K&H: Világhírű nemzetközi befektető csapott le a magyar startupra

Az elektromosautó-flották számára útvonaltervezőt fejlesztő Volteumra a világ egyik legmeghatározóbb startup befektetője is felfigyelt. A korábban a Start it @K&H inkubátorban fejlődött csapat most bekerült a Techstars „Cities of the Future” akcelerátor programjába, ami kifejezetten a smart mobility-vel és smart city-vel foglalkozó startupoknak szól. A részvételi lehetőség és a befektetés óriási lehetőséget ad a Volteumnak a növekedésre és a nemzetközi terjeszkedésre.

K&H: Világhírű nemzetközi befektető csapott le a magyar startupra

Az elektromos járművek piaca az egész világon, köztük Magyarországon is dinamikusan növekszik. Nemcsak a magánhasználatra vásárolt autók miatt, hanem a céges flották és a városi tömegközlekedés megújulása miatt is. Az elektromos autók és buszok esetében nehéz azonban megbecsülni az egy feltöltéssel elérhető átlagos hatótávot, mert ez nagyban függ a felhasználás helyétől és módjától. Hogyan lehet így biztonságosan tervezhetővé tenni egy szállítócég működését vagy a városi buszközlekedést? A megoldást a Volteum útvonaltervező algoritmusai adják meg.

„Kezdetben az egyéni elektormos közlekedésre fókuszáltunk, de továbbfejlesztettük az algoritmusainkat, és most már az elektromosjármű-flották optimalizálása a fő profilunk. A cégek nagy része még csak most kezdi el beszerezni első elektromos járműveit, így tapasztalatok hiányában nehezen tudják megtervezni az optimális flottaösszetételt, útvonalat és üzemeltetést. Mi ezt a bizonytalanságot tudjuk csökkenteni. Ügyfeleink elektromos autókat üzemeltető cégek, e-furgonokkal kiszállítást végző vállalatok, illetve e-buszokat üzemeltető városok és tömegközlekedési vállalatok, akiket az e-mobilitási útjuk első pillanatától segítünk”– mutatta be a startupot Tóth Zsófia ügyvezető. A szoftver az optimális flotta összeállítása mellett arra is választ ad, hogy a hagyományos járműveket hogyan lehet a leghatékonyabban elektromosra lecserélni. Emellett kiszámítja, hogy milyen töltési infrastruktúrát szükséges telepíteni a telephelyekre, és a mindennapos üzemeltetéshez is segítséget nyújt.

A  csapatra a Techstars, a világ egyik legmeghatározóbb korai fázisú startup befektetője is felfigyelt. A Volteum ugyanis bekerült a “Cities of the Future” smart mobility-vel és smart city-vel foglalkozó startupoknak szóló akcelerátor programba, amely január végén kezdődik Torinóban. A már lezajlott, ötkörös kiválasztási folyamat során a szakemberek részletesen megismerték a céget, terméküket, üzleti tervüket, jövőbeni céljaikat, és a csapattagokat. A program része a folyamatos mentoráció, az üzlet- és termékfejlesztési képzések és a felkészítés a következő körös befektetésre, de emellett a Techstars be is fektet a Volteumba. Ez a részvételi lehetőség – amiről a csapat folyamatosan beszámol majd az Instagram és a LinkedIn közösségi oldalain -, valamint a nemzetközi befektetés óriási lehetőséget ad majd a növekedésre és a további terjeszkedésre.

A startup azonban nemcsak nemzetközi fronton, de itthon is egyre több elismerésre tesz szert. Korábban mint mentorált, most pedig mint alumni csapat vesz részt a Start it @K&H inkubátorprogram inspirációs közösségében, ahol az évek során megszerzett tudás és tapasztalat átadásával segíti a programba felvételt nyert startupok fejlődését.  „A Volteum gyors ütemű előrehaladása minden startup számára példaértékű. Először innovatív megoldást találtak egy rendkívüli gyorsasággal fejlődő piac hiányosságaira, majd ezt hozzáigazították egy jól meghatározható felhasználói kör igényeihez. Ez a fejlődésre folyamatosan nyitott szemlélet, elkötelezettség az, amelyet keresünk a startupokban az izgalmas, új ötletek mellett” – mondta el Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

A Start it @K&H inkubátorprogram hamarosan ismét várja a fejlődni kívánó startupokat, érdemes figyelni a részleteket: https://startitkh.hu/

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás: