Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci, államháztartási adatok is érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig munkaerőpiaci, beruházási adatokat közöl, illetve a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatót publikál az államháztartás központi alrendszerének július végi helyzetéről.

Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci, államháztartási adatok is érkeznek a jövő héten

Kedden kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Elemzők a kamatcsökkentési sorozat folytatására számítanak. Legutóbbi ülésén, július 22-én a tanács 25 bázisponttal 5,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két széle is 25-25 bázisponttal mérséklődött. Az egynapos (O/N) betéti kamat 4,75 százalék, a kamatfolyosó felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 6,75 százalék. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.

Szerdán a beruházások második negyedévi statisztikáit közli a KSH, és megjelenik a PM részletes tájékoztatója az államháztartás központi alrendszerének július végi helyzetéről. Az első negyedévben a nyers adat szerint 0,5 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok alapján 1,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest. Az előző negyedévhez mérten - a szezonálisan kiigazított adatok alapján - a beruházások összértéke összehasonlító áron 0,4 százalékkal mérséklődött.

A PM augusztus 10-én közzétett előzetes adatai szerint júliusban 524,3 milliárd forint többlettel zárt az államháztatás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere, ami 537,1 milliárd forintos javulást jelent az egy évvel korábbihoz képest. Az első hét hónapban az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7 százaléka. Az első négyhavi hiány elérte a 3849,8 milliárd forintot, ezzel szemben a május-július havi többletek összege 991,9 milliárd forint volt. Július végén a központi költségvetés 2773,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 126,8 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 211,0 milliárd forintos hiányt mutattak.

Csütörtökön a keresetek júniusi adatairól jelenik meg a KSH tájékoztatója. Májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 764 100, a nettó átlagkereset 535 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,7, a nettó átlagkereset 11,0, a reálkereset pedig 9,0 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A nettó átlagkereset emelkedése többek között a családi kedvezmény, illetve az anyákat érintő kedvezmények bővülésének köszönhetően haladta meg a bruttó átlagkereset növekedését. A bruttó kereset mediánértéke 615 600, a nettó kereset mediánértéke 436 200 forintot ért el, 9,5, illetve 11,5 százalékkal magasabb értéket mutatott az előző év azonos időszakánál.

Pénteken a foglalkoztatottság-munkanélküliség júliusi mutatóit adja ki a KSH. Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt. Az április-júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 633 ezer volt, 28 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakától és 7600-zal az előző háromhónapos időszaktól. A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 439 ezren dolgoztak, 50 ezerrel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában.


Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között

Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
2026. 09. 16. 14:30
Megosztás:

Elemző szerint az inflációnál magasabb ütemben nőttek a keresetek

Az év elejéhez képest alacsonyabb, ám az inflációnál még így is érdemben magasabb növekedési pályára álltak a keresetek - értékelte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentését a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza.
2026. 09. 16. 14:00
Megosztás:

Drágább hitelekhez és körbetartozási hullámhoz vezethet a fizetési meghagyás rendszerének átalakítása

Emelkedő hitelkamatok, növekvő körbetartozás, romló befektetői bizalom és jelentős állami többletkiadások is következhetnek abból, ha lelassul a fizetési meghagyásos eljárás és nehezebbé válik a követelések érvényesítése a tervezett átalakítások miatt – hangzott el a követeléskezelési konferencián, Budapesten. Magyarországon évente mintegy 400–500 ezer fizetési meghagyásos eljárás indul, így a rendszer működésének akár átmeneti zavara is messze túlmutatna a követeléskezelési piacon. A hatékony követelésérvényesítés ugyanis a jogbiztonság és a gazdaság működésének alapvető feltétele, hiánya pedig nehéz helyzetbe hozhatná a kintlévőségeket kezelő vállalkozásokat, társasházakat és magánszemélyeket, valamint az állami és önkormányzati szolgáltatókat is.
2026. 09. 16. 13:30
Megosztás:

A Szegedi Tudományegyetem ad otthont a WHO Népegészségügyi Innovációs Kollaborációs Központjának

A WHO Népegészségügyi Innovációs Kollaborációs Központjává (WHO Collaborating Centre for Public Health Innovation, HUN-33) vált a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központjának (IKIKK) Harmadik Missziós Fejlesztések Klasztere. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által odaítélt státusz fontos mérföldkő az SZTE és a WHO együttműködésében, és tovább erősíti az Egyetem nemzetközi szerepét a népegészségügyi innováció területén.
2026. 09. 16. 13:16
Megosztás:

Karrier, család, újrakezdés – női életutakat mutat be az IgényesNő új podcast műsora

Miközben a közösségi média egyre rövidebb videókért és néhány másodpercnyi figyelemért versenyez, ezzel párhuzamosan egy egészen más trend is erősödik: egyre többen néznek végig hosszú, akár egyórás videós beszélgetéseket. Erre a változásra épít az Igényesnő új videós műsora is, amely ismert és inspiráló nők történetein keresztül foglalkozik karrierrel, családdal, újrakezdéssel és az élet nagyobb fordulópontjaival.
2026. 09. 16. 13:00
Megosztás:

Szlovénia és Olaszország gyorsabb uniós bővítést sürget

Szlovénia és Olaszország közös stratégiai érdekének nevezte az Európai Unió bővítésének felgyorsítását Tone Kajzer szlovén és Antonio Tajani olasz külügyminiszter kedden Nova Goricában. A két tárcavezető a schengeni határellenőrzésekről, a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról és a kisebbségek helyzetéről is tárgyalt.
2026. 09. 16. 12:30
Megosztás:

Mérséklődött a vállalati aktivitás augusztusban

Augusztusban látványosan mérséklődött a vállalati aktivitás: tovább csökkent a társas vállalkozások száma, és több cég szűnt meg, mint amennyi újonnan alakult, ez azonban még nem jelent trendfordulót - áll az Opten céginformációs szolgáltató által at MTI-hez kedden eljuttatott elemzésben.
2026. 09. 16. 12:00
Megosztás:

Júliusban 7,8 százalékkal nőtt a reálkereset

Júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 745 500, a nettó átlagkereset 523 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,5, a nettó átlagkereset 9,1, a reálkereset pedig 7,8 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 09. 16. 11:30
Megosztás:

A stabilcoinok a dollár új fegyverei lehetnek – de komoly kockázatot is rejtenek

A dollárhoz kötött stabilcoinok piaca néhány év alatt több százmilliárd dollárosra nőtt, és ezzel már nemcsak a kriptoszektorra, hanem az amerikai állampapírpiacra is egyre nagyobb hatást gyakorolhat. A Bank of England egyik döntéshozója szerint a stabilcoinok terjedése erősítheti az amerikai dollár nemzetközi szerepét és növelheti az amerikai állampapírok iránti keresletet – ugyanakkor egy komoly visszaváltási hullám éppen az ellenkező folyamatot indíthatja el.
2026. 09. 16. 11:00
Megosztás:

Nem minden lakásra jár a 3 százalék, de a piaci hitelkamat is lefaragható

A 3 százalékos lakáshitel nem minden kiszemelt otthonra jelent megoldást: Budapesten több kerületben már a használt lakások medián négyzetméterára is meghaladja az Otthon Start 1,5 millió forintos korlátját. Aki nem akar kompromisszumot kötni az ingatlan kiválasztásában, annak a piaci hiteleknél is érdemes körülnéznie: az Erste Bank például 2026. december 31-ig, meghatározott keretösszeg erejéig 5,8-ról 5,6 százalékra mérsékelte a legalacsonyabb elérhető egyedi kamatot. A money.hu szerint a támogatott konstrukció által kiélezett verseny a piaci lakáshiteleknél is kedvezőbb egyedi ajánlatokat hozhat.
2026. 09. 16. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai hozamok, stabil maradt a német 10 éves referenciahozam, a forint erősödött

Az amerikai állampapírpiacon emelkedtek a hozamok a Fed szerdai kamatdöntése előtt. A 2 éves referenciahozam 3 bázisponttal 4,66%-ra kúszott, míg a 10 éves hozam közel 4 bázispont-os emelkedést követően 5%-on zárt, ami 2007 óta nem látott szint. A piac a mai kamatemelést szinte teljes mértékben beárazta (+90%) a CME FedWatch szerint, ami jelentős változás az egy héttel ezelőtti várakozásokhoz képest. Decemberre további 25bp emelést várnak, míg következő évre jelenleg még két további szigorítást áraz a piac.
2026. 09. 16. 10:00
Megosztás:

Eséssel zártak az amerikai indexek a Fed szerdai kamatdöntése előtt

Tovább fokozódtak a közel-keleti kockázatok, miután a jemeni húszik újabb támadásokat hajtottak végre Szaúd-Arábia ellen. A szaúdi olajinfrastruktúrát ért támadások erősítették az ellátási kockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat, ami jelentős, 3-4%-os olajáremelkedést váltott ki. Ennek nyomán a Brent árfolyama 2,8%-kal 108,7 dollárra, a WTI pedig 3%-kal 105,8 dollárra emelkedett, ami négyhónapos csúcsot jelent.
2026. 09. 16. 09:30
Megosztás:

Háromhavi mélypontra esett a STOXX600 az olajár-emelkedés árnyékában

Az emelkedő olajárak és a Fed kamatdöntése előtti óvatosság kockázatkerülő hangulatot eredményezett az európai piacokon. A STOXX600 index 0,3%-ot esett, ezzel június közepe óta a legalacsonyabb záróértékén fejezte be a kereskedést.
2026. 09. 16. 09:00
Megosztás:

Új hajózási útvonal köti össze Kína délnyugati részét a tengerrel

Megnyitották szerdán Kína délnyugati részén a Pinglu-csatornát, amely közvetlenebb vízi összeköttetést teremt a térség és a tenger között, és rövidebb útvonalat biztosít az áruszállítás számára a délkelet-ázsiai piacok felé - jelentette a kínai állami média.
2026. 09. 16. 08:30
Megosztás:

Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagjait

Megválasztotta az Alkotmánybíróság öt új tagját az Országgyűlés kedden titkos szavazással.
2026. 09. 16. 08:00
Megosztás:

A vártnál erősebb nyarat zárt az Emirates, lendületes téli szezonra készülnek

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom BBB+ hitelminősítését stabil kilátással - közölte a távközlési szolgáltató a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2026. 09. 16. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter fogadta a négy történelmi egyház vezetőit

Magyar Péter miniszterelnök kedd délután fogadta a négy történelmi egyház vezetőit - közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium az MTI-vel.
2026. 09. 16. 06:30
Megosztás:

A tervezéstől a megvalósításig: Kadocsa Márton vezeti az EY-Parthenon stratégiai tanácsadási területét Magyarországon

A technológiai fejlődés, a geopolitikai bizonytalanság és a folyamatos üzleti átalakulás soha nem látott nyomást helyez a vállalatvezetőkre. Ebben a környezetben már nem elegendő egy jól kidolgozott terv: azok a szervezeket tudnak sikeresek lenni, amelyek gyorsan és eredményesen képesek végrehajtani a változásokat. E kihívások kezelésének támogatására érkezett az EY-Parthenon stratégiai tanácsadási üzletágának élére Kadocsa Márton. A szakember több mint 15 éves tapasztalattal támogatja vállalatvezetők stratégiai döntéseit, akvizícióit és átalakulási programjait, az üzleti stratégia kialakításától annak gyakorlati megvalósításáig.
2026. 09. 16. 06:00
Megosztás:

Tízmilliárdokat kaptak vissza a pénztártagok a személyi jövedelemadójukból az idén is

Az idén a tavalyinál hárommilliárd forinttal több személyi jövedelemadót (szja) kaptak vissza az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok, az elmúlt öt év során pedig az adóvisszatérítések összege meghaladta a 172 milliárd forintot. Az elméleti plafonhoz és a korábbi évek átlagához képest is csökkent ugyanakkor a visszatérítési arány, és hiába az infláció feletti nyugdíjpénztári hozamok, az állam által visszautalt pénzek többségét az azonnali felhasználást biztosító egészségpénztári számlákra kérik az öngondoskodók.
2026. 09. 16. 05:30
Megosztás:

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom hitelminősítését

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom BBB+ hitelminősítését stabil kilátással - közölte a távközlési szolgáltató a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2026. 09. 16. 05:00
Megosztás: