Kevesebb autót értékesített tavaly a Mercedes-Benz

Csökkentek a Mercedes-Benz eladásai tavaly, elsősorban a mintegy negyedével kevesebb eladott teljesen elektromos autó miatt.

Kevesebb autót értékesített tavaly a Mercedes-Benz

A Mercedes-Benz Group a 2024-es negyedik negyedévben 625 800 személygépkocsit és haszongépjárművet értékesített, 2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A csoport éves eladásai pedig 4 százalékkal csökkentek 2,389 millióra.

A személygépkocsi eladások a negyedik negyedévben 1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz mérve, 520 100-ra, a 2024-es egész éves értékesítés viszont 3 százalékkal csökkent a 2023-ashoz képest 1,983 millióra.

A Mercedes az elektromos autók iránti gyengébb keresletnek, a modellváltásoknak és a kínai piaci körülményeknek tulajdonította eladásainak csökkenését.

Teljesen elektromos autót a Mercedes-Benz 26 százalékkal kevesebbet adott el a negyedik negyedévben mint egy évvel korábban, 49,2 ezret, tavalyi éves eladásai pedig 23 százalékkal csökkentek 185,1 ezerre.

A személygépkocsi eladások Európában 3 százalékkal csökkentek tavaly az egész évben 641,8 ezerre, ezen belül Németországban 9 százalékkal csökkentek 213,5 ezerre. Kínában 7 százalékkal kevesebb, az Egyesült Államokban 9 százalékkal több autót adott el a Mercedes-Benz Cars.

A Mercedes-Benz Vans 405,6 ezer haszongépjárművet értékesített 2024-ben, 9 százalékkal kevesebbet az előző évinél, ezen belül pedig 19,5 ezer teljesen elektromos furgont, 14 százalékkal kevesebbet.

A furgon eladások tavaly 3 százalékkal csökkentek Európában, ezen belül 9 százalékkal Németországban. A kínai furgon eladások 20 százalékkal csökkentek, az Egyesült Államokban pedig 34 százalékkal.

Új szabályozás segíti az önkéntes integrációkat a mezőgazdaságban

A vertikális integrációnak minősülő együttműködési forma szabályozásának létrehozása támogatja a megbízható partneri kapcsolatok kialakulását az élelmiszerláncon belül, ezáltal a kormány a termelőknek értékesítési stabilitást, a felvásárlóknak pedig kiszámítható árualap biztosítását kívánja nyújtani - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2025. 01. 10. 19:00
Megosztás:

2025 a vállalkozások éve lesz

Az idei esztendő a vállalkozások éve lesz - mondta a kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár pénteken a kormány közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében.
2025. 01. 10. 18:30
Megosztás:

Mabisz: 2025-től már elektronikusan is érvényes a zöldkártya

Január elsejétől az Európai Unió minden tagállamában elektronikus formátumban is érvényes a zöldkártya, a gépjármű üzembentartójának nem kell azt kinyomtatnia - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
2025. 01. 10. 18:00
Megosztás:

Fontos időszak kezdődik az amerikai tőzsdéken: indul a gyorsjelentési szezon

Erős év után ismét magasra tették a lécet a befektetők az amerikai cégek eredményvárakozásaival kapcsolatban, lesznek szektorok, ahol a bravúr megismétlődhet, de messze nem minden szegmens esetében ennyire jók a kilátások. Az amerikai tőzsdék adatdömpingjét a Delta Air Lines kezdi meg.
2025. 01. 10. 17:30
Megosztás:

Indulhat a roham: ezekben a bútorboltokban és barkácsáruházakban lehet először SZÉP Kártyával fizetni

Megvannak az első üzletek, ahol már bútort, szőnyeget, lámpát és más lakberendezési, lakásfelújítási terméket is lehet venni SZÉP Kártyával. A barkácsboltok közül több kisebb mellett az OBI-nál lehet így fizetni, és a listára felkerültek az RS Bútor és a Diego egységei is. Az ügyfeleknek viszont maguknak kell figyelniük, hogy csak arra és annyit költsenek, amivel megfelelnek az előírásoknak - derül ki a Bank360.hu összeállításából. A kártyákon megnyílt az Aktív MagyarOK zseb, ahová plusz pénzt utalhatnak a munkaadók.
2025. 01. 10. 17:00
Megosztás:

Idén is lendületben maradhat a TSMC

Bár a tényleges negyedik negyedéves jelentés csak jövő csütörtökön érkezik a TSMC-től, kaptunk egy kis betekintést abba, hogy mi várhat a chipgyártóra, ezáltal pedig az erre építő vállalatokra idén.
2025. 01. 10. 15:30
Megosztás:

Csak kíváncsiságból… a Sahm-szabály

Nyár végén mindenkit izgalomban tartott a Sahm-szabály, amely a munkanélküliségi ráta három hónapos átlagának, minimumától való eltérésére épül.
2025. 01. 10. 15:00
Megosztás:

Pellettgrill és smoker – kettő az egyben

A pelletgrill és smoker bizonyos szempontból hasonlít egy biztosítással egybekötött megtakarításhoz: mindegyik fontos funkciókat egyesít a nyereség maximalizálása érdekében. 
2025. 01. 10. 14:00
Megosztás:

Érvek és ellenérvek: a háromrétegű ablakok előnyei és hátrányai

A nyílászárók kiválasztása komoly mérlegelést igényel, hiszen az otthon kényelme mellett az energiahatékonyságot és az anyagi ráfordítást is szem előtt kell tartani. A háromrétegű ablakok népszerűsége egyre nő, de vajon tényleg minden szempontból előnyös választásnak számítanak? Nézzük meg részletesen. 
2025. 01. 10. 13:30
Megosztás:

Az öntapadós címkék többféle változatban is elérhetőek

Az öntapadós címkék tulajdonképpen olyan, speciális kialakítású címkék, melyeket nagyon egyszerűen, gyorsan fel tudunk ragasztani szinte bárhova. A használatuk pedig sokkal gyorsabbá, kényelmesebbé és költséghatékonyabbá teszi a munkafolyamatokat, például a leltározást.
2025. 01. 10. 13:00
Megosztás:

Új kutatólabor létesült a Debreceni Egyetem Szolnok Campuson

Légzőszervi betegségek diagnosztikájára fejlesztenek új, hordozható, otthoni használatra is alkalmas légzésfunkciós mérőeszközt a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2025. 01. 10. 12:30
Megosztás:

Ezekkel a gyakori kihívásokkal kell szembenézni a NIS2 irányelv bevezetésével

Minden változás, ami kötelezettségeket von maga után, nehéz helyzet elé állíthatja az érintetteket. A NIS2 irányelv szigorított szabályai kifejezetten nagy kihívásokat tartogatnak, ami hatalmas feladatot jelent.
2025. 01. 10. 12:01
Megosztás:

Oroszország reakciója Trump Grönlandra vonatkozó terveire

Oroszország határozottan reagált Donald Trump amerikai elnök Grönland megszerzésére irányuló törekvéseire.
2025. 01. 10. 11:00
Megosztás:

Mire érdemes figyelni ma a befektetőknek?

Piros tartományban várták a ma reggeli zárást a mértékadó ázsiai indexek ma reggel, melyek közül a legnagyobb mínuszt a japán Nikkei225 tudhatta magáénak, miután a háztartások kiadásaira vonatkozó novemberi adat éves összevetésben továbbra is esést mutat, míg havi bázison az októberitől ugyan érdemben kisebb, de minimális növekedést mértek.
2025. 01. 10. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek az európai kötvény hozamok; minimálisan erősödött a forint

Európában pár bázisponttal emelkedtek a hozamok, a tíz éves német hozam közelíti a 2,55%-ot.
2025. 01. 10. 10:00
Megosztás:

Zárva tartottak az amerikai tőzsdék csütörtökön; emelkedtek az olajárak

Csütörtökön nemzeti gyásznapot tartottak az Egyesült Államokban a 39. elnök, Jimmy Carter emlékére, ezért a tőzsdék zárva tartottak.
2025. 01. 10. 09:30
Megosztás:

Kedvező hangulatban telt a kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken; emelkedett a BUX

Az nyugat-európai tőzsdék csütörtökön a pénzügyi, az egészségügyi és a bányászati szektorok vezetésével emelkedéssel zártak. A londoni tőzsdén jegyzett bányavállalatok, mint az Antofagasta, az Anglo American, és a Rio Tinto 1,5% és 3,3% közötti növekedést könyvelhettek el.
2025. 01. 10. 09:00
Megosztás:

A Solana és a PEPE új csúcsokra készül, de a szakértők úgy vélik, hogy az FXGuys ($FXG) jobb hozamot hozhat

A Solana (SOL) és a PEPE ismét reflektorfénybe került, mivel újra az eddigi legmagasabb árfolyamuk (ATH) visszaszerzésére készülnek.
2025. 01. 10. 08:30
Megosztás:

Innovatív eljárásokat vezetnek be a daganatos betegek kezelésében az SZTE-n

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) országos szinten kiemelkedő szerepet tölt be az innovatív orvosi módszerek alkalmazásában, különösen a daganatos betegségek kezelésében - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2025. 01. 10. 08:00
Megosztás:

Új kripto ETF hullám a láthatáron – Trump ígéretei aranykort hozhatnak

A Bitcoin ETF-ek amerikai bevezetésének sikere után újabb kriptoalapú tőzsdén kereskedett termékek indulhatnak 2025-ben. Az iparági szereplők optimistán tekintenek az új adminisztrációra, amely várhatóan kedvezőbb szabályozási környezetet teremthet. Vajon a kriptopiac valóban új aranykor előtt áll?
2025. 01. 10. 07:41
Megosztás: