Jó fizetés, jó társaság - vágyálom a munkahelyen?

Az alapbér mellett a magánélet tiszteletben tartása és a jó hangulatú, támogató közeg számít munkahelyválasztáskor - derül ki a PwC nyolcadik alkalommal elkészített Munkaerőpiaci preferencia felméréséből, amiben idén több mint 90 000 tapasztalt munkavállaló, egyetemi hallgató és közoktatásban vagy szakképzésben tanuló diák vett részt. Az Év Legvonzóbb Munkahelye Díjat a Mercedes-Benz kapta.

Jó fizetés, jó társaság - vágyálom a munkahelyen?

Egyre többen akarnak váltani

A folyamatos gazdasági és társadalmi változások okozta nyomás máshol kínálkozó lehetőségek keresésére sarkallja a munkavállalókat. A PwC 2024-es Global Hopes & Fears kutatásának eredményei szerint a megkérdezettek több mint negyede (28%) tervezi, hogy a következő 12 hónapban munkahelyet vált, ami a 2022-es felmondási hullámnál (19%) jóval magasabb arány. Kiemelten fontos tehát azoknak a faktoroknak az ismerete, melyekkel enyhíthető a rájuk nehezedő nyomás, és ezáltal hatékonyabban megtarthatók. A fő motivátor továbbra is a pénz, az anyagi juttatások mellett viszont idén már egyéb tényezők is kiemelt szerephez jutnak, ha a munkavállalók preferenciáit vizsgáljuk.

Top 10 legfontosabb elem a munkahely kiválasztásánál a munkavállalói és egyetemista válaszadók körében

Jó fizetés mellé jó társaság

„Az elmúlt években a munkavállalói preferenciák jelentős átalakuláson mentek keresztül, ahogy az emberek igyekeztek alkalmazkodni a folyamatosan változó és kiszámíthatatlan gazdasági és társadalmi környezethez. Két évvel ezelőtt az energiaválság miatt a munkahely stabilitása, míg tavaly a kimagasló infláció miatt a pénz és az anyagi juttatások domináltak — minden más szempontot szinte háttérbe szorítva” - mutatott rá Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője. „Idén egyértelműen látszik, hogy a szociális közeg és a munkahelyi keretek, valamint a rugalmasság mennyire felértékelődtek a munkavállalók szemében” - tette hozzá.

A humán faktorok erősödése tavaly kezdődött, de az idei évben még hangsúlyosabbá vált. A támogató, együttműködő csapat fontossága (3. hely) és a felkészült, támogató vezető szerepe (4. hely) azt jelzik, hogy a munkavállalók egyre inkább értékelik a pozitív munkahelyi légkört, ahol a közösség és a vezetés támogatja őket mind szakmailag, mind emberileg.

A magánélet tiszteletben tartása is kiemelt szerepet kapott a preferenciák között (2. hely). A dolgozók számára kulcsfontosságú, hogy munkaadójuk tiszteletben tartsa személyes határaikat, és lehetővé tegye számukra a munka és a magánélet egészséges egyensúlyának megteremtését és fenntartását. A rugalmasság iránti igény szintén növekedett: a munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiség az 5. helyen (2023-ban 7.), az otthoni munkavégzés pedig a 12. helyen (2023-ban 21.) szerepel a preferencialistán.

Fejlődésre és kiszámíthatóságra vágyó egyetemisták

A fiatalabb generáció által hozott értékek rendkívül fontosak a szervezetek számára. Digitális képességeik, friss világlátásuk és innovatív problémamegoldásuk nélkülözhetetlen a vállalatok növekedése és túlélése szempontjából.

Az egyetemisták számára az idősebb generációkhoz képest kiemelten fontos a karrierépítés (Karrierlehetőségek: 6. hely) és a továbbképzési lehetőségek (12. hely). Ők olyan munkahelyet keresnek, ahol nemcsak kihívást jelentő feladatokat kapnak, hanem támogatást is szakmai fejlődésükhöz, akár egy coach vagy mentor személyében.

A rugalmasság helyett náluk a kiszámíthatóságra kerül nagyobb hangsúly (Kiszámítható időbeosztás: 7. hely, Munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiség: 8. hely), aminek a védelmére a túlóra megfelelő kompenzációját várják el (Túlórakifizetés: 2. hely).

Sokszínűség és transzparencia, mint versenyelőny

Habár nincsenek a top10-ben a munkavállalók preferenciái között, de 2023-hoz képest a legnagyobb pozitív elmozdulást a munkáltatói jövőkép és stratégia (14. hely; 11 helyezést javítva tavalyhoz képest), a sokszínűség és egyenlőség (22. hely; 10 helyezésnyi előrelépés), valamint a döntéshozatal átláthatósága (18. hely; 9 helyezésnyi javulás) mutatják. A sokszínűség iránti igény a fiatalabb korosztály esetén még erősebb: az egyetemistáknál 17. (15 helyezésnyi előrelépés), míg a középiskolásoknál 12. helyen áll (6 helyezésnyi javulás), ami azt jelzi, hogy a munkaerőpiac új generációi számára ezek a tényezők egyre nagyobb jelentőséggel bírnak. 

„A transzparencia, a sokszínűségi törekvések és a tudatos jövőtervezés nem csupán etikai vagy társadalmi felelősségvállalási kérdések, hanem konkrét versenyelőnyt is jelentenek a vállalatok számára. Azok a cégek, amelyek élen járnak és kiemelten foglalkoznak ezekkel a területekkel, vonzóbbak a tehetséges munkavállalók számára, és nagyobb eséllyel tudják megtartani őket hosszú távon. A transzparens döntéshozatal erősíti a dolgozók bizalmát és elkötelezettségét, míg a sokszínű és befogadó munkahelyi kultúra elősegíti az innovációt és a kreatív problémamegoldást. Az a szervezeti kultúra, amely stabilitást nyújt, tiszteletben tartja a munkavállalók értékeit és befogadó környezetet teremt, hozzájárulhat a piaci sikerek eléréséhez is” - foglalta össze a szakértő.

A jövőtálló munkáltatók fókusza

A munkáltatók a következő három lépéssel erősíthetik munkáltatói márkájukat és növelhetik megtartó erejüket:

A magánélet tiszteletben tartása és a munka-magánélet egyensúlyának támogatása: A munkavállalók számára kulcsfontosságú, hogy munkaadójuk tiszteletben tartsa személyes határaikat, rugalmas munkaidőt és a munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiséget biztosítson.

Támogató munkahelyi környezet kialakítása: Egy együttműködő csapat és a felkészült, támogató vezetők jelenléte erősíti a munkavállalók kötődését a vállalathoz. A vezetők fejlesztése, a csapatok építése és a vállalati kultúra erősítése is hozzá tud ehhez járulni.

Az anyagi juttatásokon túlmutató értékek hangsúlyozása: A versenyképes alapbér mellett a munkáltatóknak érdemes fókuszálniuk olyan tényezőkre is, mint a karrierfejlődési lehetőségek, a sokszínű és befogadó munkahelyi kultúra, valamint a transzparens kommunikáció. 

PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díj iparági kategória győztesei

A PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díjakat összesen tíz iparági, valamint egy összesített kategóriában osztották ki a kutatásban részt vett válaszadók értékelése alapján.


Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás: