Jelentős a verseny a munkavállalókért – 66 százalékkal több az álláshirdetés idén, mint tavaly ilyenkor

Továbbra is tart az álláshirdetések számának növekedése, folyamatosan keresik az új munkavállalókat a cégek az ország minden megyéjében – mutat rá a Profession.hu első negyedéves jelentése. A tavalyi év azonos időszakához képest idén 66 százalékkal több állást hirdettek meg a portálon keresztül. Intenzív növekedés leginkább Somogy, Pest és Tolna megyére volt jellemző a vizsgált három hónap során, a legkevésbé aktív Nógrád megyében is 14 százalékos növekedés mérhető.

Jelentős a verseny a munkavállalókért – 66 százalékkal több az álláshirdetés idén, mint tavaly ilyenkor

A munkaerő-kereslet továbbra is kihívások elé állítja a vállalatokat a hazai munkaerőpiacon – derül ki a Profession.huidei első negyedéves jelentéséből. Megoldást többek között a passzív jelöltbázis felkutatása jelenthet.

Somogy megyében nőtt a leginkább a toborzás intenzitása

A legtöbb új kollégát a fővárosban keresik a feladott álláshirdetések száma alapján, azonban ezzel párhuzamosan a toborzás jelenlegi volumenét összevetve a tavalyi év azonos időszakéval elmondható, hogy a leginkább Somogy megyében történt növekedés, ahol 108 százalékkal több pozíciót hirdetek meg. Ezt követi sorrendben Pest megye (77%), Tolna megye (73%), Zala (71%), Vas (70%), Csongrád-Csanád és Győr-Moson-Sopron (67-67%), Baranya (64%), Bács-Kiskun (58%) és Borsod-Abaúj-Zemplén (56%), de az ország teljes területén számottevő a toborzás erősödése. A legkisebb mértékű emelkedés Békés (34%), Heves (28%) és Nógrád megyében (14%) mérhető e téren.

A vendéglátás és a szakmunkás hirdetések gyarapszanak a leginkább

A munkaerőtoborzást kategóriánként vizsgálva elmondható, hogy a vendéglátás hirdetési volumene nőtt a legnagyobb mértékben az idei év elején az előző év azonos időszakához képest, azonban hozzá kell tenni az eredmény magyarázataként, hogy tavaly az első negyedévben még zárva tartottak a vendéglátóhelyek az országban. Ezt követik a szak-, betanított- és segédmunkás, valamint az adminisztrációs terület hirdetései. A legkisebb növekedést az építőipar és az IT programozás kategóriák produkálták.

Megyei szinten eltérés mutatkozik a munkavállalók iránti keresletben szakterületenként. Míg Borsod megyében az adminisztráció, IT fejlesztés és az egészségügyi területekben van a leginkább igény új munkavállalókra a tavalyi évhez képest, addig Komárom-Esztergomban az IT üzemeltetés, marketing és az oktatás nőtt a legnagyobbat és az egészségügy pedig jelentősen lecsökkent. Győr-Moson-Sopronban a vendéglátás, IT Programozás és a HR a legnagyobb növekvő, Fejérben pedig az üzleti támogató központok (az SSC szektor 9 hónapja őrzi dobogós helyét), a HR és az IT üzemeltetés szerepel a lista elején. Veszprém megyében a pénzügy, vendéglátás, valamint az egészségügy hármasa tudott a leginkább nőni.

A munkavállalók preferenciái és aktivitása térség és hivatás tekintetében

A vizsgált három hónap tavalyi év azonos időszakához képest 15 százalékos elmaradást mutat a munkavállalók jelentkezésének tekintetében – igaz, tavaly ebben az időszakban még a pandémia hatása erőteljesen meghatározta a piacot. Mindemellett a megyék közel felében növekedés mérhető – ez a pozitív elmozdulás elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint Baranya és Hajdú-Bihar területén történt.

Hivatásonként vizsgálva a jelentkezők számát a vendéglátás, hotel, idegenforgalom kategóriában feladott hirdetéseknél mérhető a legintenzívebb növekedés, amelyet az oktatás, tudomány, valamint a cégvezetés, menedzsment követ, majd az üzleti támogató központok. Az idei év elején a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva a legkevesebb jelentkezést a mérnök, a bank, biztosítás, bróker és az IT programozás területén toborzók jegyezték.

„A toborzás hatékonyságát a munkaerőkeresés átalakításával tehetik hatékonyabbá a vállalatok. A megfelelő jelöltek megtalálásában segítséget nyújthat számukra, ha nem csupán az aktív álláskeresőket szólítják meg, hanem a passzív, de potenciális jelölteket is számításba veszik. Érdemes a jelölt adatbázisban keresni azok között a munkavállalók között, akik nincsenek munkakereső státuszban, de meggyőzhetőek a munkahelyváltásról vagy munkába állásról” – javasolja Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési és termékmenedzsment igazgatója.

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás: