Jelentősen több állami támogatást kaphatnak a cégek – elmondjuk a legfontosabb részleteket

A napokban megszületett az Európai Unió (EU) válasza az amerikai beruházásösztönzési törvényekre. A lépés értelmében Magyarországon is jelentősen nagyobb támogatást kaphatnak a beruházó vagy új terméket fejlesztő cégek, a kutatás-fejlesztési projektek és munkavállalók képzésére irányuló kezdeményezések is. A már ismert kedvezményeken felül ráadásul előnyösebb feltételek mellett, akár 350 millió eurós forrást is biztosíthatnak a tagállamok azoknak a társaságoknak, akik a zöld átállást segítő, stratégiailag fontos termékek gyártásába ruháznak be – hívja fel a figyelmet az EY.

Jelentősen több állami támogatást kaphatnak a cégek – elmondjuk a legfontosabb részleteket

Az Európai Unió hagyományosan szigorú feltételekhez köti, hogy egy-egy tagállam hogyan és milyen mértékben támogathatja EU-s forrásból a vállalatokat. Az elmúlt éveket meghatározó események, mint a COVID-19 járvány és Oroszország Ukrajna elleni háborúja azonban már korábban is szükségessé tették, hogy könnyítsen feltételein a közösség. Végül a tavaly elfogadott amerikai beruházásösztönzési törvények (Inflation Reduction Act 2022 és a CHIPS Act – a két jogszabály összesen közel 500 milliárd dolláros támogatási programot irányoz elő) ismét komoly lépésre ösztönözték az uniót.

A korábbi ideiglenes válságkezelési keret helyett az EU bevezette az ideiglenes válságkezelési és átállási keretet (Temporary Crisis and Transition Framework) és megszületett az általános csoportmentességi rendelet (GBER) átfogó módosítása is. Utóbbi értelmében ha egy cég beruházást indít, továbbra is 30 vagy 50 százalékos maximális támogatási intenzitásra számíthat hazánkban aszerint, hogy milyen fejlettségű régióban működik. Mindkét esetben emelkedett azonban a tagállami hatáskörön belül összegszerűen adható maximális támogatás mértéke. A fejlettebb nyugat- és közép-dunántúli térség vállalatai az eddig 22.5 millió helyett 24.75 millió eurós, míg a kevésbé fejlett Pest megye, Dél-Dunántúl és Kelet-Magyaroroszág régió vállalatai 37.5 millió euró helyett akár 41.25 millió eurós támogatást is kaphatnak az Európai Biztosság jóváhagyása nélkül.

Szintén emelték a kutatás-fejlesztési projektek kapcsán adható állami támogatás szintjét. Eddig a költségek 25 százalékáig maximum 15 millió eurót, a jövőben a költségek 40 százalékáig akár 25 millió eurós térítést is kaphatnak a vállalatok. Emellett azok a társaságok is kedvezőbb helyzetbe kerültek, akik a munkavállalók képzésére igényelnek forrást – ők az eddigi 2 helyett akár 3 millió eurós vissza nem térítendő támogatásban is részesülhetnek. 

„Kritikusan fontosnak tartom, hogy minél több cég értesüljön arról, pontosan milyen állami támogatásokban részesülhet tervezett fejlesztéseihez. Amikor a gazdaságot egymás után érik a külső sokkhatások, mint amilyen a koronavírus-járvány vagy a szomszédunkban dúló háború, a vállalatoknak ismerniük kell a lehetőségeiket cégük versenyképességének megőrzésére vagy akár növelésére” – hangsúlyozta Ésik Róbert, az EY Európa, Közel-Kelet, India és Afrika (EMEIA) térség helyszínkiválasztási tanácsadásért és állami támogatásokért felelős partnere.

A múlt héten kihirdetett EU-s keretszabályok alapján azok a cégek is plusz forráshoz juthatnak, akik zöld átálláshoz kapcsolódó termékeket gyártanak. Ők a beruházási költségük akár 35 százalékáig kaphatnak támogatást készpénz, adókedvezmény vagy kedvezményes hitel formájában, maximum 350 millió euróig (ráadásul az Európai Biztosság jóváhagyása nélkül).

„Soha nem volt annyi változás az állami támogatás tekintetében, mint az elmúlt válságokkal sújtott két-három évben. Sorozatosan bővülnek a támogatható tevékenységek, mind EU-s, mind hazai szinten. A mostani könnyítés megnyitja a tagállamoknak az utat arra, hogy nagyobb intenzitással és lazább feltételek mellett stratégiai és zöld iparágakat támogassanak. Igazolást nyert, hogy az állami támogatások megkerülhetetlenek a beruházásösztönzés és a versenyképesség növelés szempontjából. Ugyan a mostani könnyítést még minden tagállamnak át kell ültetnie, várakozásaink szerint Magyarország is ki fogja használni a keretek nyújtotta lehetőségeket” –  összegezte várakozásait Kocsis Zsolt.

A szakember hozzátette, hogy a sikeres forrás-bevonáshoz a vállalatok részéről átgondolt és átfogó felkészülésre van szükség. Ehhez komoly segítséget jelenthet egy olyan szakértő bevonása, mint az EY, ahol már rendelkezésre áll a szükséges ismeret a támogatási projektek gördülékeny és sikeres előkészítéséhez.

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás: