Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Érdemes lenne bruttósítani a nyugdíjakat?

Farkas András az ATV egy korábbi műsorában felidézte, hogy egyszer már majdnem átalakították a magyar nyugdíjrendszert bruttó nyugdíjrendszerre. A jogszabály 2013-ban életbe is lépett volna, ám a kormány az utolsó pillanatban megváltoztatta a döntését.

„Azóta hungarikumként a hazai az egyetlen olyan nyugdíjrendszer, ahol a bruttó keresetekből egy nettó nyugdíjösszeget kell megállapítani” – emelte ki a nyugdíjszakértő, hozzátéve, hogy minden egyes modern nyugdíjrendszerben a nyugdíj összege is bruttó abban a tekintetben, hogy van egy kedvezményes adókulcs, amit a nyugdíjasok is fizetnek mindenhol a világon, például egy kedvezményes egészségbiztosítási járulékkulcs.

A nyugdíjszakértő elmondta azt is, hogy ez azt jelentené, hogy a magyar nyugdíjakat is fel lehetne bruttósítani, tehát emelkednének a nyugdíjak és ahhoz lenne egy kedvezményes adó- és járulékkulcs.

Nyugdíj kalkulátorunk IDE kattintva érhető el.

„Ez azért lenne fontos, mert egyrészt a nyugdíjasok mindenkit visszautasíthatnának onnantól fogva, hogy őket nem kell eltartani, nem mások fizetik az ő megélhetésüket, hiszen ők is adózó, járulékfizető állampolgárok” – fogalmazott Farkas András, aki elárulta, ez azt jelentené, hogy olyan szintre kellene ebben az esetben felemelni a nyugdíjakat, hogy semmiképpen ne sérüljön a ténylegesen kézhez kapott nyugdíjösszeg. 

„Egy ilyen magas inflációs közegben negyedéves gyakorisággal kéne emelni a nyugdíjakat. Így nem kellene a nyugdíjasoknak sokat várni, hogy kompenzálják őket, mert bele lenne építve a törvénybe, hogy nem januárban és novemberben, meg esetleg a kormánytól függően év közben, hanem minden harmadik hónap után kötelezően megemelnék a tényállásnak megfelelően a nyugdíjakat” – hangoztatta a nyugdíjszakértő a beszélgetés során.

Juhász László a bruttósítással kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, „nagyon nem mindegy, hogyan történik”.

Szerinte úgy kellene megvalósítani, hogy mindenkinél személy szerint addig a pillanatig vissza kellene menni, amikor megállapították a nyugdíjukat és az akkori szabályok szerint kellene megállapítani a bruttó fizetést, és a mostani nyugdíjszabály szerint vonják le ebből az összes adót.

A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, EBITDA-eredménye csökkent 2025-ben

A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) ugyanakkor 10,7-ről 5,48 milliárd forintra csökkent a tartósan magas alapanyagárak hatására - közölte a magyar családi tulajdonú vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 04:30
Megosztás:

Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat éves időtartamra kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Rigó Csaba Balázst. A GVH elnöke az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Rigó Csaba Balázs kijelentette: „Magyarország, a magyar emberek számíthatnak a nemzeti versenyhatóság szakmai közösségére. Megvédjük a fogyasztók jogait és biztosítjuk a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Megtiszteltetés és egyben keresztényi felelősség a magyar nemzetet, a magyar embereket szolgálni!”
2026. 03. 18. 04:00
Megosztás:

Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben

Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az adat az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 03. 18. 03:30
Megosztás:

Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe

Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.
2026. 03. 18. 03:00
Megosztás:

Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket

A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 02:30
Megosztás:

Itt a pofon! Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a benzinkutakon.
2026. 03. 18. 02:00
Megosztás:

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
2026. 03. 18. 01:00
Megosztás:

Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében

A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
2026. 03. 18. 00:05
Megosztás:

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg a Váci Szakképzési Centrumot

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg Váci Szakképzési Centrumot - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Vácon, az építkezés bokrétaünnepségén, amelyet azért tartottak, mert elkészült az épület legmagasabb pontja.
2026. 03. 17. 23:30
Megosztás:

A GVH elnöke újabb hat évig Rigó Csaba Balázs

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - tájékoztatta a GVH az MTI-t közleményben
2026. 03. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc

Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
2026. 03. 17. 22:30
Megosztás:

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek biztonságát - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.
2026. 03. 17. 22:00
Megosztás:

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás:

Fordulat a piacon? 202 millió dollár áramlott vissza a Bitcoin ETF-ekbe

Hosszú kiáramlási hullám után újra pozitív fordulat látszik az amerikai spot Bitcoin ETF-eknél. A március 16-i 202 millió dolláros nettó beáramlás reményt adhat a befektetőknek – de a kép továbbra sem egyértelmű.
2026. 03. 17. 21:00
Megosztás:

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a tőzsde honlapján kedden közzétett közgyűlési előterjesztésből.
2026. 03. 17. 20:30
Megosztás:

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. 03. 17. 20:00
Megosztás:

Argentína is lecsapott a Polymarket-re: országos tiltás kriptós fogadások miatt

Egyre szigorúbb fellépés a kriptós előrejelzési piacok ellen: Argentína teljes országos blokkolást rendelt el a Polymarket ellen. A döntés mögött engedély nélküli működés, fogyasztóvédelmi aggályok és egy adatbotrány áll.
2026. 03. 17. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 17. 19:00
Megosztás:

Már több mint 23 ezer cég igényelte a fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt

Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban. Szabados Richárd a Baranya Vármegyei Kormányhivatal által szervezett munkáltatói fórumon megtartott előadásában rámutatott: a kormányzat intézkedése nyomán biztosított kamattámogatott hitel "felrobbantotta" a piacot.
2026. 03. 17. 18:30
Megosztás:

Hongkong szigorít: új korszak jön a stabilcoin-piacon

A hongkongi pénzügyi hatóság átfogó szabályozási rendszert vezet be a stablecoinokra, miközben egyre több kérdés merül fel a piac valódi méretével kapcsolatban. A cél egyértelmű: hitelesség, intézményi bizalom és fenntartható növekedés – nem pedig spekulatív hype.
2026. 03. 17. 18:00
Megosztás: