Júliusban rekordösszeget fizettek be a jegy nélkül utazók

A jegy nélkül utazók júliusban 15,2 millió forintot fizettek be a vasúttársaság számlájára, ezzel megdőlt a 2020. márciusában felállított rekord, akkor ugyanis a bliccelésből származó havi bevétel 13,3 millió forint volt - közölte a MÁV-Start szerdán az MTI-vel.

Júliusban rekordösszeget fizettek be a jegy nélkül utazók

Hozzátették, hogy az idei júliusi adat jelentős mennyiségű késedelmi díjat és kamatot is tartalmaz, a legmagasabb egyösszegű befizetés elérte a 148 ezer forintot.

A közlemény szerint a cég követelésbehajtásból származó bevételei 2024. első fél évében is kimagaslóak voltak: a MÁV-Start kasszájába januártól júliusig csaknem 80 millió forint folyt be, ez 40 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki összeget.

Az eredmények hátterében az áll, hogy a MÁV-Start munkatársai idén az év első hat hónapjában levélkampányok és telefonos megkeresés útján már több mint 1500 fizetési megállapodást kötöttek a vasúttársaság felé tartozást felhalmozó adósokkal. A fizetési felszólításra nem reagálók, illetve a MÁV-Starttal kötött fizetési megállapodást figyelmen kívül hagyók pedig jogi eljárással néznek szembe.

Kitértek a pótdíjak változására is: a korábbi 8000 forint helyett már 25 000 forintot fizet az, aki a vonaton nem rendezi tartozását, ráadásul ez az az összeg 50 000 forintra emelkedik, ha valaki 30 napon belül sem tesz eleget fizetési kötelezettségének.

Kiemelték, hogy minél később rendezi egy bliccelő az adósságát, annál többet kell fizetnie. Sőt, ha jogi úton érvényesítik a vasút felé fennálló tartozást, úgy a kamarai és végrehajtói díjak is az érintett utast terhelik. Immár komoly szankciókkal, jogi eljárással, de akár ingatlanja elvesztésével néz szembe az, aki a vasút felé fennálló adósságát nem rendezi - emelték ki.

A megbírságolt bliccelők a nagyobb problémákat, a felesleges többletköltségeket kerülhetik el azzal, ha tartozásukat mihamarabb rendezik. Ehhez a MÁV-VOLÁN-csoport segítségét is kérhetik: egyedi fizetési konstrukciót, részletfizetést, fizetési halasztást is kaphatnak, ha szeretnék rendezni tartozásukat - ismertette közleményében a vasúttársaság.

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás: