Kortárs spanyol rendezőnők munkáit vetítik a Cervantes Intézetben

Június 7. és 28. között kortárs spanyol rendezőnők munkáiból látható válogatás a Cervantes Intézetben.

Kortárs spanyol rendezőnők munkáit vetítik a Cervantes Intézetben

Mint a közleményben felidézik, már több mint egy évtizede fut a Cervantes Intézet spanyol rendezőnők alkotásait bemutató Női tér filmciklusa. A mostani "Zabolátlan pillantás" elnevezésű válogatásban négy, nemrégiben készült filmet mutatnak be, melyek a fikció és a dokumentumfilm határán mozognak. A filmek kedd esténként ingyenesen tekinthetők meg az Intézetben.

A sorozat június 7-én a Leire Apellaniz közreműködésével készült Kozmikus ének című dokumentumfilmmel indul, amelyben Nino de Elche flamencoénekest ismerhetik meg a nézők. A filmesek a pályája kezdete óta követik a művészt, így teremtve egyedi és valóban bensőséges atmoszférát a filmvásznon. Képzett, nagy tudású ember, aki követi a hagyományokat, ám a provokációtól sem riad el, ha a művészi szabadságról van szó. A Kozmikus ének ebbe a sokoldalú lélekbe akar behatolni a saját, valamint a körülötte élők, szerettei, művésztársai tekintetén keresztül - olvasható a tájékoztatásban.

Az egy héttel később, június 14-én látható filmnek Liliana Torres rendezőnő egyben a főszereplője is. A valóságra épített fikciós történet reflexió az élet forgatókönyvére. Központi témája a párkapcsolat és annak krízisei. A rendező a korábbi párjai közül hárommal is találkozik, azt kutatván, kapcsolatai miért fulladtak kudarcba. Intim, bensőséges kérdései lehetővé teszik a nézők számára, hogy elkísérjük őt, miközben magát a szerelmet keresi.

Június 21-én láthatja a budapesti közönség Ainhoa Rodríguez első mozifilmjét, A nagy villanást, amely - mint írják - újdonságot hozott a művészfilmek világába. Alapját extremadurai, falusi nők csoportjával rendezett műhelyek sorozata képezi. Az elnéptelenedő falu asszonyai kedvetlenül élik mindennapjaikat, szívük legmélyén azonban mindannyian arra vágynak, hogy viszontlássák azt a helyet, ahol annak idején boldogok voltak, vagy legalább arról álmodoztak, hogy egyszer majd boldogok lesznek. A beharangozó szerint a karakterek mélysége, a vizuális erő, az álomszerű jelenetek A nagy villanást olyan alkotássá teszik, amelynek minden esélye megvan arra, hogy idővel kortárs klasszikussá váljon.

A sorozatot június 28-án a Breathe című dokumentumfilm zárja. Susanna Barranco alkotásaiban törekvő, de a körülmények által tevékenységeikben akadályozott nőket mutat be. A Breathe felvételei a barcelonai Brians 1, női büntetés-végrehajtási intézményben készültek. A film a rácsok mögött élő nők életéhez viszi közel a nézőt, bemutatva mindennapjaikat.

Az ingyenes vetítések 18 órakor kezdődnek a Cervantes Intézetben.


Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás:

Így alakult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban az előző havival azonos mértékben, 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten októberben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 21:00
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több belgiumi áruházlánc hűtőrendszereit

Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség - jelentette a Belga hírügynökség hétfőn.
2026. 11. 02. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 02. 20:00
Megosztás:

Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás: