Kedvező hangulatban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 534 pontos, 1,24 százalékos emelkedéssel 43 698,34 ponton zárt pénteken.

Kedvező hangulatban emelkedett a tőzsde

A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a kedvező nemzetközi hangulatban a budapesti tőzsde is erősödni tudott. A vezető részvények héten közzétett gyorsjelentéseiből már minden kiderült, jó hírek érkeztek - tette hozzá. Az OTP 10 ezer forint felett zárta a hetet, amit nagyon kedvezőnek nevezett.

A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2622 forintra csökkent, 672,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 345 forinttal, 3,57 százalékkal 10 005 forintra erősödött, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6,5 forinttal, 2,04 százalékkal 324,50 forintra nőtt, forgalma 125,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,48 százalékkal 8310 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3668,02 ponton zárt pénteken, ez 9,11 pontos, 0,25 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.


A kormány nyilvánosságra hozza a helyreállítási tervet

Nyilvánosságra hozza Magyarország helyreállítási tervét a következő napokban a kormány, amely az európai uniós források hazahozatalának feltétele. A következő pénzügyminiszteri tanácskozáson már a magyar terv lesz a terítéken – közölte a pénzügyminiszter a Facebookon pénteken.
2026. 06. 13. 06:00
Megosztás:

Magyar Péter ma reggel rendkívüli sajtótájékoztatót tart

Az Orbán-kormány "egyik legnagyobb hazugságáról" tart rendkívüli sajtótájékoztatót a miniszterelnök szombat reggel 9 órakor.
2026. 06. 13. 05:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

A Duna House ma publikált Ingatlanpiaci Barométere szerint az utolsó tavaszi hónap sem hozott látványos áttörést a hazai ingatlanpiacon, de a kereslet a tavaszi mélypont után fordulni látszik: az index a márciusi–áprilisi visszaesésből 5 ponttal, 74-re kapaszkodott vissza. A tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat.
2026. 06. 13. 04:00
Megosztás:

Airfryert vettél? Itt a hatósági álláspont!

Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a forrólevegős sütők energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára. A program célja annak feltárása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos tervezési (ecodesign) előírásoknak, különös tekintettel a készenléti és kikapcsolt állapotban jelentkező energiafogyasztásra.
2026. 06. 13. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től

2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek az özvegyi nyugdíj szabályaiban.
2026. 06. 13. 02:00
Megosztás:

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára legalább december közepéig továbbra is hatósági árképzés alapján alakul az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutaknál - közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
2026. 06. 13. 01:00
Megosztás:

Év strandétele verseny a Balatonon: idén megválasztják az Év beach food palacsintáját is

Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör az Év strandétele versenyt, amelynek újdonsága, hogy megválasztják az Év beach food palacsintáját is - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
2026. 06. 13. 00:05
Megosztás:

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, amely az uniós csatlakozási folyamat alapját képezi - jelentette be közös sajtóközleményben António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
2026. 06. 12. 23:00
Megosztás:

Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra

Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A nemzetközi befektetők súlya 2022 februárja óta először haladta meg ezt a szintet, folytatva az elmúlt években kirajzolódó pozitív tendenciát.
2026. 06. 12. 22:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
2026. 06. 12. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Ganz Electric közel 5 milliárd forintos gyárfejlesztése

Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága, valamint magasabb minőség, biztonság és nagyobb hatékonyság válik lehetővé.
2026. 06. 12. 20:00
Megosztás:

Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt

Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak.
2026. 06. 12. 19:30
Megosztás:

Társadalmi egyeztetés indult az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez

Társadalmi egyeztetést indított a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez pénteken.
2026. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Az INA 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött

Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 06. 12. 18:30
Megosztás:

Megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 06. 12. 18:00
Megosztás:

Medvepiac előtt a kriptopiac? Két on-chain jel döntheti el a Bitcoin irányát

A Bitcoin árfolyamának májusi csúcs óta látott visszaesése után egyre több befektető keresi a választ arra, hogy véget érhet-e a kriptopiaci korrekció. Axel Adler Jr. on-chain elemző szerint a fordulat még nem látszik egyértelműen: amíg a Bitcoin tőzsdei beáramlása magas, miközben a stablecoinok távoznak a kereskedési platformokról, addig a medvepiaci nyomás fennmaradhat.
2026. 06. 12. 17:30
Megosztás:

A jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 06. 12. 17:00
Megosztás:

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.
2026. 06. 12. 16:30
Megosztás:

AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka

A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
2026. 06. 12. 15:30
Megosztás:

Csökken az online csalások száma Kínában

Nyolc egymást követő hónapja csökken az előző év azonos időszakához képest az online csalások száma Kínában - közölte pénteken a kínai közbiztonsági minisztérium (MPS).
2026. 06. 12. 15:00
Megosztás: