Javulást vár jövőre a Thyssenkrupp

Az előző évinél jóval kisebb veszteséggel zárta a 2020/21-es pénzügyi évet a Thyssenkrupp nehézipari és gépipari konszern csütörtökön közzétett beszámolója alapján. Jelezte egyúttal, hogy a 2021/22-es pénzügyi évben működési eredménye a gazdasági felemelkedésnek köszönhetően meg is duplázódhat.

Javulást vár jövőre a Thyssenkrupp

Az egyebek között autóipari beszállítóként is működő nehézipari és gépipari konszern 1,5-1,8 milliárd eurós egyszeri tételekkel kiigazított EBIT eredményre számít a 2021/22-es pénzügyi évben a most zárt pénzügyi évben elért 796 millió euró után. Nettó nyeresége pedig veszteség után akár egymilliárd euró is lehet, a legmagasabb a 2007/08-as pénzügyi év óta.     
    
Az éves eredménybeszámoló alkalmából tett bejelentésre két százalékkal emelkedett a Thyssenkrupp részvénye a tőzsdén kívüli forgalomban az európai piaci nyitást megelőzően. A csütörtöki tőzsdei kereskedés első fél órájában pedig 3,6 százalékkal nőtt a részvény árfolyama.
    
A Thyssenkrupp a 2020/21-es pénzügyi évben 34,02 milliárd eurós forgalmat ért el, 4 százalékkal kisebbet az előző pénzügyi évi 35,44 milliárd eurónál. Összehasonlítható alapon a forgalom 18 százalékkal nőtt.
    
Az EBIT eredmény 796 millió euró pluszba fordult az előző évi 1,04 milliárdos mínuszból.
    
A cég megrendelései 13 százalékkal 39,57 milliárd euróra emelkedtek.
    
A részvényesekre jutó nettó eredmény 115 millió euró veszteség lett az egy évvel korábbi 9,59 milliárd euró nyereség után, egy részvényre vetítve pedig 0,18 euró veszteség 15,40 euró nyereség után. A bázisév nyeresége azonban tartalmazza a felvonó üzletág értékesítéséből befolyt összeget.
    
A folytatólagosan végzett tevékenységek nettó eredménye 19 millió euró veszteség lett az előző évi 5,5 milliárdos veszteség után, egy részvényre vetítve 0,17 euró 8,91 euró után.
    
A Thyssenkrupp eredménybeszámolója mellett egyúttal bejelentette, hogy részvénykibocsátással tőzsdére tervezi vinni Uhde Chlorine Engineers (UCE) hidrogéntechnológiai részlegét a cég többségi pakettjének megtartásával. A Thyssenkrupp és az olasz De Nora 66-34 százalékos közös vállalata, az UCE a hidrogén előállításához használt klór-alkáli membránok legnagyobb gyártója a világon. Elemzők 3-6 milliárd euróra teszik az UCE piaci tőkerétékét.
    
A ThyssenkruppVizsgálja egyúttal acélipari üzletága kiszervezésének a lehetőségét is, ami Európában a második legnagyobbnak számít.

Pakisztán Bitcoin tartalékot tervez – Mely kriptók érdemesek most a befektetésre?

A Las Vegasban megrendezett Bitcoin 2025 konferencián a pakisztáni kriptotanács vezetője, Bilal Bin Saqib alátámasztotta, hogy Pakisztán fővárosa, Iszlámábád stratégiai Bitcoin-tartalékot fog létrehozni.
2025. 05. 31. 00:01
Megosztás:

Több mint 15 milliárd forint osztalékot fizet a Telekom macedón leányvállalata

A Magyar Telekom leányvállalata, a Makedonski Telekom AD– Skopje pénteki közgyűlésén a 2024. üzleti év után 2,38 milliárd macedón dénár (2025. május 29-i árfolyamon számolva mintegy 15,65 milliárd forint) összegű osztalék kifizetéséről határozott - közölte a cég a tőzsde honlapján pénteken.
2025. 05. 30. 23:00
Megosztás:

Az IFUA Horváth Zöld Kerék díj idei nyertese az UBM Csoport és a K&H Csoport

2025-ben az UBM Csoport és a K&H Csoport nyerte el az IFUA Horváth Zöld Kerék díjat. Ez a díj hazai szervezetek környezeti fenntarthatósági törekvéseinek üzleti irányítási megoldásait ismeri el. A pályázatok elbírálásában az IFUA Horváth szakemberei mellett a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) vezetői is részt vettek.
2025. 05. 30. 22:00
Megosztás:

Beszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.
2025. 05. 30. 21:00
Megosztás:

Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon

Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését, a gazdálkodók támogatását és az önellátás elérését – jelentette ki Hubai Imre, a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára a Mindent a burgonyáról című szakmai konferencián pénteken az AM pénteki közleménye szerint.
2025. 05. 30. 20:00
Megosztás:

Kezdő vállalkozások támogató központ nyílt Erdélyben

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken az erdélyi Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
2025. 05. 30. 19:30
Megosztás:

A medvék kilövése ellen tiltakoznak civilszervezetek Szlovéniában

Miután a szlovén természetierőforrás- és területrendezési minisztérium 206 medve kilövését engedélyezte, ami az országban élő populáció közel ötödét teszi ki, civilszervezetek tiltakozásba kezdtek a határozat ellen.
2025. 05. 30. 18:30
Megosztás:

A KÉSZ-csoport elkészítette Magyarország első integrált napelemes homlokzatburkolatát

A KÉSZ-csoport tagvállalata, a KÉSZ Metaltech Kft. kivitelezésében, az Eferte tervezőiroda tervei alapján elkészítették az ország első fotovoltaikus homlokzatát, amelynél a napelemek a homlokzatburkolattal egy síkban jelennek meg - közölte az építőipari cégcsoport az MTI-vel.
2025. 05. 30. 17:30
Megosztás:

Három hazai iskolaépület kapott nemzetközi elismerést

Magyar építészeti megoldások a világ élvonalában: három hazai iskolaépület kapott nemzetközi elismerést - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken.
2025. 05. 30. 17:00
Megosztás:

GVH: sikerrel zárult a versenytársak közötti megállapodásokról szóló bírói képzés

Sikerrel zárult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) bírói képzése, amely ezúttal a versenytársak közötti megállapodásokra összpontosított – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 30. 16:30
Megosztás:

Kritikus a spanyol mezőgazdaság helyzete

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek pénteken, sürgős intézkedéseket, köztük az ukrán gabonaimport korlátozását követelve.
2025. 05. 30. 16:00
Megosztás:

Klíma- és természeti kockázatokra is fókuszál az MNB

A megújuló energia részaránya történelmi csúcsot döntött Magyarországon, a zöld hitelezés is bővült a fenntartható tőkepiac fejlődése mellett. Az MNB célja, hogy transzparens módon támogassa a zöld átmenethez szükséges alkalmazkodást - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel, miután megjelent saját környezeti fenntarthatósági kockázati elemzése és a tavalyi évről szóló Zöld pénzügyi jelentése is.
2025. 05. 30. 15:30
Megosztás:

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

Egy friss kutatás szerint az emberek 85 százaléka a home office-ból már szívesebben visszatérne az irodába - de nem mindegy, hogy milyenbe. A jövő a hibrid munkáé és az irodahoteleké.
2025. 05. 30. 15:00
Megosztás:

Eredményes évet zárt a NAVIGATOR: újabb akvizícióval folytatja dinamikus növekedését a BÉT ipari-tech holdingja

2024-ben folytatta növekedését, 2025 kapcsán pedig pozitív kilátásokat fogalmazott meg a NAVIGATOR Csoport: a menedzsment előzetes várakozásával összhangban 5 milliárd forintot megközelítő pro-forma konszolidált árbevétel mellett az EBITDA meghaladta az 500 millió forintot. A frissen bejelentett újabb akvizíciót követően a 2026-os stratégiai célok megerősítésre kerültek, és az elmúlt évekhez hasonlóan idén is fizet osztalékot részvényeseinek az innovatív ipari technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő társaság.
2025. 05. 30. 14:30
Megosztás:

Fontos változás: több bank is lecseréli egyes bankkártyáit

Több bank is komoly változásokat jelentett be a bankkártyáinál. Az Erste és a Raiffeisen Bank például Visára cseréli a MasterCard kártyáit, míg a MagNet Banknál egyetlen MasterCard kártyatípus lesz csak elérhető a jövőben.
2025. 05. 30. 14:00
Megosztás:

A NAV értesíti a vállalkozásokat az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásról

Mintegy 70 ezer vállalkozástól várja az adóhivatal az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallást, melynek a június 2-ai határidejére felhívja az érintettek figyelmét. A cél az, hogy az adózók elkerüljék a súlyosabb szankciókat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel pénteken.
2025. 05. 30. 13:30
Megosztás:

Magyarul tanítja a Microsoft a mesterséges intelligenciát

A magyar nyelv szempontjából történelmi léptékű kötelezettségvállalást ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Microsofttal szemben folytatott eljárásában, a globális technológiai vállalat 10 milliárdnyi magyar szó felhasználásával fejleszti saját mesterséges intelligencia (MI) alapú rendszereit, és az adatokat más fejlesztők számára is ingyenesen hozzáférhetővé teszi - közölte a versenyhatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 30. 12:30
Megosztás:

Az MI valós hatása a munkaerőpiacra: Kik nyernek, kik alkalmazkodnak?

A mesterséges intelligencia már nemcsak egy divatszó. Eszköz lett belőle. Zavaró tényező. Sőt, sok szempontból játékszabály-módosító a munkaerőpiacon. Egyes ágazatok sebességet váltanak, mások irányt, a munkavállalók pedig próbálnak lépést tartani, vagy inkább elébe menni a változásoknak.
2025. 05. 30. 12:00
Megosztás:

A Duna House csoport adózott eredménye és árbevétele is nőtt

A Duna House csoport 594,4 millió forint adózott eredményt és 10 milliárd forint nettó árbevételt ért el idén az első negyedévben, előbbi 152,6 millió forinttal, míg utóbbi 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett negyedéves beszámolóban.
2025. 05. 30. 11:30
Megosztás:

Több mint 13 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak

Több mint 13 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 30. 11:00
Megosztás: