Közel ötször annyi munkakört alakít majd át a MI, mint amennyit megszüntet

Különböző trendek össztüze alatt áll jelenleg a magyar munkaerőpiac. A Z generációs fiatalok egészen más igényekkel lépnek fel, mint elődeik, az infláció miatt pedig sokan gondolkodnak munkahelyváltáson. A berobbanó mesterséges intelligencia is valószínűleg gyökeres változásokat fog okozni: szakértők szerint a generatív MI 4,5-szer annyi munkakört változtat majd meg, mint amennyit megszüntet.

Közel ötször annyi munkakört alakít majd át a MI, mint amennyit megszüntet

A humánerőforrás-szakma legfontosabb éves rendezvénye, a HR Fest a terület legégetőbb kérdéseivel és legfrissebb trendjeivel várta a rendezvényre kilátogató szakembereket. Számos előadás és kerekasztal-beszélgetés foglalkozott többek között a munkaerőpiac jövőjével, annak kihívásaival és lehetőségeivel; az ember és a mesterséges intelligencia együttműködésével; a munkahelyi fenntarthatósággal és társadalmi felelősségvállalással; valamint a HR világának digitális átalakulásával is.

A jövő vezetője tudatos influenszer

A rendezvény egyik kiemelt kerekasztal-beszélgetése azt boncolgatta, hogy vajon a jövő vezetőjének influenszerré (véleményvezérré) is kell-e válnia egyben. A beszélgetésben részt vevő szakemberek szerint igen, mert a jó vezető ismérve, hogy szinte folyamatosan osztja meg gondolatait a környezetében lévőkkel, ezáltal kapcsolódik hozzájuk, hat rájuk és inspirálja őket. Az influenszerség pedig ebben az értelemben nem egyenlő az online platformok tartalomgyártóival, hanem inkább arra utal, hogy az influenszer vezető képes befolyásolni környezetét.

„Egy bizonyos szint felett egy vezetőtől elvárás, hogy aktívan és láthatóan kommunikáljon. Vezetőként ugyanis nem csak a személyes vélemény számít, hanem fontos, hogy ügyeket vigyünk, ügyekről beszéljünk. A jó véleményvezér-szerephez azonban elengedhetetlen a beszélő önazonossága és hitelessége” – mondta el Endrei-Kiss Judit, az RTL Chief People & Culture Officer-e a beszélgetésen. Dr. László Móni Personal branding tanácsadó szerint egy cégen belül szerencsés esetben egy vezető egyben véleményvezér is: hat az emberekre, motivál, átadja a gondolatait. Mindennek csupán kivetülése az online térben való jelenlét.

„Lájkokat kapni jó, de a fő kérdés az, szeretnénk-e, tudunk-e adni is valamit a közösségnek? Ha igen, akkor az lehet számukra hasznos is. A személyes márkaépítésnek akkor van helye, ha a célja az, hogy adjunk valamit” – kapcsolódott rá az elhangzottakra Németh Kornél, a Rossmann Magyarország Kft. ügyvezetője.

„Mindemellett azonban érdemes észben tartani, hogy egy vezetőnek nem az az elsődleges szempontja, hogy szeressék. Sokkal fontosabb, hogy határozott véleménye legyen, amit önazonosan, hitelesen képvisel” – tette hozzá.

Az erős személyes márka (personal brand) 4 pilléren alapul: ez a szakmai tudás, az ismertség, a hitelesség és a kedvelhetőség. „Egy vállalati vezető véleményvezérként való pozicionálása amellett, hogy növelheti saját személyes reputációját, számos előnnyel járhat a szervezet számára is.

Fontos azonban, hogy egy vezető kizárólag akkor lehet sikeres véleményvezér vagy vállalati nagykövet, ha aktívan, következetesen és hitelesen kommunikál, őszintén érdeklődik az általa képviselt témák iránt, valóban szakértője az iparágának és a vállalatának egyaránt” – összegezte a téma kapcsán a WHC Csoport szellemi munkaerő közvetítés és kölcsönzés üzletágának vezetője, Horváth Ágnes a kerekasztal-beszélgetésen.

Nem lesz robot a főnökünk – a generatív MI még nem ural le mindent

Forró téma ma a HR digitalizációja, a mesterséges intelligencia (MI) egyre szélesebb körű térhódítása, a nagy nyelvi modellek egyre elterjedtebb használata. A generatív MI alapvetően alakítja át többek között a vállalati HR-folyamatokat is, a kérdés pedig az, hogyan lesznek képesek az emberek és a szervezetek alkalmazkodni hozzá. Noha arra még nem kell számítanunk, hogy főnökünk a jövőben egy robot lenne – bár Kínában már van ügyvezetői pozícióban chatbot! –, a humán erőforrás és a mesterséges intelligencia munkahelyi fúziója már ma is velünk van.

Komár Balázs, az xLabs CEO-ja és társalapítója előadásában kifejtette, hogy bár a generatív MI számos feladatra alkalmazható – úgymint tanulás, szövegalkotás, véletlenszerű vagy tervezett kapcsolatok keresése témák között –, még mindig nem használható megbízhatóan pontos szövegírásra, torzítás nélküli adatvisszaadásra, vagy önálló munkára. Éppen ezért várható, hogy 2030-ra az automatizáció és az MI-technológiák az USA munkaerőpiacának mindössze 4,9%-át válthatják ki, melynek 30%-áért lesz felelős a generatív MI, ellenben valószínűsíthető, hogy 4,5-szer több pozíciót alakít majd át, mint amit kivált.

A CSR elsősorban nem pénzkérdés, a munkáltatói márkára kifejtett hatása tagadhatatlan

A Scale Impact és a WHC Csoport által 2023 nyarán végzett kutatás apropóján, mely a társadalmi felelősségvállalási aktivitások (CSR) és a HR összekapcsolódását vizsgálta, külön kerekasztal-beszélgetés zajlott a HR Festen.  A kutatás legfőbb megállapításai közé tartozik, hogy a CSR elsősorban nem pénz kérdése, a sikeres aktivitásokhoz a vállalatoknak mindenképp szüksége van civil partnerre, valamint, hogy a CSR elsősorban még mindig a HR-terület részét képezi.

A panelbeszélgetés egyik résztvevője Sáfrány Lilla, a WHC Csoport HR vezetője elmondta, hogy számukra különösen fontos a CSR, hiszen vállalati küldetésük, hogy emberi értékekre épülő munkaerőpiacot építsenek és segítsenek az álláskeresőknek munkát találni. Ez a tevékenység pedig már önmagában az esélyteremtést segíti elő.

„A társadalmi felelősségvállalás, egymás segítése valójában egy kulturális norma, melynek vállalati szinten is megtartó értéke van. A CSR-aktivitások amellett, hogy a gyakorlatban járulnak hozzá a társadalom jobbá tételéhez, munkáltatói márka (employer branding) szempontból is meghatározók. Noha ezek az akciók és hatásaik nehezen forintosíthatók, jelentőségük az üzleti aspektus tekintetében is kiemelkedő” – mondta el Sáfrány Lilla, a WHC csoport HR vezetője.


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: