő, míg az itt elérhető legmagasabb fizetés bruttó 574 700 forint.

Az üzletvezetők bére július 1-jétől bruttó 809 400 forinttól indul, míg a 10 éve az ALDI-nál dolgozó áruházvezetőké akár bruttó 1 249 800 forint is lehet. 

A vállalat kiemelt figyelmet fordít munkavállalói egészségmegőrzésére, ezért a versenyképes béreken kívül valamennyi munkatársának ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat is biztosít, továbbá minden nap friss zöldséget és gyümölcsöt kínál a dolgozóknak.

1000 új munkahely 12 hónap alatt

Az ALDI Magyarország dinamikusan fejlődik, az utóbbi időben pedig tovább nőtt a vásárlók érdeklődése a diszkontáruházlánc iránt. A megnövekedett vásárlószám és forgalom miatt a vállalat jelentősen növelte magyarországi munkatársai létszámát, hogy a megszokott magas színvonalon tudja biztosítani a lakosság, a magyar családok ellátását az emelkedő inflációs környezetben is alacsony árú élelmiszerekkel és non-food termékekkel.

A vállalat ezért a tervezettnél jóval több új munkahelyet hozott létre a kereskedelem, a logisztika, az informatika és az ügyvitel területén: egy év alatt közel 1000 fővel nőtt az ALDI cégcsoport által Magyarországon foglalkoztatottak száma, ami közel 30%-os bővülésnek felel meg, így a cégcsoport már az ország 20 legnagyobb munkaadója közé tartozik.

Az áruházlánc célja, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem egyik meghatározó szereplőjeként hozzájáruljon a magyar gazdaság fejlődéséhez. Ennek egyik pillére a jórészt magyar forrásból származó termékválaszték – a vállalat kizárólag hazai friss húst tart állandó kínálatában, továbbá 65 alapvető tejtermék és minden tojás is hazai termelőktől és feldolgozóktól jut el az áruházlánc üzleteinek polcaira. A vállalat számára a másik pillér a foglalkoztatottság növelése, stabil, válságálló munkahelyek létrehozása, amelyekhez versenyképes fizetések társulnak.

„A stabilitás jelenti az egyik legnagyobb értéket az ALDI számára. Vásárlóinknak folyamatosan alacsony árakat, munkatársainknak inflációkövető vagy azt meghaladó mértékben növekvő béreket és karrierlehetőséget biztosítunk.

Felelős munkaadóként a kötelező oktatások mellett ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat, képzéseket és előrelépési lehetőségeket nyújtunk kollégáink számára. Törekvéseink sikerét igazolja, hogy az idén országszerte 14 helyszínen megtartott toborzórendezvényeinken, illetve a zenei fesztiválokon is jelentős volt a munkakeresők részéről az érdeklődés az ALDI mint munkaadó iránt” – mondta el Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója. 

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás:

Mérséklődő aktivitás és átrendeződés: így indult 2026 az álláspiacon

Óvatosabb aktivitás és enyhe visszarendeződés jellemezte az álláspiacot 2026 első negyedévében. Mind a hirdetői, mind a pályázói oldalon mérséklődés volt tapasztalható éves összevetésben, ugyanakkor a piac fokozatos alkalmazkodását jelzi, hogy a második negyedév elején mérsékelt élénkülés indult az álláshirdetések számában. Területileg vegyes kép rajzolódik ki: míg a vármegyék többségében bővülés történt, Budapesten 10%-os visszaesés volt tapasztalható éves alapon – derül ki a Profession.hu friss negyedéves jelentéséből.
2026. 05. 01. 04:00
Megosztás: