Kicsi a bors, de erős - 5 kripto érme, melyeket érdemes bevenni a portfóliódba

Az egészen kis kapitalizációval rendelkező kriptók ugyan kockázatosabbak, mint a nagyobb tőkeértékű társaik, de nem ezért szeretjük őket. A kriptopiacokon ugyanis a legjobb hozamokat az előértékesítési fázisban lévő, azaz a piacra még nem került, illetve a frissen listázott érmék hozzák, ezek képesek a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtani.

Kicsi a bors, de erős - 5 kripto érme, melyeket érdemes bevenni a portfóliódba

Az alábbi érmék kényelmesen elférnek a legnagyobb kriptók (pl: BTC, ETH, SOL) között a befektetési portfóliókban, és elég biztonságosnak számítanak.

1. Bitcoin Minetrix ($BTCMTX) - Bitcoin bányászat könnyedén, felhőalapon

Az Ethereum-alapokkal bíró Bitcoin Minetrix (BTCMTX) tulajdonképpen egy tokenizált bitcoin felhőbányászati projekt, melynek még jelenleg is tart az előértékesítése. Különleges stake-to-mine mechanizmusa kizárja a csalás legkisebb kockázatát is, és az érme tulajdonosának teljes rálátása lesz a folyamatra. 

bitcoin

A Bitcoin Minetrix projekt lehetővé teszi a bitcoin bányászati jutalmak egy részéhez való hozzájutást, mégpedig a lekötési folyamat során szerzett felhő kreditek arányában. Mindent megnézhetsz az asztali és mobil eszközökön okos szerződéseken keresztül, és hozzáférhetsz egy modern, áttekinthető műszerfalhoz is.

 

A BTCMTX natív token cikkünk írásakor 0.0128 dollárért érhető el, és eddig több, mint 8,2 millió dollárt sikerült összegyűjtenie a csapatnak.

Ami a tokenek lekötését illeti, az APY jelenleg 79%-os, és eddig a felhasználók 528,546,008 tokent stakeltek.

Ha szeretnél tisztában lenni a projekt legfrissebb híreivel, érdemes felkeresned a hivatalos X oldalukat.

Nézd meg a Bitcoin Minetrix előértékesítését

2. Sponge (SPONGE V2) - Válts a játékközpontú SPONGE V2-re

A Sponge token ugyan még csak pár hónapja startolt, mégis képes volt 100-szoros nyereséggel elkápráztatni az elővásárlásához csatlakozókat. A mém érme jókora meglepetést okozott: megújul, és átvált játékra összpontosító SPONGE V2 tokenre.

Ha még nincs V1 tokened, csak vásárold meg, és kösd le az új V2 szerződésbe, majd várj türelmesen. A 100-szoros lehetőség ezúttal is adott.

Jelenleg 0.000864 dollárért tudsz hozzáférni egy Sponge V1 tokenhez. A V1 listázási ára 0.000025 dollár. Vásárolni ETH-val, USDT-vel, és bankkártyával tudsz a tárcád csatlakoztatásával.

Cikkünk sorainak írásakor az APY 350%. Összesen 4,622,287,264 Sponge van lekötve, ami 3,992,860.05 dollárnak felel meg.

A Sponge V2 tokenre való átállás hírére egyébként megmozdult az árfolyam is, és újratesztelte történelmi csúcsát. Mi lesz még itt később? Részesülj te is a nyereségből!

Látogass el a Sponge oldalára

3. Meme Kombat ($MK) - Egy mém érme, mely új szintre emeli a harci aréna játékokat

A Meme Kombat jól belecsap a lecsóba, és összeereszti a 11 legnépszerűbb mémkaraktert egy virtuális küzdőtéren. A játékosoknak persze nem kell malmozva ülniük a nézőtéren, hiszen van lehetőségük arra, hogy fogadjanak a végeredményre. Vajon Dogecoin, Spongyabob vagy Shiba fog győzni? 

stakelés

A Meme Kombat projektje szuperül összemixeli a kriptoiparág három legkülönlegesebb kriptoszektorát, a mémérméket, a szerencsejátékokat és a játékokat. Mivel még mindig javában tart az ICO-ja, beszállhatsz azon befektetők közé, akiknek idén van esélyük maximalizálni a nyereségüket. 

Egy MK natív tokent jelenleg 0,279 dollárért tudsz megszerezni ETH vagy USDT segítségével. Mindeddig 6,634,598.00 dollár gyűlt össze, amely hűen jelzi a projekt sikerességét.

A kínált APY perpillanat 143%-os, és összesen 8750-en döntöttek úgy, hogy lekötik az MK érméiket.

Fedezd fel a Meme Kombatban rejlő lehetőségeket

4. Bitcoin ETF Token ($BTCETF) - Lovagold meg a spot Bitcoin ETF-ek befektetési történetét 

A Bitcoin ETF Token szorosan kapcsolódik a bitcoin ETF történetéhez. Már a 10-ei jóváhagyás is egy fontos mérföldkőnek számít, mely során elindul az égetési mechanizmus, és egyre inkább csökken a tranzakciós adó. Lehet úgyis mondani, hogy a Bitcoin ETF Token szíve a spot bitcoin ETF-ével együtt dobban. 

bitcoin etf

További jelentős mérföldkövek, amelyeket szem előtt tart: megjelenése a tőzsdén, a Bitcoin ETF értéke eléri az 1 milliárd (AUM) dollárt, a BTC árfolyama 100 000 dollár fölött zár napi bontásban.

 

A mérföldkövek közül rohamos gyorsasággal teljesült három is, tehát először is engedélyezték az ETF-eket, másodszor az első Bitcoin ETF elérhetővé vált az Egyesült Államokban, végül pedig az értéke elérte az 1 milliárd (AUM) dollárt.

Cikkünk írásának pillanatában már a teljes tokenkészlet 15%-a el lett égetve. A jelenlegi APY 44%-os, és összesen 529,307,528 BTCETF került stakelésre.

Nézd meg a BTCETF oldalát

5. TG.Casino ($TGC) - A GameFi legújabb virága 

A kriptóval való szerencsejáték a virágkorát éli. A TG.Casino a játék maximális biztonságát hirdeti, hiszen beépül a rohamos tempóban fejlődő Telegram üzenetküldő alkalmazásba.

A kaszinó teljeskörűen engedélyezett. Ökoszisztémája hatékony visszavásárlási mechanizmussal bír, és akár még a Rollbit-et is képes kiütni a játékból. 

A token már nincs előértékesítésben, de képes 100x-os nyereséget biztosítani.

ICO-ja során egyébként sikerült teljesítenie az 5 millió dolláros végső célját, és január 4-étől a tőzsdéken is debütált.

Csatlakozz a közösséghez, játssz most, és 25%-os készpénzvisszatérítésben részesülsz, feltéve, ha TGC tokennel fogadsz.

A TG. Casino nagyon gyorsan fejlődik, ütemtervének hat szakaszából kettő már teljesült.

Ezek is érdekelhetnek:

Menny és pokol egy napon: ez történt a BTC ETF körül

Nem hiszünk a szemünknek: ez lehet a következő Pepe token

A 9 legjobb kripto ICO 2024-es befektetéshez

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás: