Kripto-kereskedelmi átverés Tinderen

A Sophos új elemzést tett közzé a CryptoRom nevű nemzetközi kriptovaluta-kereskedelmi átverésről, amely iPhone és Android felhasználókat céloz meg olyan népszerű társkereső appokon keresztül, mint például a Bumble vagy a Tinder.

Kripto-kereskedelmi átverés Tinderen

Az anyag olyan első kézből származó, a csalás áldozatai által megosztott történeteken és információkon alapul, akik felvették a kapcsolatot a Sophosszal, miután megtekintették annak korábbi jelentéseit a CryptoRomról.

Az új kutatásban a Sophos arról számol be, hogy amikor az áldozatok megpróbálták kivenni a befektetéseiket az egyik hamis kereskedelmi rendszerből, a számláikat befagyasztották és több százezer dollárnyi hamis “nyereségadót” számítottak fel nekik a hozzáférés visszanyeréséért cserébe. A Sophos szerint a CryptoRom-művelet egyre jobban szervezett, egyre kifinomultabb és világszerte veszi célba az áldozatokat.

Növekvő költségek

A Sophos-szal megosztott egyik esetben egy áldozatnak 625 000 dollárt számoltak fel azért, hogy visszakaphassa a hozzáférést ahhoz 1 millió dollárhoz, amelyet egy hamis kripto-kereskedelmi rendszerbe fektetett be. A hamis rendszert olyasvalaki ajánlotta, akivel az áldozat egy online társkereső platformon találkozott. A társkeresős “barát” ezután azt állította, befektette a saját pénzének egy részét, hogy a közös részesedésüket 4 millió dollárra növelje. A csalók állítása szerint a befektetésük 3,13 millió dollár nyereséget hozott és 20 százalékos nyereségadót, avagy 625 000 dollárt kell fizetniük, ha pénzfelvétel céljából hozzá akarnak férni a számlájukhoz. Valójában azonban sem a társbefektetés, sem a nyereség nem volt valós és az online “barát” is az átverés része volt.

“A CryptoRom átverés egy romantika-központú pénzügyi csalás, amely szinte minden szakaszában nagymértékben támaszkodik a social engineering módszerekre,” mondta Jagadeesh Chandraiah, a Sophos senior fenyegetés-kutatója. “A csalók legitim társkereső oldalakon lévő hamis profilokon keresztül vonzzák a célpontokat, majd megpróbálják rávenni őket arra, hogy telepítsenek egy hamis kriptovaluta kereskedelmi appot és tegyenek befektetést. Az alkalmazások általában webklipként települnek és úgy tervezték őket, hogy nagyon hasonlítsanak a legális, megbízható appokhoz.

“Az átverés áldozatai szerint, akik korábbi cikkeink után kerestek meg bennünket, a 20 százalékos “nyereségadó” csak akkor kerül szóba, amikor megpróbálják kivenni a pénzüket vagy lezárni a számlát. Azoknak az áldozatoknak, akik nehezen tudják kifizetni az adót, felajánlanak egy kölcsönt. Még hamis webhelyek is léteznek, amelyek azt ígérik, hogy segítenek az embereknek visszaszerezni a pénzüket, ha átverték őket. Röviden: bármely utat is választják az egyre kétségbeesettebbé váló áldozatok, hogy megpróbálják visszaszerezni a pénzüket, a csalók már ott várják őket. Az áldozatok azt mondják, hogy egy életre szóló megtakarításaikat vagy nyugdíjalapjukat veszítették el az átverés következtében.”

A Sophos kutatása néhány olyan esetet is talált, amikor a CryptoRom operátorok közvetlenül WhatsApp és SMS üzeneteken keresztül vették fel a kapcsolatot a célpontokkal, valószínűleg lopott információk felhasználásával.

Új technikai jellemzők

A Sophos kutatása a CryptoRom művelet új technikai vonatkozásait is részletezi. Például a Sophos szerint a csalók visszaélnek az Apple TestFlight funkciójával, amely lehetővé teszi az emberek korlátozott csoportja számára, hogy telepítsenek és kipróbáljanak egy új iOS appot és kevésbé szigorú Apple által végzett felülvizsgálati folyamaton menjenek keresztül. 2021-ben a Sophos kutatói megfigyelték, hogy a CryptoRom ugyanebből a célból visszaélt az iOS Super Signature-rel és az Apple vállalati programjával is.

A Sophos kutatói azt is megállapították, hogy a csalók által használt összes CryptoRommal kapcsolatos weboldal nagyon hasonló háttérstruktúrával, illetve tartalommal rendelkezik, és csak a márkanevek, ikonok és URL-ek különböznek egymástól. A Sophos véleménye szerint ez lehetővé teheti a csalók számára, hogy gyorsan módosítsák a csaláshoz használt weboldalakat, amikor az egyiket észlelik és leállítják.

Biztonságban maradni - Egy iparági probléma

“Mélységesen aggasztó, hogy az emberek továbbra is bedőlnek ezeknek a bűnözői cselszövéseknek, különösen azért, mert a külföldi tranzakciók és a szabályozás nélküli kriptovaluta piacok azt jelentik, hogy az áldozatok nem kapnak jogi védelmet az általuk befektetett pénzre,” mondta Chandraiah. “Ez egy iparági probléma, amely nem szűnik meg. Olyan kollektív válaszlépésekre van szükségünk, amelyek magukban foglalják a kriptovaluta tranzakciók nyomon követését, a felhasználók figyelmeztetését ezekről a csalásokról, illetve az ilyen átveréseket lehetővé tévő hamis profilok gyors észlelését és törlését.”


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: