Két Top 50-es körözött szökevényt fogtak el a Delta Program keretében

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési fejvadászai két szökevény tartózkodási helyét azonosították a napokban a Delta Program keretében: az emberkereskedelem miatt keresett nőt Szerbiában, a kábítószer-kereskedelem miatt körözött férfit Hollandiában fogták el a hatóságok.

Két Top 50-es körözött szökevényt fogtak el a Delta Program keretében

A KR NNI a police.hu weboldalon vasárnap megjelent közleményében emlékeztettek: a KR NNI célkörözési egysége a Delta Program indulása óta kiemelten kezeli a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt körözött személyek mihamarabbi kézre kerítését. A fejvadászok a külföldön bujkáló magyar szökevények mielőbbi elfogásában a külföldi társhatóságok segítségét kérik. A nemzetközi összefogásnak köszönhetően az elmúlt napokban két Top 50-es körözöttet is sikerült megtalálniuk - írták.

A tájékoztatás szerint a 25 éves O. Alexandrát emberkereskedelem miatt körözte a Zalaegerszegi Törvényszék tavaly tavasz óta. A vád szerint anyjával és testvéreivel rabszolgasorban tartottak embereket. A kiszolgáltatott helyzetben lévő személyekkel barátságot vagy szerelmi kapcsolatot létesítettek, majd később megalázással, fenyegetéssel és bántalmazással munkára kényszerítették őket. Az emberek szabadságát korlátozták, keresményeiket elvették, hiteleket vetettek fel velük, miközben állati sorban tartották és dolgoztatták őket.

A családtagok cselekményeiket szervezetten, bűnszövetségben és rendszeres haszonszerzésre törekedve követték el. A bizonyítékok alapján O. Alexandra és hat társa összesen két férfit és három nőt tartott így rabszolgaként. Közülük az egyik férfi egészségi állapota - éhezése miatt - annyira leromlott, hogy kórházba került, és ott rövid időn belül meg is halt - olvasható a honlapon.

A bíróság O. Alexandrát többrendbeli emberkereskedelem, halált okozó testi sértés, valamint rablás miatt hat év szabadságvesztésre ítélte. Mivel nem vonult be a börtönbe, és megszökött, elfogatóparancsot adtak ki ellene. A Top 50-es körözötti listára is felkerült

- idézték fel a közleményben.

Mint írták, keresésébe nemrég a KR NNI Célkörözési Osztálya is bekapcsolódott. Miután feltételezhető volt, hogy külföldön lehet, nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene. A fejvadászoknak a nőről beszerzett információk alapján sikerült kideríteniük, hogy Szerbiában tartózkodik. Felvették a kapcsolatot a szerb célkörözési egységgel, és szoros együttműködésben megszervezték a nő elfogását. Egy dél-szerbiai faluban, Graovoban találtak rá a szerb rendőrök, április 4-én fogták el.

A közlemény szerint a 38 éves S. Tamást tavaly november óta körözték a hatóságok, ő is fenn volt a Top 50-es listán. A Tatabányai Törvényszék adott ki ellene elfogatóparancsot, miután kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt hat év szabadságvesztésre ítélte, és a büntetés letöltése helyett megszökött. A férfi a vád szerint évekkel korábban több hónapon keresztül értékesített amfetamint és ecstasyt, illetve maga is fogyasztó volt.

A tájékoztatóban közölték: a KR NNI azt követően kapcsolódott be a keresésébe, hogy felmerült, külföldre szökhetett. A célkörözési nyomozóknak a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központtal (NEBEK) szoros együttműködésben sikerült feltérképezni kapcsolatrendszerét, így jutottak el oda, hogy Hollandiában bujkálhat. Kiadták vele szemben az európai elfogatóparancsot, majd felvették a kapcsolatot a holland körözési egységgel, akik Ermelo városában április 8-án elfogták.

Az elfogott személyek át-, illetve kiadatásáról a külföldi hatóságok a későbbiekben döntenek - olvasható a police.hu oldalon.


10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás:

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetemen

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjében; a rendezvényen a hazai egészségügyi szolgáltatók aktuális állásajánlatairól, valamint a szak- és továbbképzési lehetőségekről kaphatnak átfogó képet az érdeklődők.
2026. 10. 16. 07:30
Megosztás:

Csökkenő árbevétellel zárta a félévet a Bayer Construct

Csökkenő árbevétellel és adózott eredménnyel zárta a félévet a Bayer Construct Zrt. építőipari vállalat az előző év azonos időszakához képest - közölte a csődeljárás alatt álló társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 16. 06:30
Megosztás:

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás:

Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás:

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás: