Jackson Hole hatására estek a kötvényhozamok a fejlett piacokon

Várva várt Jackson Hole-i beszédében Jerome Powell elmondta, hogy az inflációs kockázatok enyhülése és a munkapiac gyengülése miatt adottak a feltételek a szeptemberi kamatcsökkentéshez.

Jackson Hole hatására estek a kötvényhozamok a fejlett piacokon

A bejelentés után erősödtek a kamatcsökkentési várakozások, a szeptemberi csökkentés beárazott valószínűsége 85%-ra ugrott, az év végéig a piac 50%-os esélyt lát három, és 40%-os esélyt két kamatvágásra. Így pénteken estek a kötvényhozamok, a kétéves 9, a tízéves 7 bázisponttal, ami ellensúlyozta a hét első felének hozamemelkedését; ehhez hozzájárultak a váratlanul többhavi csúcsra ugró BMI-k, a Fed előző kamatmeghatározó ülésének és a megszólaló Fed-tisztviselők alapvetően óvatos, az inflációs kockázatokat hangsúlyozó megszólalásai is.

De a hét eleji kötvénypiaci hangulaton nem segítettek Donald Trump amerikai elnök Fed- ellenes kirohanásai sem; az elnök nemcsak a magas kamat építőiparra és lakáshitelezésre gyakorolt negatív hatásai miatt követelt kamatcsökkentést, hanem lemondásra szólította fel Lisa D. Cook Fed-kormányzót is, annak állítólagos jelzáloghitel-csalására hivatkozva. Így a tízéves dollár hozam 4,26%-on – a járvány után kialakult kereskedési sáv alsó harmadában – zárta a hetet; ez mintegy 5 bázispontos esés heti összevetésben.

Európában is estek a kötvényhozamok pénteken, de kisebb mértékben – részben a korábbi zárás miatt. Az euróövezetben a piac továbbra is azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy az EKB lezárta kamatcsökkentési ciklusát, egy esetleges újabb vágás valószínűsége 40%-ra esett, az időpontja pedig áttolódott 2026-ra. A kamatcsökkentési várakozásokat gyengítette, hogy – mind az EKB kialkudott bér, mind az Eurostat előzetes bérköltség mutatója szerint – a bérdinamika a második negyedévben 3%-ról 4% környékére gyorsult az euróövezetben. Ráadásul az euróövezetben is erősek lettek a BMI-k, bár a német második negyedéves GDP az előzetes -0,1%-os QoQ esésnél mélyebb, -0,3%-os visszaesést mutatott. Az euróövezeti kötvényhozamok hétközben öthavi csúcsra emelkedtek, a tízéves német hozam közelítette a 2,8%-ot, de péntekre már a megelőző heti érték alá esett, 2,7% közelébe.

A Jackson Hole-i beszéd a devizapiacon is jelentős fordulatot hozott. A dollár a hét első felében végig erősödött – az EUR/USD a múlt heti 1,17- es szintről 1,16 környékére esett–, de a hét végét már 1,172 környékén zárta, minimális gyengüléssel.

A forint esetében az volt a fő kérés, hogy az euróval szembeni árfolyam meg tud-e kapaszkodni a 400-a szint alatt. Az árfolyamot a dollár ereje mellett az ukrajnai béketárgyalásokkal kapcsolatos hírek mozgatták. A hét első felében egy esetleges Putyin-Zelenszkij találkozó hírére erősödtek a régiós devizák az euróval szemben, de a hét második felében gyengülést indított el Szergej Lavrov külügyminiszter nyilatkozata, miszerint Oroszország csak olyan ukrán biztonsági garanciákat hajlandó elfogadni, amelyeket megvétózhat. Pénteken már 397-nél is járt az EUR/HUF, de Jerome Powell megmentette, a dollár hirtelen gyengülésével együtt a forint visszaerősödött a 395-ös szintig, nagyjából oda, ahol egy héttel korábban zárt.

A kötvénypiacon a hozamok a hét egészében emelkedtek, a pénteki referenciahozamok az éven túli lejáratok esetében 10 bázisponttal álltak feljebb, mint egy héttel korábban: a tízéves hozam 7,07%-ig szaladt.

(Forrás: OTP Ébresztő)


A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás: