Közgyűlést tartott a BÉT, osztalékfizetésről határoztak a részvényesek

Megtartotta éves rendes közgyűlését a Budapesti Értéktőzsde, ahol a részvényesek valamennyi napirendi pont – többek között a 2021-es üzleti évre vonatkozó pénzügyi beszámolók, illetve az Igazgatóság adózott eredmény felosztására vonatkozó javaslata – esetében jóváhagyólag döntöttek. Ennek alapján a BÉT bevételei 3,46 milliárd forintot, adózott eredménye 586 millió forintot tett ki 2021-ben. Utóbbi tételből összesen 503,45 millió forintot osztalék formájában, részvényenkénti 93 forintos összegben fizet ki a társaság a részvényesek számára. A BÉT a közgyűléssel összhangban publikálta a tavalyi évre vonatkozó, a legfontosabb tőkepiaci mérföldköveket tartalmazó Éves Jelentését is.

Közgyűlést tartott a BÉT, osztalékfizetésről határoztak a részvényesek

Pénzügyi eredmények

Az éves rendes közgyűlés keretében Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója ismertette a 2021-es üzleti év pénzügyi eredményeit. A társaság bevételei 2020-hoz képest mintegy 5 százalékot emelkedve 3,46 milliárd forintra nőttek, az adózott eredmény pedig a 2020-as érték közel ötszörösére, 586 millió forintra emelkedett. Az EBITDA 982 millió forintot tett ki 2021-ben, amely szintén jelentős, közel 15 százalékos növekedést jelent a 2020-as évhez viszonyítva.

A közgyűlés egyúttal elfogadta a 2021. üzleti évre vonatkozó igazgatósági, felügyelő bizottsági és könyvvizsgálói jelentéseket, illetve az osztalékfizetésről is határozott, amelynek nyomán a társaság az adózott eredmény 503,45 millió forintnyi részét kifizeti a részvényesek számára, részvényenkénti 93 forintos összegben.

A 2021-es év mérföldkövei

A közgyűlésen a 2021-es év tőkepiaci aktivitása, mérföldkövei szintén bemutatásra kerültek. Ugyan a pandémia gazdasági hatásai Magyarországot sem kerülték el, a 2021-es év a járvány előtti szintek újbóli eléréséről, esetenként túlszárnyalásáról szólt. A BÉT legfőbb mutatója, a BUX index, sorozatos rekorddöntések mentén végül kimagasló értékkel, 50 721 ponton zárta a tavalyi évet, amely 2020-hoz képest közel 20,6, a járvány előtti utolsó évhez, 2019-hez képest 10,6 százalékos növekedést jelent. Az összesített részvényforgalom, tartva a 2020-as szintet, 2021-ben is meghaladta a 3 ezer milliárd forintot.

A kibocsátók körében is jelentős mérföldköveket hozott az év – ezek közül kiemelendő az AutoWallis 10 milliárd forint összértékű nyilvános részvénykibocsátása, a részvénybevezetések, amelyek nyomán a Standard kategória az Eprolius Ingatlan, míg a BÉT Xtend az OXO Technologies Holding, a NAP és a Polyduct részvényeivel bővült, valamint a szintlépések, amelyek során az AKKO Invest a Prémium kategóriába, a Megakrán pedig, első társaságként a BÉT Xtend piacról, a Standard kategóriába lépett fel. A BÉT kötvénypiaca, a BÉT Xbond is jelentős növekedést ért el, a platform az év végével immár 66 kibocsátót számlált, több mint 1 618 milliárd forintos össznévértékkel.

Tovább gyarapodtak 2021-ben a BÉT középvállalati szolgáltatáspalettájának részét képező kezdeményezések is – a BÉT50 közösség a hatodik kiadvánnyal immár közel 300 tagot számlál, az ELITE Program összlétszáma a 2021-ben csatlakozott 13 társasággal a régióban egyedülálló módon a 60-at is megközelíti, a tőzsdére lépést elősegítő Mentor Programot pedig 6 újabb társaság vette igénybe az év során. Emellett folytatódott az Értéktőzsde zártkörű tranzakciók létrejöttét támogató sorozata, a BÉT Xmatch is.

Patai Mihály a tőzsde igazgatóságának az elnöke a BÉT tőzsdei bevezetésének státuszáról is tájékoztatta a részvényeseket. Elmondta, a tőzsdére lépés, mint a BÉT aktuális stratégiájának kiemelt törekvése, továbbra is prioritást élvez a társaság céljai között, ugyanakkor az orosz-ukrán háború közvetett gazdasági hatásaira való tekintettel a kibocsátás átütemezése mellett született döntés.

További határozatok

A napirendi pontok között szerepelt továbbá a társaság székhelyének módosításával, illetve a társaság könyvvizsgálójának kijelölésével kapcsolatos döntés – előbbi pont esetében a részvényesek jóváhagyólag határoztak, a könyvvizsgálati feladatok ellátását pedig a közgyűlés döntése alapján a 2022-2024. közötti időszakban a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. végezheti. A könyvvizsgálatért felelős személy ennek mentén Horváth Tamás lesz.

„Az elmúlt évek komoly próbatételek elé állították a globális és a hazai gazdaságot, azonban úgy gondolom, sikeresen vettük az akadályokat. Továbbra is a növekedés áll a középpontban a Budapesti Értéktőzsdénél, amelyet a 2021-es eredmények is tükröznek. Munkánk során a továbbiakban is a tavaly elfogadott, felülvizsgált stratégia megvalósítására törekszünk, legyen szó a BÉT tőzsdei bevezetésének megvalósításáról, a tőkepiaci ökoszisztéma fejlesztéséről, a tőzsde gazdaságban betöltött szerepének növeléséről, a regionális együttműködések ambicionálásáról, vagy az informatikai infrastruktúra fejlesztéséről” – tette hozzá Patai Mihály a Budapesti Értéktőzsde elnöke.


Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás: