Két éve nem volt ekkora a kereskedelmi mérleghiány Japánban

Két éve a legnagyobb kereskedelmi mérleghiányt regisztrálta Japán novemberben az import vártnál nagyobb és az export vártnál kisebb éves növekedése következtében a pénzügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint.

Két éve nem volt ekkora a kereskedelmi mérleghiány Japánban

Novemberben az import éves bázison 43,8 százalékkal nőtt Japánban a várt 40 százalékos növekedés helyett az októberi 26,7 százalékos éves növekedés után. Novemberben már a tizedik egymást követő hónapban volt kétszámjegyű a növekedés éves összevetésben az alacsony 2020-as bázisérték miatt.
    
Az import nominálisan, jenben kifejezve a legnagyobb lett novemberben 1979 óta. Az import emelkedéséhez a legnagyobb mértékben az olajár növekedése járult hozzá. Az üzemanyagok behozatala emelkedett, 144,1 százalékkal. Az elektronikai alkatrészek importja 9,8 százalékkal nőtt, ezen belül a félvezetőké 60,7 százalékkal.
    
Kínából 17,2 százalékkal, az Egyesült Államokból 43,0 százalékkal, Németországból 33,9 százalékkal, Ausztráliából 123,2 százalékkal nőtt novemberben a japán import éves bázison.
    
Az export 20,5 százalékkal emelkedett éves bázison novemberben a várt 21,2 százalék helyett. Októberben 9,4 százalékos volt az éves növekedés.
    
A közlekedési eszközök exportja 4,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a gépjárműveké 4,1 százalékkal, a személygépkocsiké 0,8 százalékkal. A gépipari termékek kivitele 22,6 százalékkal nőtt. Kínába 16 százalékkal, az Egyesült Államokba 10 százalékkal, Németországba 17,5 százalékkal nőtt a japán export novemberben éves bázison.
    
Novemberben 954,8 milliárd jen (8,3 milliárd dollár) kereskedelmi mérleghiánya alakult ki Japánnak az elemzői konszenzus által várt 675 milliárd helyett. Novemberben már sorban a negyedik hónapja alakult ki deficit a japán külkereskedelmi mérlegben, mégpedig 2020 januárja óta a legnagyobb. Egy évvel korábban, 2020 novemberében 325,9 milliárd jen többletet mutatott a japán külkereskedelmi mérleg.
    
Az év első tizenegy hónapjában 1175 milliárd jen külkereskedelmi mérleghiány halmozódott fel Japánban, szemben az egy évvel korábbi 561 milliárd jenes többlettel.

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás:

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével, április 30-tól e két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el.
2026. 04. 30. 08:00
Megosztás:

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
2026. 04. 30. 07:30
Megosztás:

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás:

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53 százalékkal meghaladja a csoport 2024. évi árbevételét - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
2026. 04. 29. 23:00
Megosztás:

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás: