Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a vasúti átjárókra is

Kiterjesztik a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózatot a vasúti átjárókra is - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Siófok-Szabadifürdő egyik átkelőjénél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Hegyi Zsolt ezt a vasúti piros jelzés presztízsének csökkenésével indokolta.

Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a vasúti átjárókra is

A kamerarendszert a MÁV-csoport és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság közös akcióterve alapján telepítik - tette hozzá.

A vezérigazgató emlékeztetett: az elmúlt években megszaporodtak a halálos balesetek a vasút közúti kereszteződéseiben: nagy részük működő fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban történt.

Az ilyen balesetek sokszor életet követelnek, komoly anyagi károkat okoznak, a mozdonyvezetőt is hosszú időre traumatizálják, és több ezer embernek okoznak késéseket - sorolta a következményeket.

Mint ismertette, 2025-ben 26 baleset történt közúti-vasúti átjáróban, amelynek során nyolcan veszítették életüket. Hozzátette, évente átlagosan 800 félsorompó rúdját törik le, többnyire szabálytalanul közlekedő autósok, ritkább esetben a viharos erejű szél.

Megemlítette, hogy csökkent a vasúti tilosjelzés presztízse. Elmondása szerint a közelmúltban forgattak videót egy közlekedésbiztonsági kampányhoz Budapesten, Angyalföldön, ahol csak a forgatás ideje alatt nyolc autó haladt át a fénysorompó piros jelzésénél.

A közös pilotprojekt keretben az ország hat vasúti átjárójában telepítenek VÉDA rendszert a MÁV költségvetéséből, a rendőrség által üzemeltetve. Az első azért került Siófok-Szabadisóstó állomáshoz, mert ott két komoly baleset is történt 2021-ben

 

- tette hozzá.

Óberling József, az ORFK ezredese azt hangsúlyozta, hogy egy vasúti átjáróban csak a közúton közlekedőnek van reális esélye a tragédiák megelőzésére.

2015 óta, amióta a VÉDA rendszer kiépült, jelentősen javult az ország közlekedésbiztonsági helyzete. "Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a vasúti átjárók is ellenőrizhetők elektronikus úton, már itt se lehet megúszni semmilyen jogsértést" - tette hozzá.

Mint elmondta, az első helyszínen, Siófokon a tesztmérések megtörténtek, most azt vizsgálják, hogy a készült felvételek megfelelő bizonyító erővel rendelkeznek-e ahhoz, hogy bírságot szabjanak ki a szabálysértőkre közigazgatási eljárásban. A piros jelzésnél történő áthaladás bírsága százezer forint - jegyezte meg.

Közölte azt is, a VÉDA rendszer korlátlanul bővíthető, "a rendőrség tárt karokkal várja" az újabb kamerafelszerelések igényét a vasúttól.

A sajtótájékoztató Domina Barnabás történetével zárult, aki 22 éve mozdonyvezető a balatoni vonalon, és ez alatt négy balesete történt.

Mint felidézte, a legtragikusabb számára, amikor 2016-ban egy ködös őszi napon, gyorsvonatot vezetve, 100 km/órás sebességgel haladva elgázolt egy idős hölgyet, a férjét pedig elsodorta. Szabálytalanul haladtak át a síneken, mindössze kétszáz méterre a rendes vasúti átjárótól. Amikor a trauma feldolgozása miatti táppénzről visszatért dolgozni, akkor tudta meg, hogy a férj, kikerülve a kórházból, öngyilkosságot követett el a baleset helyszínén.

Olyan tragédiákról van szó, amelyeket meg lehetne előzni a KRESZ betartásával, és amelyek terhét egy-egy család generációkon át cipeli, és a mozdonyvezetőkre, azok családjára is kihat - hangsúlyozta.

A sajtótájékoztató végén elhangzott, hogy nem sokkal korábban Budapesten, Sashalomnál egy fiatalember fejhallgatóval, körülnézés nélkül lépett a HÉV elé. Életét már nem tudták megmenteni.

Kriptovaluta hírek: Chainlink - mi mozgatja a LINK árfolyamát?

A Chainlink (LINK) az elmúlt hónapokban nem csak technikai fejlesztésekben, de stratégiai partnerségekben és intézményi piaci elismerésben is jelentősen előrelépett. A projektnek most újabb katalizátorai vannak — ezek közül néhány áttörést hozhat az árfolyamban. Elemzésemben összegyűjtöttem a legfontosabb híreket, együtt vizsgálom technikai, fundamentális és piaci szempontból, hogy mi mozgatja jelenleg a LINK-et.
2025. 09. 13. 17:00
Megosztás:

Az amerikai vámok és az európai zöldpolitika szorításában is stabilak a hazai gumiabroncspiac kilátásai

Az amerikai vámpolitika és az európai zöldátállás bizonytalanságai ellenére a hazai gumiabroncsipar kilátásai stabilak, az autóipar jövője pedig egyértelműen az elektromos közlekedés felé tart – hangzott el az idei Continental Gumiabroncs Konferencián. Az idén hetedik alkalommal megrendezett szakmai fórumon a Continental Hungaria Kft. partnerei és a gumiabroncs-ipar szakértői vitatták meg az ágazat jövőjét és legfontosabb trendjeit. Az innovációk sorából kiemelt figyelmet kapott a Conti GreenConcept: a Continental tervei szerint 5-7 éven belül 100%-ban újrahasznosított abroncsok kerülhetnek sorozatgyártásba.
2025. 09. 13. 16:00
Megosztás:

Ukrán elnök: a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba

A NATO-nak van lehetősége hatékonyan reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy az a szövetségnek a háborúba való közvetlen bekapcsolódását jelentené - vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Kijevben az évente megrendezett Jaltai Európai Stratégia (YES) konferencián, utalva a két nappal korábbi lengyelországi drónincidensre.
2025. 09. 13. 15:00
Megosztás:

Szeptember végéig igényelhető vissza a külföldön megfizetett áfa

Közeledik a külföldiáfa-visszatérítési kérelmek beadásának határideje – figyelmeztet a Forvis Mazars. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat emlékeztet arra, hogy a 2024-ben kiállított számlák alapján legkésőbb 2025. szeptember 30-ig élhetnek a belföldi adóalanyok a visszatérítés lehetőségével, ha más uniós tagállamokban vagy bizonyos harmadik országokban fizettek áfát.
2025. 09. 13. 14:00
Megosztás:

Érvényben hagyta Románia államadós-osztályzatának negatív kilátását a Moodys

Fenntartotta Románia államadós-osztályzatának március óta érvényes negatív kilátását a pénteki újabb felülvizsgálat után is a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő közölte indoklásában, hogy a román kormány ambiciózus költségvetési konszolidációs programja nyomán most már derűlátóbban ítéli meg a romániai államháztartási és államadósság-folyamatokat, de jelentősnek tartja a terv végrehajtási kockázatait.
2025. 09. 13. 13:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Dogecoin – mi mozgatja a DOGE árfolyamát?

Dogecoin (DOGE) régóta nem csupán mém- vagy „viccvaluta” – az utóbbi hónapokban intézményi figyelem, szabályozói változások és technikai jelzések együtt alakítják az árfolyam mozgását. Elemzésemben végignézem azokat a legfontosabb tényezőket, amelyek mostanában befolyásolják a DOGE árát, a legfrissebb hírek alapján.
2025. 09. 13. 12:00
Megosztás:

Ezt fogja ellenőrzi a rendőrség az utakon

Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a rendőrség honlapján.
2025. 09. 13. 11:00
Megosztás:

A Polymarket és Chainlink összefogása forradalmasíthatja az előrejelzési piacokat

A decentralizált előrejelzési piacok új korszakba lépnek: a Polymarket bejelentette a Chainlink orákulumhálózatának integrálását a Polygon főhálózaton. A lépés nemcsak a piacok gyorsaságát és pontosságát emeli új szintre, hanem az egész DeFi szektort is új irányba terelheti. Mutatjuk, mit jelent ez a fejlesztés a kriptopiac számára.
2025. 09. 13. 10:00
Megosztás:

Az Appeninn árbevétele és adózott eredménye csökkent az első fél évben

Az Appeninn bérbeadásból származó bevétele 10,797 millió eurót, adózott eredménye pedig 3,419 millió eurót tett ki idén az első félévben, előbbi 1,018 millió euróval, utóbbi 3,612 millió euróval maradt el az előző év azonos időszakában mért értéktől - közölte az ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 09. 13. 09:00
Megosztás:

Leminősítette Franciaországot a Fitch Ratings

Leminősítette Franciaországot a Fitch Ratings, mindenekelőtt azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a magas deficitek miatt tovább romlanak a francia államadósságfolyamatok.
2025. 09. 13. 08:05
Megosztás:

A hazai adórendszer továbbra is az egyik legversenyképesebb az EU-ban, mind a családok mind a vállalkozások érdemi segítséget kapnak

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara immár 33. alkalommal rendezte meg az Országos Könyvvizsgálói Konferenciát, amelynek témája "A könyvvizsgálat megbízhatósága, felelőssége az AI és a digitalizáció korszakában" volt. A konferencián előadóként részt vett Gerlaki Bence adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkár, aki a magyar adórendszer versenyképességének erősítéséről, az adminisztrációs terhek csökkentési lehetőségeiről és a digitalizáció fontosságáról tartott előadást.
2025. 09. 13. 07:00
Megosztás:

Budapesten nagyot ugrott az első lakást vásárlók aránya

2025 augusztusát az Otthon Start Program hatásai dominálták. Extrém magas keresletet hozott és a piac egészét felpezsdítette: a tranzakciószám egy hónap alatt 20%-ot ugrott, az árak meredeken emelkedtek, a kereslet összetétele pedig a fiatal és első lakást vásárló vevők irányába tolódott el. Bár a hitelezés átmenetileg mérséklődött, az előttünk álló hónapokban a program miatt hatalmas hitelpiaci robbanás várható.
2025. 09. 13. 06:00
Megosztás:

Zöld állítások és visszaváltási díjak nagyító alatt – országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indított a hagyományos és az elektronikus kereskedelemben tapasztalható fogyasztóvédelmi gyakorlatok fenntarthatósági szempontú ellenőrzésére. Az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok által lefolytatandó vizsgálat elsődleges célja egyrészt a visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése, másrészt annak feltárása, hogy a vállalkozások által egyes termékeken feltüntetett zöld állítások valósak, pontosak és igazolhatóak-e.
2025. 09. 13. 05:00
Megosztás:

Albérlet árak 2025 szeptember: Bejött-e az egyetemisták kivárásos taktikája?

A várakozásokkal ellentétben az Otthon Start program egyelőre nem hozott fordulatot az albérletpiacon: szeptember első két hetében nem csökkentek, hanem még kicsivel emelkedtek is a lakásbérleti díjak - derül ki a zenga.huingatlanhirdetési portál adataiból. Budapesten jelenleg átlagosan 211 ezer forintos havidíjért hirdetnek garzonlakásokat, de a többszobás ingatlanoknál is 5-7 százalékkal magasabbak a kínálati bérleti díjak, mint tavaly ilyenkor.
2025. 09. 13. 04:00
Megosztás:

A Simple szolgáltatásai bővültek, a Simple Classic-tól búcsúzunk

Érdemes Simple Classic-ról a Simple appra váltani, hiszen a régebbi verziót még idén kivezeti az alkalmazást fejlesztő és üzemeltető SimplePay Zrt. A Simple applikációban ezzel párhuzamosan számos új fejlesztés várja a felhasználókat. Például már lehetőség van az OTP Visa mellett az OTP Mastercard bankkártyák digitalizálására is NFC-fizetéshez az androidos verzióban.
2025. 09. 13. 03:00
Megosztás:

Óraállítás - most jött a hír, aminek sokan nem örülnek majd! 2025 téli időszámítás

Téli időszámítás, őszi óraállítás 2025 időpontja: Magyarországon 2025-ben a téli időszámítás október utolsó vasárnapján indul. Ez idén 2025. október 26-ára, vasárnap hajnalban lesz. Pontosabban hajnali 3:00-kor állítjuk vissza az órákat 2:00-ra. De miért lesz ebből sokaknak baja idén?
2025. 09. 13. 02:00
Megosztás:

Két nyugdíjas él egy háztartásban? Akkor nagyon figyeljenek erre most!

Nézzük át, 2025-ben mire érdemes külön figyelnie KÉT nyugdíjasnak, ha egy háztartásban élnek Magyarországon.
2025. 09. 13. 01:00
Megosztás:

Sokan lebuktak! Ellenőrizze bérlapját! Ilyen hibák miatt kevesebb lehet a fizetése sok embernek

Minden dolgozónak fontos, hogy alaposan átnézze a bérlapját – mert gyakran előfordulnak hibák, amelyek miatt kevesebb pénzt kap kézhez, mint amennyi járna neki. Az alábbiakban összegyűjtöttem azokat a leggyakoribb hibákat és mulasztásokat, amelyek Magyarországon ma is akadályozzák, hogy a munkavállaló a neki jogszerűen járó összeget kapja meg.
2025. 09. 13. 00:01
Megosztás:

Gyorsabb kamatvágásokat vár a Morgan Stanley

Az amerikai bank vezető elemzője arról írt, hogy az eddiginél gyorsabb ütemű lazításra számít a Fed részéről.
2025. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Drága most vagy olcsó az amerikai részvénypiac?

A részvénypiacok értékeltségét többféle módszertan és mutatószám szerint lehet vizsgálni. Az egyik, most bemutatandó megközelítés három komponensre bontja az értéket. Egyrészt a könyv szerinti értékre, mint ami azt hivatott megtestesíteni, ami a cégben jelenleg van, például eredménytartalék formájában.
2025. 09. 12. 22:00
Megosztás: