Két újabb fővárosi Duna-híd tisztul meg a hétvégén

Az FKF munkatársai folytatják Budapest közterületeinek tavaszi nagytakarítását, szombaton a Margit hidat, vasárnap a Petőfi hidat tisztítják környezetkímélő technológiával, a külső sáv részleges lezárása mellett - közölte az FKF Köztisztasági Divízió az MTI-vel pénteken.

Két újabb fővárosi Duna-híd tisztul meg a hétvégén

A társaság tájékoztatása szerint május 6-án és május 7-én is 6.30-tól 13.30-ig dolgoznak majd; a munkát a hidak északi (Pestről-Budára vezető) oldalán kezdik és a déli (Budáról-Pestre vezető) oldalán fejezik be. Hozzátették: ezúttal is alkalmazzák azt a nemrégiben beszerzett magasnyomású mosóberendezést, "amely a korábbi típusoknál nagyobb hatásfokkal, a környezet kisebb terhelése mellett távolítja el a szennyeződéseket a korlátról, illetve a járda burkolatáról".

Az FKF arra kéri a gépjárművel közlekedőket, segítsék a BKV autóbuszokat a besorolásban, sávváltásban. Kéri továbbá a gépjárművezetőket és a járdán kerékpározókat, hogy a munkaterületek mellett fokozott figyelemmel közlekedjenek, "ezzel is segítve az FKF munkatársainak biztonságos feladatellátását". A közleményben emlékeztettek arra: az FKF munkatársai évi két alkalommal, tavasszal és ősszel tisztítják meg Budapest kiemelt forgalmú hídjait és a Váralagutat.

Vegyesen változott a forint péntek estére

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. 12. 01. 20:00
Megosztás:

Visszaesett a cseh gazdaság a harmadik negyedévben

Éves összehasonlításban 0,7 százalékkal gyengült a cseh gazdaság a harmadik negyedévben - derül ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken nyilvánosságra hozott felülvizsgált becsléséből. Ez sorban már a harmadik negyedév, amelyben visszaesett a cseh gazdaság.
2023. 12. 01. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2023. 12. 01. 19:00
Megosztás:

Szerény emelkedéssel zárt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 132,56 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 58 010,99 ponton zárt pénteken.
2023. 12. 01. 18:30
Megosztás:

Megbírságolták a K&H Biztosító Zrt.-t

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt - jelentette be pénteki közleményében a felügyeleti hatóság.
2023. 12. 01. 18:00
Megosztás:

Hűtőhasználati útmutatót készített a Nébih a pazarlás csökkentésére

Hűtőhasználati útmutatót állított össze karácsonyra a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjában, hogy segítsen az élelmiszerek biztonságos és fenntartható tárolásában - számolt be a hivatal pénteki közleményében.
2023. 12. 01. 17:30
Megosztás:

Három kulcsfontosságú abroncstechnológia, ami szükséges az elektromos átálláshoz

A Goodyear minden új és jelenlegi gumiabroncsát úgy optimalizálja, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtson ne csak a belső égésű motorral (ICE) hajtott járműveken, hanem az elektromos autókon is. Ezt az alkalmasságot a gyártó az új Goodyer EV-Ready logó bevezetésével teszi még inkább egyértelművé.
2023. 12. 01. 17:00
Megosztás:

A kormány köszönetét fejezi ki a magyar vállalkozásoknak

A kormány a Magyar Vállalkozók Napján köszönetét és elismerését fejezi ki a magyar vállalkozások teljesítménye előtt, hiszen a vállalkozások adják a magyar gazdaság gerincét és tartópillérét - fogalmazott pénteki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
2023. 12. 01. 16:30
Megosztás:

Karácsony előtt is érdemes használni az Árfigyelőt

Pénzt és időt spórolhatnak a családok a karácsonyi nagybevásárlások során az online Árfigyelő használatával - hívja fel a figyelmet pénteki közleményében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
2023. 12. 01. 16:00
Megosztás:

Drága vagy olcsó az S&P500? – Magnificent Seven II.

A nagy házak egyre-másra jönnek elő az S&P500 jövő évi teljesítményére vonatkozó várakozásaikkal.
2023. 12. 01. 15:30
Megosztás:

Újabb rekordra nőtt a 4iG árbevétele

Ismét erős negyedévet zárt az infokommunikációs 4iG-csoport, a cég az első háromnegyedévben rekordösszegű árbevételt és EBITDA-t ért el, az adózott eredmény azonban mínusz 6,4 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi mínusz 11,7 milliárd után.
2023. 12. 01. 15:00
Megosztás:

Száznál is több adventi programmal készültek a Tourinformok

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felhívására 41 Tourinform iroda csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyben a négy adventi hétvégén 114 programmal várják az érdeklődőket - közölte az MTÜ pénteken az MTI-vel.
2023. 12. 01. 14:30
Megosztás:

Nőtt az AutoWallis árbevétele és nyeresége

Az AutoWallis Nyrt. több mint egyharmadával növelte árbevételét és nyereségét az első három negyedévben, mindkét mutató szeptember végére meghaladta a 2022-es egész éves értéket - tájékoztatott a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön. Közölték: jövő év első felében felfelé módosíthatják a 2025-re kitűzött tervszámokat.
2023. 12. 01. 14:00
Megosztás:

Csökkent a Duna House Group negyedéves árbevétele

A Duna House Group harmadik negyedévi árbevétele 7,1 milliárd forint volt, 15 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a menedzsment a legtöbb piacán javulásra számít jövőre.
2023. 12. 01. 13:30
Megosztás:

Románia gazdaságilag nem előzte meg Magyarországot

Az Eurostat adatai alapján Románia nem előzte meg Magyarországot a 2022-es vásárlóerő-paritáson számolt gazdasági növekedés (GDP) alapján a Nézőpont Intézet számításai szerint, amelyről pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2023. 12. 01. 13:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejlesztették Hódmezővásárhely hulladékgazdálkodási rendszerét

Uniós támogatással 1,09 milliárd forintos beruházással fejlesztették a hulladékgazdálkodás rendszerét Hódmezővásárhelyen - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
2023. 12. 01. 12:30
Megosztás:

Csütörtöktől látható a mozikban a Semmelweis című film

Csütörtöktől látható a mozikban a Semmelweis című film; a 19. századi orvos, Semmelweis Ignác, "az anyák megmentője" történetét feldolgozó, Koltai Lajos rendezésében készült alkotás főszerepeit Vecsei H. Miklós és Nagy Katica játssza.
2023. 12. 01. 12:00
Megosztás:

Végére értek a zalaegerszegi Gébárti-tó és környezetének rendezése

Új hidakkal és csónakkölcsönzővel is gazdagodott Zalaegerszegen a Gébárti-tó és környezete, amelyre csaknem 400 millió forintot költöttek - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
2023. 12. 01. 11:30
Megosztás:

Komoly fejlesztés zárult uniós forrásból Nagyszénáson

Kétszázmillió forint uniós támogatásból fejlesztette a kulturális központ melletti teret a Békés vármegyei Nagyszénás önkormányzata - közölte a polgármesteri hivatal.
2023. 12. 01. 11:00
Megosztás:

Át kell értékelni a termelési és értékesítési folyamatokat

Jövőre is velünk lesznek az orosz-ukrán háború hatásai, ami miatt alkalmazkodásra, a termelési és értékesítési folyamatok átértékelésére, minőségi előrelépésre van szükség, ezekben kíván segítséget nyújtani az agrárkormányzat - mondta az agrárminiszter szerdán Siófokon.
2023. 12. 01. 10:30
Megosztás: