Kína kész tovább erősíteni a stratégiai együttműködést Oroszországgal

Lo Jü-cseng, kínai külügyminiszter-helyettes kedden Pekingben találkozott Andrej Gyenyiszovval, Oroszország Pekingben szolgálatot teljesítő nagykövetével, akit arról biztosított, hogy Kína kész tovább erősíteni a stratégiai együttműködést Oroszországgal.

Kína kész tovább erősíteni a stratégiai együttműködést Oroszországgal

A kínai külügyminisztérium hivatalos internetes oldalán közzétett közleménye szerint Lo elmondta: bárhogyan is alakuljon a nemzetközi helyzet, Kína változatlanul készen áll a mindkét fél számára előnyös együttműködés megvalósítására, valamint a két fél közös érdekeinek védelmezésére. Peking emellett elkötelezett az "új típusú" nemzetközi kapcsolatok kiépítésének előmozdítása mellett - tette hozzá.

A kétoldalú kapcsolatokat értékelve a kínai külügyi tárca helyettes vezetője kiemelte: az idei első negyedévben a Kína és Oroszország közötti külkereskedelmi forgalom értéke elérte a 38,2 milliárd dollárt, amely közel harminc százalékos növekedést jelent. Az eredmény Lo szerint "a két ország kapcsolatainak szilárdságát és belső lendületét" igazolja. A két ország "stratégiai együttműködési kapcsolata változatlanul magas szintű fejlődést mutat, az együttműködést minden téren folyamatosan mélyítik" - jelentette ki.

Az orosz nagykövet leszögezte: Moszkva is elkötelezett az átfogó, pragmatikus együttműködés elmélyítése mellett Kínával.

A közlemény szerint a felek egyebek mellett az ukrajnai helyzetről is egyeztették álláspontjaikat, ám erről további részleteket nem adtak közre.

Kína tartózkodik attól, hogy inváziónak minősítse az ukrajnai orosz katonai hadműveletet, és több alkalommal szót emelt az Oroszország ellen alkalmazott nyugati szankciók ellen, a béketárgyalások előmozdítását szorgalmazva a helyzet megoldására.

Új piacokra összpontosít az orosz kereskedelem

A nemzetközi kereskedelem válságban van, Oroszország pedig új piacokra összpontosítja exportját és importját - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Moszkvában fogadta Kaszim-Zsomart Tokajev kazah államfőt.
2022. 11. 28. 22:00
Megosztás:

Az MNB megújítja a fogyasztóbarát lakáshitel keretrendszerét

Az MNB bővítette a minősített fogyasztóbarát lakáshitel (MFL) feltételrendszerét a hitelezés zöldebbé tétele és a folyamatok elektronikus útra terelése érdekében - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.
2022. 11. 28. 21:30
Megosztás:

Egy év alatt háromszorosára nőtt az 5G üzleti alkalmazásainak piaca

Világszerte jelentősen bővült az 5G üzleti-ipari felhasználása, csak Kínában egy év alatt 1,2 milliárdról 3,2 milliárd dollárra nőttek technológia alkalmazásához kapcsolódó piaci bevételek, az 5G mára érett technológiává vált. Emellett a lakossági szegmensben is egyre szélesebb körben terjednek az ötödik generációs technológiára épülő, például kiterjesztett valóságot használó, vagy a szemüveg nélküli 3D-s filmnézésre alkalmas megoldások. A Huawei Technologies Budapesten mutatta be az 5G és a vezetékes szélessávú technológiák legújabb innovációt. A vállalat az új eszközeivel már közeljövőben képes lesz másodpercenként 100 terabyte adatátviteli sebességet biztosítani.
2022. 11. 28. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint hétfőn

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a reggeli szintekkel összevetve a bankközi devizapiacon.
2022. 11. 28. 20:00
Megosztás:

Mintegy 100 milliárd forint a hazai játékforgalom

Igencsak tetemes, 100 milliárd forint körüli a hazai játékpiac, és ráadásul válságálló szektornak mondható. Ezzel együtt ezen a területen is tapasztalhatóak változások, hiszen a pandémia hatására például keresettebbé váltak a kollektív, közösségi élményt nyújtó társasjátékok, amelyek az egész család számára élményt biztosítanak – hangzott el egy szakmai kerekasztal- beszélgetésen. Vannak kikezdhetetlen klasszikusok, de akadnak új kedvencek is, s ezek egyikének mondható a Tolki is, amely többek között az Ország Játéka választáson az interaktív kategóriát nyerte meg.
2022. 11. 28. 19:30
Megosztás:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a főbb európai értékpapírpiacok hétfőn.
2022. 11. 28. 19:05
Megosztás:

Alacsony forgalomban csökkent a tőzsdeindex

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,59 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel, 45 588,74 ponton zárt hétfőn.
2022. 11. 28. 18:30
Megosztás:

Energetikai és közlekedési projektekről tárgyalt Bukarestben a román és a szerb miniszterelnök

A Románia és Szerbia gázhálózatát összekapcsoló interkonnektor fejlesztéséről és a két ország közti gyorsforgalmi összeköttetés megteremtéséről tárgyalt egyebek mellett hétfőn Bukarestben Nicolae Ciuca román és Ana Brnabic szerb miniszterelnök.
2022. 11. 28. 17:30
Megosztás:

A Mol jövőre 40 milliárd forintot költ belföldön kőolaj- és földgázkutatásra

A Mol jövőre 40 milliárd forintot költ kőolaj- és földgázkutatásokra Magyarországon - mondta Homonnay Ádám, a Mol kutatási és termelési igazgatója Vecsésen, a társaság Vecsés-2 olajkútjánál, ahol november 11-én kezdődött a próbatermelés.
2022. 11. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 350 millió forintra becsült értékű alkoholra lehet licitálni

Több mint 350 millió forintra becsült értékű alkoholra lehet licitálni november 28-ától 4 napon keresztül, december 1-jéig  - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2022. 11. 28. 16:33
Megosztás:

Meteorológiai szolgálat: közelítjük a 100 Celsius-fokos különbséget

Megközelíti a 100 Celsius-fokot a hőmérséklet-különbség Argentína és Oroszország között - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.
2022. 11. 28. 16:00
Megosztás:

Országos célvizsgálat a tej- és takarmányágazatban

Kismértékben határérték feletti mennyiségben mutatott ki aflatoxin szennyezést egy Győr-Moson-Sopron megyei tejüzem termékeiben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, ezért  a hatóság országos célellenőrzést rendelt el múlt héten - jelentette be hétfői közleményében a hivatal, és rögtön hozzátette, hogy az érintett tételek kereskedelmi forgalomban nem kaphatók. A további vizsgálatok eddig nem tártak fel újabb szennyezett késztermékeket, a hazai tej és tejtermékek biztonsággal fogyaszthatók.
2022. 11. 28. 15:30
Megosztás:

Továbbra is egy százalék alatt az önkéntes nyugdíjpénztárak költségszintje

Az önkéntes nyugdíjpénztárak költségeit jelző klasszikus díjterhelési mutató 2021-ben 0,71 százalék, a korrigált díjterhelési mutató 0,75 százalék volt. A két évtizede tartó trendszerű díjcsökkenés közben előfordul, hogy a díjterhelés enyhén meghaladja az előző évit, mint tavaly is, ám a nyugdíjpénztárak más öngondoskodási termékekkel összehasonlítva így is az egyik leginkább költséghatékony hosszútávú befektetési formának számítanak - összegezte hétfőn közölt elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2022. 11. 28. 14:30
Megosztás:

Mi leszel, ha nagy leszel? A mostani óvodások ötöde ma még nem létező munkakört fog betölteni

A Fiatal Vállalkozók Hete zárónapjának tematikája kiemelten a fiatal generáció karrierépítési lehetőségeire fókuszált. Az üzleti show keretében, a Makronóm Intézet szakmai közreműködésével megrendezett kerekasztal-beszélgetés során többek között elhangzott, hogy jelenleg a munkavállalók mintegy 40%-a szívesen váltana munkahelyet, viszont közel kétharmaduk nem rendelkezik megfelelő szintű önismerettel, amely szükséges lenne ahhoz, hogy a saját maguk számára ideális karrierutat bejárják.
2022. 11. 28. 14:00
Megosztás:

Kell-e tartani a munkavállalóknak a mesterséges intelligenciától?

A hazai vállalatoknál is egyre elterjedtebb mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásakor érdemes körültekintéssel eljárni, mert a jogszerűtlen adatkezelés jelentős bírsággal járhat – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie ügyvédi iroda. Az adatvédelmi hatóság 250 millió forintos eddigi rekordbírsága is az említett technológia jogsértő alkalmazása miatt került kiszabásra. 
2022. 11. 28. 13:30
Megosztás:

A lengyel kormány vámot vetne ki a Barátság kőolajvezeték déli ágán érkező olajra 

A lengyel kormány a német kabinetnél lobbizik, hogy a Barátság kőolajvezeték déli ágán lévő finomítók fizessenek vámot a beszállított orosz kőolaj után, mivel ez versenyelőnyhöz juttatja az itt üzemelő cégeket. 
2022. 11. 28. 13:00
Megosztás:

Zavargások Kínában

Kínában tüntetések törtek ki a koronavírus elleni intézkedések miatt. 
2022. 11. 28. 12:30
Megosztás:

Két nagybanknál is szigorodhat a tőkekövetelmény

A Bloomberg értesülései szerint a Deutsche Bank és a BNP Paribas tőkekövetelményét is megemelheti az EKB.
2022. 11. 28. 12:00
Megosztás:

Budapesten tanácskoztak az európai víziközmű szabályozó hatóságok vezetői

A víziközmű-szolgáltatásban bekövetkezett energiaár-emelkedés hatásairól, a települési szennyvíz kezeléséról szóló európai uniós rendelet módosításáról, valamint a tagállami hatóságok által kalkulált vízveszteségi mutatókról egyeztettek az Európai Víziközmű Szabályozók Szervezetének, a WAREG (European Water Regulators) 26. közgyűlésén, Budapesten - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn az MTI-vel.
2022. 11. 28. 11:30
Megosztás:

7,7 százalékkal nőttek a beruházások a harmadik negyedévében

A harmadik negyedévben 7,7 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 1,9 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest szezonálisan kiigazítva - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első három negyedévben 7,7 százalékos volt a beruházások növekedése a múlt év azonos időszakához képest.
2022. 11. 28. 11:00
Megosztás: