Kimagasló hibridek, hatékony technológia – bemutatta új megoldásait a Syngenta

Hogyan lesz az elvetett vetőmagokból eredményes szezon, többek között erre is választ kaptak azok a gazdák, akik ellátogattak a Syngenta crop-EX rendezvényeire, ahol megszemlélhették a vállalat széles kukorica és a napraforgó hibridkínálatát és megtapasztalhatták, hogy az innovatív, modern technológia milyen hatással bír a növények védelme terén.

Kimagasló hibridek, hatékony technológia – bemutatta új megoldásait a Syngenta

Stratégiai jelentőségű a kukorica és a napraforgó

2024-ben a kukorica vetésterülete kismértékben emelkedett: a Syngenta adatai szerint 900-930 ezer hektáron vetették el a gazdák. A júliusban bekövetkezett többhetes hőséget az ország egész területén megsínylették a növények, az ország dél-keleti részén pedig súlyos aszályhelyzet alakult ki. Az idei évben a napraforgó vetésterületében ugyan volt egy minimális csökkenés a 2023-as évhez képest, de az olajnapraforgó teljes területe így is meghaladja a 650 ezer hektárt. Az előrejelzések azt mutatják: nagy különbségek lesznek a termésszintben a helyi csapadék- és a talajviszonyoknak megfelelően, azonban a tavaszi növények közül még ilyen viszonyok között is a napraforgó a legstabilabb.

A Syngenta a gazdákkal együtt gondolkodik          

A Syngenta az elmúlt időszakban elindította az Együtt fejlődünk kampányát, amelynek fő célja, hogy a generációkon átívelő értéket közösen a gazdákkal vigyék előre. A technológiai elemek finomhangolása magasabb szintre emeli a gazdálkodást. Ezért a Crop-EX rendezvényeken a gazdák nem klasszikus fajtabemutatót láthattak, hanem a Syngenta 6 tonna programjának tapasztalatain alapuló teljes napraforgó termesztéstechnológiai ajánlást kaptak, hogy a hibridekben rejlő magas genetikai potenciált teljes mértékben kiaknázhassák. A bemutató során bemutatták azokat a faj- (például tápanyag-utánpótlás, vetésidő, vetésmélység) és fajtaspecifikus (sor- és tőtáv, tőszám) agrotechnikai elemeket, amelyeket optimumba kell hozni a sikeres napraforgó termesztés érdekében.

Syngenta

Piacvezető napraforgó portfólió

A  napraforgó nemesítésében világelső Syngenta nemesítői olyan kihívásokra koncentrálnak, mint a stressztűrőképesség, az olajtartalom, a betegség-ellenállóság, emellett kiemelkedő az évjárat stabilitása és a kompenzálóképessége a hibrideknek. Munkájuk eredményeként a vállalat rendelkezik a legszélesebb hibridkínálattal jelenleg a hazai napraforgó vetőmagpiacon. A hibridválasztás az egyik kulcseleme a napraforgó termesztés sikerességének, éppen ezért mindig a talajviszonyok és a tábla adottságainak leginkább megfelelő hibridet érdemes választani. A Syngenta olajtípustól függetlenül minden gyomirtás-technológiában kínál hibridet, így minden termesztési körülményre a legoptimálisabb hibridet tudják biztosítani a termelőknek. 2024-ben összesen 19 napraforgó hibrid állt rendelkezésre, ebből 9 magas olajsavas és 9 linolsavas hibrid mind az alap-, a Clearfield®, a Clearfield® Plus és az Express®-toleráns gyomirtás-technológiából. Ezen felül idén már kipróbálhatták a termelők a legújabb, és egyben a piac legrugalmasabb gyomirtás-technológiáját nyújtó linolsavas SY Corsica hibridet is. Az idei évben a magasolajsavas hibridek közül többnyire az SY Excellio és az új Subeo hibridet választották legtöbben, de sokan kipróbálták az új SY Barilio hibridet is. A linolsavas hibridek közül még mindig az SY Bacardi a gazdák kedvence, de mellette  az Express®-toleráns Sureli is kivívta méltó helyét a legnagyobb zsákszámban eladott napraforgó hibridek között (Kynetec, 2024). A 2025-ös szezonban, azaz ősztől pedig két új Express®-toleráns hibriddel bővül hibridkínálat: érkezik a magasolajsavas Suliano és a linolsavas Surest, melyek a csúcstermést egyesítik a magas olajtartalommal.

Egyre erősödő kukorica hibrid kínálat

A Syngenta fontosnak tartja a magyar gazdák igényeihez való alkalmazkodást, emiatt a nemesítés is egyre inkább a magyar piacra koncentrálódik. A mezőtúri kutatás-fejlesztési központ globálisan is egyre nagyobb hangsúlyt kap. A fejlesztési irányok fókusza a minél nagyobb terméshozamú, kiváló csőegészséggel és szemminőséggel rendelkező, jó szárszilárdságú és stabilitású kukorica hibridek létrehozása, amelyek eltérő termőkörzetekben is megállják a helyüket. A Syngenta 2024-es kínálatában 19 hibrid volt elérhető, ami a szemes és silókukoricákat is lefedi, a koraitól egészen a kései éréscsoportig bezárólag. Az idei évben a már jól ismert SY Solandri (FAO 380-400) hibrid volt a leginkább kelendő, amit az SY Minerva (FAO 420-440) és az SY Torino (FAO 340-360) követett. E három már jól ismert csúcsteljesítményű kukorica mellett az idei évben két új zászlóshajót is sikerült a piacra hozni: az SY Artost (FAO 350-370) és SY Staciot (FAO 360-380).

Syangenta kukorica

A gyomok elleni eredményes fellépés nagyon fontos

A kukorica és napraforgó növényvédelmében a gyomirtás mindig meghatározó szerepet fog betölteni, ez befolyásolja leginkább a termés mennyiségét. A Syngenta napraforgóban a főleg a magról kelő kétszikű gyomok ellen ismertetett meg egy engedélyezés előtt álló új, preemergens megoldást, amely aclonifen és diflufenikán hatóanyagot tartalmaz. Ahol erős egyszikű fertőzés is várható, oda az előző termék kiegészítéseként petoxamid hatóanyagú termékkel kiegészített 5 ha-os csomagot ajánlja a Syngenta a következő szezonban. Kukoricában a Dual Next Max preemergens vagy korai posztemergens megoldás fogja váltani a Lumaxot. Ez széles spektrummal és tartamhatással rendelkezik a magról kelő egy- és kétszikű gyomok ellen. Az újdonságok mellett hallhattak a termelők a kukorica gyomirtásában meghatározó termékről, az Elumis Bang-ről, illetve a talajfertőtlenítésben piacvezető termékekről, a Force 1,5G-ről és Force Evóról is. Szó esett még az őszi kalászosokban magról kelő gyomok ellen használható Boxer Pack-ról és a repcében alkalmazható Toprex és Leopard készítményekről.

A jövőben felértékelődnek a biológiai növényvédelmi megoldások

Válaszul a termelési környezetre, ezen belül a tagadhatatlan klímaváltozás következményeire, a Syngenta egyre nagyobb fókuszt helyez a biológiai, növényélettani alapon történő növénystimulálásra és növényvédelemre egyaránt. A környezeti stressz, főként a hőség és az aszály okozta károk ugyanis bizonyos mértékben a bekövetkező stressz mértékétől függően mérsékelhetőek. A Syngenta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy csakis kipróbált és több szezonon keresztül bizonyítottan hatékony biostimulátor készítményekkel álljon a gazdálkodók rendelkezésére. Ennek az a kiterjedt kísérleti, fejlesztési háttér az alapja, amely a korábban megszokott Syngenta minőség garanciája. Hogy minél inkább célzottan tudjunk egy adott problémára megoldást találni, így a jövőben ez a portfólió jelentős bővülésen megy keresztül. Hazánkban már a 2025-ös évben is meg fogják tapasztalni a gazdálkodók, akik olyan specifikus készítményekre számíthatnak, amelyek az éppen fennálló lokális tényezőkre a lehető legjobb választ tudják adni.

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás: