Kihirdették Németországban a földgázellátási válsághelyzet riasztási fokozatát

Kihirdették csütörtökön Németországban a földgázellátási válsághelyzet második, riasztási fokozatát az Oroszországból érkező szállítások jelentős csökkenése miatt.

Kihirdették Németországban a földgázellátási válsághelyzet riasztási fokozatát

Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy az Ukrajna ellen háborúzó Oroszország fegyverként használja az energiát, fel akarja srófolni az árakat, és megosztottságot akar előidézni az Ukrajna mellett kiálló országok körében.

Moszkva ezért csökkentette a németországi földgázexportot, ami "külső sokkhatásként" gázellátási zavart okoz. A piac még képes a zavar kezelésére, az ellátás így biztosított, de "ha még nem is érezzük, gázválságban vagyunk" - mondta a miniszter, aláhúzva, hogy Oroszország "gazdasági támadást" indított Németország ellen.

Az ellátás folyamatossága és a nyár "hamis biztonságérzetbe ringathat", de ezt nem szabad hagyni, tudomásul kell venni, hogy a helyzet súlyos, és a tél az idén sem marad el, ezért takarékoskodni kell, hogy minél több gázt tárolhassanak el a fűtési szezonra - tette hozzá.

A földgáz szűkös erőforrássá vált, az árak pedig "már most is magasak, és fel kell készülnünk a további emelkedésre" - mondta Robert Habeck. Hangsúlyozta, hogy az iparban már látszanak a takarékos felhasználás első eredményei, az ágazat földgázfogyasztása 8 százalékkal csökkent. Ehhez a több mint negyvenmillió németországi háztartás is jelentősen hozzájárulhat, egyedül a fűtés helyes beállításával 15 százalékos megtakarítás érhető el - mondta.

A kormány egy sor intézkedést tervez, a többi között beindítanak egy árverési rendszert, amelyben a felhasználásuk visszafogására hajlandó ipari fogyasztók pénzért cserébe csökkenthetik a fogyasztásukat, az így felszabaduló mennyiséget pedig a tározókba irányítják. Robert Habeck erről azt mondta, hogy az ipar "nagyon nyitott" az elképzelésre.

A riasztási fokozat kihirdetése az előfeltétel a kormány azon tervének megvalósításához, hogy a villamosenergia-ágazat gázfogyasztásának csökkentése érdekében újra beállítsanak az áramtermelésbe tartalékba helyezett széntüzelésű erőműveket. Ezzel is azt akarják elérni, hogy maradjon minél több földgáz, amelyet el lehet tárolni a téli szezonra. A riasztási fokozat kihirdetése azt is jelenti, hogy a kormány beindíthat egy úgynevezett árkiigazítási mechanizmust, vagyis megengedheti a szolgáltatóknak, hogy azonnal, a még hatályos tarifát felülírva érvényesítsék a fogyasztói árakban az utóbbi hetekben robbanásszerűen megemelkedett földgáz-beszerzési árakat.

Robert Habeck erről elmondta, hogy egyelőre nem élnek a lehetőséggel, de szükség lehet rá "az energiaellátás összeomlásának megakadályozásához". A rohamos drágulás ellensúlyozására első lépésként egy 15 milliárd eurós hitelkeretet nyitnak az ágazati szereplőknek - tette hozzá. Az egységes, európai uniós szabályok alapján a földgázellátási válsághelyzet legfelső, harmadik fokozata a vészhelyzeti szint. Ezt akkor kell kihirdetni, ha a piaci szereplők már nem tudják önállóan kezelni az ellátási zavart. Ebben az esetben a piac helyett egy szövetségi hatóság, a közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) veszi át az irányítást, azzal a feladattal, hogy biztosítsa a védett felhasználók ellátását.

Az alkancellár-gazdasági miniszter kiemelte: a kormány azon dolgozik, hogy állami beavatkozás nélkül, piaci eszközökkel legyen biztosítható valamennyi felhasználó ellátása, a lakosságé és a vállalatoké, és remélik, hogy nem lesz szükség a vészhelyzeti szint kihirdetésére. Ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy szükség lehet erre az intézkedésre - mondta Robert Habeck.

Németországban Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja előtt 55 százalék volt az orosz import aránya a földgázfelhasználásában. A szövetségi kormány igyekszik lazítani ezt a függőséget, legutóbbi, április végi adatai szerint az orosz földgáz arányát sikerült 35 százalékra csökkenteni a háború kezdete óta.

A Gazprom orosz állami energetikai óriásvállalat június közepén technikai fennakadásokra hivatkozva nagyjából 50 százalékkal csökkentette a Németországba szállított földgázmennyiséget. A Bundesnetzagentur adatai szerint a két országot közvetlenül összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken így alig 700 gigawattórának (GWh) megfelelő mennyiség érkezik napi szintre számítva. Ez a mennyiség a Gazprom korlátozása előtt még 1400 GWh felett volt.

Szintén jelentősen csökkent az Ukrajna-Szlovákia-Csehország útvonalon érkező orosz gáz mennyisége, a német-cseh határon fekvő Waidhaus mérőállomáson regisztrált adatok szerint 600 GWh-ról 200 GWh-ra.

A hatóság legutóbbi, szerdai napi jelentése szerint az ellátási helyzet "feszített", de a piaci szereplők más forrásból tudják pótolni a kieső mennyiséget, bár "a kínálat csökkenése miatt a nagykereskedelmi árak érezhetően emelkedtek". A tározók feltöltése egyelőre zavartalanul folytatódik, a töltöttségi szint 58,3 százalékos, meghaladja a 2015, 2017, 2018 és 2021 azonos időszakában regisztrált értéket - közölte a Bundesnetzagentur.


Mégsem volt garantált az Allegro árgaranciája

42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan, ezzel olyan döntésekre késztetve a fogyasztókat, melyeket egyébként nem hoztak volna meg. A cég az eljárás során együttműködött a GVH-val.
2026. 06. 30. 13:00
Megosztás:

Kettős képet mutatnak a középkorú magyarok megtakarításai

A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani. Ugyanakkor stabilan mintegy minden harmadik középkorú már a hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget – derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből. A rendszeres, tudatos megtakarítás továbbra sem általános, ráadásul jelentős különbségek látszanak jövedelem, végzettség és lakóhely szerint is.
2026. 06. 30. 12:30
Megosztás:

Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás:

Megfőtt az Ethereum aranytojást tojó tyúkja? Egyre többen aggódnak a DeFi jövője miatt

Az Ethereum értékének egyik legfontosabb pillére évek óta a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztéma, amely a kriptopiac legnagyobb blokkláncon működő hitelezési és kereskedési hálózatát jelenti. Bár a szektor továbbra is piacvezető, egyre több befektető teszi fel a kérdést: vajon megtorpant az Ethereum növekedése, vagy csak átmeneti visszaesésről van szó?
2026. 06. 30. 11:00
Megosztás:

Enyhe hozamemelkedés és jegybanki függetlenségi jelzések a globális kötvénypiacokon

Az amerikai államkötvény-hozamok hétfőn enyhén emelkedtek, mivel a hétvégi amerikai–iráni támadásokat követően nőtt a kőolaj ára. Az irányadó, 10 éves amerikai államkötvény hozama 0,6 bázisponttal 4,378%-ra emelkedett, miután előzőleg három egymást követő héten csökkent.
2026. 06. 30. 10:30
Megosztás:

Bár kérdéses az eheti amerikai-iráni tárgyalás kimenetele, optimisták voltak az amerikai befektetők

Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.
2026. 06. 30. 10:00
Megosztás:

Kétélű fegyver az erős forint: nyernek a fogyasztók, veszítenek az exportőrök

A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
2026. 06. 30. 09:30
Megosztás:

Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás:

Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás:

Megdőlt a tavaly nyári áramfogyasztási rekord, de az abszolút csúcs még nem

A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári áramfogyasztási csúcs megdőlt, de a 2024-es abszolút nyári rekord még nem - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hétfőn az MTI megkeresésére.
2026. 06. 30. 06:05
Megosztás:

Nyílt levelet írt a kormánynak a pedagógusok két szakszervezete két ügyben

Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kéri a miniszterelnökhöz és az oktatási és gyermekügyi miniszterhez írt hétfői nyílt levelében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
2026. 06. 30. 05:30
Megosztás:

Csaknem öt százalékkal haladta meg a hazai vendégforgalom a tavaly májusit

Az év ötödik hónapjában országosan 2,6%-kal emelkedett a vendégforgalom (1,8 millió), ennek köszönhetően 3,9 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek. Májusban is a belföldi kereslet és a vidék teljesítménye húzta a turizmust: honfitársaink közül 4,9%-kal többen pihentek hazai tájainkon, mint egy éve ilyenkor. Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom: január és május között tavalyhoz képest 2%-kal több, 6,5 millió utazó érkezett, akik 0,2 százalékkal több, 14,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.
2026. 06. 30. 05:00
Megosztás:

Négymilliárdos beruházás a magyar Magnum jégkrémgyárban

A The Magnum Ice Cream Company (TMICC) négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét. Az új gyártósor üzembe állítása fontos mérföldkövet jelent a helyi közösség és a vállalat globális ellátásilánc-átalakítása szempontjából egyaránt, amely tovább erősíti Magyarország stratégiai jelentőségű európai gyártási központként betöltött szerepét.
2026. 06. 30. 04:30
Megosztás:

A hiányos dokumentáció lassítja leggyakrabban az utaskár-rendezést

A közlekedési fennakadások, járatkésések és poggyászkárok mára szinte általánossá váltak a nyári utazási szezonban, ugyanakkor még mindig a váratlan megbetegedések és a balesetek teszik ki az utasbiztosítással orvosolt károk felét.
2026. 06. 30. 04:00
Megosztás:

A Balatontourist üzemeltetheti a Deseda Kempinget

A Balatontourist Camping Szolgáltató Kft. nyerte el a kaposvári Deseda Kemping üzemeltetését 120 hónapra - tájékoztatott az Opus Global Nyrt. az érdekkörébe tartozó társaságot érintő pályázati eredményről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 06. 30. 03:30
Megosztás: