Jó befektetés még mindig az Unicredit részvénye

Az idei évben jelentős európai felülteljesítés volt eddig megfigyelhető a részvénypiacokon. Ezen belül is kiemelkedő a bankok helyzete, melyek átlagosan 30%-ot emelkedtek és ezzel a legjobban teljesítő iparágnak számítanak.

Jó befektetés még mindig az Unicredit részvénye

A bankok növekvő árfolyamát indokolja, hogy az európai gazdasággal kapcsolatos kilátások folyamatosan javulnak, melyből a ciklikusságból adódóan a bankok is profitálnak. A vámok körüli bizonytalanság csak közvetve érintik őket. Az EKB kamatcsökkentési ciklusa a vége felé jár és a kamatvágások ellenére nem esett vissza a bankok profitja. A növekvő egyéb díjbevételeknek és az alacsony céltartalékolásnak köszönhetően idén összességében a tavalyi szint környékén alakulhat a bankok profitja, 2026-ban pedig ismét emelkedhet.

A kedvező iparági környezeten túl is érdemes az UniCredit részvényeit figyelni, egyrészt a bank M&A aktivitása miatt, másrészt pedig a várható magas részvényesi javadalmazás miatt.

Több vasat tart egyszerre a tűzbe

Napjainkban az UniCredit az egyik legaktívabb bank az akvizíciók terén Európában. Az elmúlt hónapokban három nagy lépést is láttunk tőle, mely közép-hosszú távon Európai mércével mérve is jelentős akvizíciókhoz vezethet.

2024 novemberében vételi ajánlatott tett az olasz Banco BPM részvényeire. Ennek keretében minden Banco BPM részvényért cserébe 0,175 db új kibocsátású UniCredit részvénnyel fizetne a bankcsoport. Az ajánlat felügyeleti jóváhagyása kapcsán jelentős jogi harc kezdődött, mely most látszik rendeződni. Az olasz hatóságok szigorú feltételeket támasztottak volna az UniCredit számára, mely feltételek mentén nem biztos, hogy megérte volna számára a felvásárlás. Ilyen feltétel lett volna 209 bankfiók kötelező bezárása (főleg észak-Olaszországban) a túlzó piaci fölény elkerülése érdekében és kötelezték volna az UniCredit-et az oroszországi kivonulásra is, továbbá korlátozásokat tartalmazott volna a BPM alá tartozó Anima Holding alapkezelővel kapcsolatban is. Az Európai Versenyfelügyelet viszont csak a fiókbezáráshoz (vagy eladáshoz) ragaszkodik és kimondta, hogy az olasz hatóságoknak nincs az ügyben illetékessége, el kell fogadniuk a brüsszeli döntést, egyúttal az orosz kivonulásra és az Anima korlátozására vonatkozó feltételeket is vissza kell vonniuk. Az enyhébb versenyjogi döntés növeli annak az esélyét, hogy a tranzakció sikeresen megvalósul.

Tavaly szeptember óta jelentősen növelte az UniCredit a Commerzbankban meglévő tulajdonrészét. Mostanra nagyjából 29%-ra növelte részesedését, amit az EKB jelenleg érvényes jóváhagyása alapján 29,9%-ig növelhet tovább. A német szabályozás alapján 30%-os részesedés átlépése esetén kéne vételi ajánlatott tennie a német bankra. A téma erősen átpolitizált Németországban, részben azért, mert a Commerzbank meghatározó szereplője a német vállalati hitelpiacnak, például a KKV-k esetében, másrészt pedig a német állam 12%-ot tulajdonol a bankban, így állami beleegyezés nélkül lehetetlen lenne felvásárolni a Commerzbankot. Rövidtávon nem várható előrelépés az ügyben, de hosszabb távon aligha szimpla pénzügyi befektetőként tervez viselkedni az UniCredit. Andrea Orcel vezérigazgató szerint 2027-ig ráérnek döntést hozni a Commerzbankkal kapcsolatban.

Idén májusban pedig a görög Alpha Bankban építettek ki egy jelentősebb, 20%-körüli részesedést és egyúttal felügyeleti jóváhagyást kértek, hogy 29,9%-ig növelhessék a részesedésüket. A kommunikáció alapján jelenleg nem tervezik, hogy átlépnék a 30%-os küszöböt és vételi ajánlatot tegyenek. Az olasz és a német esettel ellentétben itt viszont pozitív fogadtatást kapott az UniCredit megjelenése, mind a kormányzati szereplők részéről, mind pedig az Alpha Bank vezetése részéről.

Az akvizíciók pénzügyi hatásai

Az Alpha Bank tranzakciója várhatóan 2025 végén fog zárulni. Ezt követően úgynevezett equity konszolidációval (20% körül) fog megjelenni az UniCredit pénzügyi kimutatásaiban, vagyis kvázi befektetés szerűen fog megjelenni. Ez azt jelenti, hogy csak az eredmény soron jelentkezik a hatás. Az UniCredit évi 180 millió eurós eredményre számít az Alpha banktól. A befektetés 40 bázisponttal fogja rontani az UniCredit CET1 tőkemegfelelését, ami 16,1% volt az első negyedév végén. A friss számokat pedig majd a július 23-án érkező első féléves eredményből ismerhetjük meg.

A Commerzbank-ban július 8-ig nagyrészt derivatív pozíciókon keresztül rendelkezett kitettséggel az UniCredit, közvetlen részvénykitettsége 10% alatt volt. Ennek megfelelően az UniCredit kimutatásaiban a közvetlenül birtokolt 9,5 % equity konszolidáció alá esett, de a nagyobb, 18-19%-nyi derivatív pozíció a kereskedési eredmény sort érintette. Tegnap viszont az eddigi szintetikus pozíciók nagyrészét átváltotta közvetlen részvényre, így jelenleg nagyjából 20%-nyi részvénnyel és további 9%-nyi derivatív pozícióval rendelkezik a Commerzbankban. Ez viszont átalakíthatja a Commerzbank pénzügyi részesedés nyilvántartását is. Így valószínű, hogy mostantól a 20%-os részesedést fogják equity konszolidációval bemutatni, az e-fölötti derivatív kitettséget, pedig kereskedési eredményként, de erről a második negyedéves eredményt követően tudhatunk meg többet.

A Banco BPM esetében akár teljes konszolidálásra is sor kerülhet majd, attól függően, hogy a felvásárlási ajánlat során a tulajdonrész hány százalékát szerzi meg az UniCredit. A tranzakció során két egyaránt 16% körüli CET1 tőkemegfeleléssel rendelkező bank olvadna össze és az UniCredit új kibocsátású részvényekkel fizetne, így véleményünk szerint a tőkemegfelelésre nem lenne érdemi hatással a tranzakció. A Banco BPM teljes felvásárlása 265 millió db új UniCredit részvény kibocsátásával járna, ami 17%-os részvényszám emelkedést jelentene. Közben az UniCredit csoport eredménye 24%-kal emelkedne, így hígulási hatás nem lépne fel, sőt még javulna is az egy részvényre jutó eredmény, még a szinergia hatások figyelembevétele nélkül is. Ennek magyarázata, hogy egy alacsonyabb értékeltségű bankot szeretne felvásárolni az UniCredit.

Az első negyedév végén az UniCredit 7,5 milliárd eurónyi tőketartalékkal rendelkezett, ami kellő alapot adhat további részesedésszerzések finanszírozásához is.

Kedvező hozamkilátások

Az UniCredit 2024-ben összesen 9 milliárd eurót fordított osztalékfizetésre és sajátrészvény visszavásárlásra. Osztalékpolitikája szerint legalább ezt a szintet tervezik tartani a 2025-2027 közötti időszakban is. A jelenlegi piaci kapitalizáció alapján ez 10% körüli részvényesi hozamot jelentene, ami kiemelkedően magasnak számít.

Az elmúlt években még a sajátrészvény visszavásárlás dominált, amit az is támogatott, hogy tavaly még könyvszerinti érték körül forgott a részvény, jelenleg pedig már annak másfélszeresén. Idén ez eltolódik az osztalék felé, mivel az adózott eredmény 50%-át tervezik osztalékként kifizetni és az e-fölötti részt kívánják sajátrészvény vásárlásra fordítani. A menedzsment 9,3 milliárd eurós eredményvárakozása 50%-os osztalékkifizetés mellett 5,1% körüli osztalékhozamot jelentene, amelynek egy részét már kifizette a bank.

A menedzsment előrejelzése alapján 2025-ben 9,3 milliárd fölött lehet a profit, ami 2027-re 10 milliárd euróra emelkedhet. Ugyanakkor a következő évek profitjának legalább 90%-át részvényesi javadalmazásra kívánják fordítani, azaz a részvényesi javadalmazás továbbra is 9 Mrd euró körül (átmenetileg kicsit alatta) maradhat a mostaninak.

Átlagos értékeltség

Ahogy fent bemutattuk az UniCredit részvényesi hozama (osztalék és sajátrészvény visszavásárlás együttes hozama) kiemelkedőnek számít. Más értékelési mutatók szerint viszont csak átlagosnak tekinthető az értékeltsége, de figyelembe véve azt, hogy a potenciális akvizíciók eredmény javító hatása nem jelenik meg az előrejelzésekben az akvizíciók sikeres végrehajtásától függően lehet még további átértékelődési potenciál is a részvényben.

A 2025-2027 közötti előretekintő P/E ráta alapján átlagos az UniCredit értékeltsége.

UniCredit és szektortársainak P/E értékeltsége; Forrás: Bloomberg, Erste

Elvégeztük az UniCredit regressziós értékelését is, mely során a 2025-re várt saját tőke arányos nyereség (ROE) és a könyvszerinti érték (P/BV) közti kapcsolat vizsgáltuk. Az UniCredit szinte pontosan ráillik a regressziós egyenesre (minimálisan a fölött helyezkedik el) vagyis ez alapján is jól árazottnak tűnik az olasz bankrészvény. Legalábbis a versenytársakhoz képest. Viszont ha a szektorba tartozó részvények ára, értékeltsége tovább emelkedik, akkor az UniCredit árfolyama és értékeltsége ezzel együtt emelkedhet.

UniCredit regressziós értékelése; Forrás: Bloomberg, Erste

Kitörésről árulkodik a technikai kép

Az elmúlt napokban már érett a kitörés az UniCredit részvényeinél, amely végül kedden érkezett meg. A katalizátor az a hír volt, hogy az EU hivatalosan is figyelmeztette az olasz kormányt, hogy túllépett hatáskörén az UniCredit Banco BPM-re adott felvásárlási ajánlata kapcsán és felszólította, hogy a fiókbezáráson túli feltételeit vonja vissza. A kitörést erősítette, hogy az Macd indikátor is vételi jelzést adott, így egy hosszabb, emelkedő időszak következhet az UniCreditnél.

Az alakzat alapján a kiszállási pontot 73,1 euróhoz rakjuk, míg a veszteség limitáló stop-loss megbízást a rövidtávú mozgóátlagok alá, 55,9 euróhoz javasoljuk elhelyezni. Így a pozíció hozam-kockázat mutatója közelíti a 3:1 arányszámot.

UniCredit technikai kép; Forrás: Bloomberg, Erste


Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás: