Kulcsfontosságú az agrárium ellenállóképességének növelése

Kulcsfontosságú lesz a jövőben a magyar agrárium ellenállóképességének növelése annak érdekében, hogy az ágazat a hatékonyságát és a versenyképességét tovább javítva meg tudjon birkózni az olyan kihívásokkal, mint amelyek idén érték a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart: a szántóföldi növénytermesztésben az aszály, az állati termékpályákon a száj- és körömfájás, a madárinfluenza és az egyéb betegségek, a kertészeti ágazatokban pedig a fagyok és a szőlő aranyszínű sárgasága, mindezek mellett pedig az árak iránykeresése és a kiszámíthatatlanabb kereskedelempolitika – mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői a bank legfrissebb negyedéves elemzése alapján. Az ágazat ugyanakkor rendkívül alkalmazkodóképes, a jelenlegi vegyes helyzetértékelésből pedig már rövidebb távon pozitív elmozdulást hozhat a beruházási pályázatok kezdődő megvalósítása és az ehhez társuló banki finanszírozás.

Kulcsfontosságú az agrárium ellenállóképességének növelése

„Harmadik negyedéves elemzésünk szinte az év összegzésének tekinthető. Ez alapján azt látszik, hogy az agráriumban jelentős eltérések mutatkoznak, nemcsak alágazatonként, hanem a klímaváltozás negatív hatásainak tekintetében a földrajzi megoszlás, illetve a hatékonyság mentén is” – mondta Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója, aki szerint az ágazatot érő kihívások, így a fagykárok, az aszály, a különböző állatbetegségek – köztük a száj- és körömfájás járvány, illetve a madárinfluenza – vagy a szőlő aranyszínű sárgasága még inkább egyértelművé tették, hogy egy megváltozott világban kell helytállniuk az agrárvállalkozásoknak.

„Hangsúlyozzuk viszont, hogy az ágazat jó alkalmazkodóképességgel bír, és a Közös Agrárpolitika pályázati programjának most kezdődő megvalósítása is jelentős előrelépést hozhat abban, hogy a magyar agrár- és élelmiszeripari jobban meg tudjon birkózni a termelést és a piacokat jellemző kihívásokkal.

Az ellenállóképesség növelése kulcsfontosságú cél: ehhez beruházásokra és sokrétű, hatékony banki finanszírozásra van szükség” – fogalmazott, hozzátéve., hogy a gazdálkodók már nagy számban megkapták a támogatói okiratokat, sokan pedig a beruházásokat is megkezdték, ami tükrözi, hogy a termelők a sokkhatások ellenére is elkötelezettek a fejlesztések iránt. „Ez az agrárhitelpiacon jövőre már érdemben megmutatkozhat.”

Vegyes képet mutatott a magyar agrárium 2025 harmadik negyedévében

Az ügyfelek, szakmaközi szervezetek és a bank elemzőinek helyzetértékelése alapján készülő, és a hivatalos statisztikákat megelőző agrár-élelmiszeripari bizalmi mutató, az MBH AgrárTrend Index értéke 2025. szeptember végével 32,4 pontot mutatott a 48 pontos skálán, ezzel kismértékben távolodott az egyensúlyi szintnek tekintett 35 ponttól: az előző negyedévi 0,3 pontos emelkedést 0,4 pontos csökkenés követte július és szeptember között. Éves összevetésben ennél nagyobb mértékű, 1,9 pontos csökkenés tapasztalható az indexben, amely így most a 2023 végi, 2024 eleji agrárgazdasági pillanatképhez hasonló értékelést mutat.

„Az MBH AgrárTrend Indexben 12 termékpályát vizsgálunk, a 2025 harmadik negyedévi felmérésünk pedig felemás képet mutat: hat termékpálya a 32,3 pontos teljes agrárgazdasági érték alatt, hat pedig felette szerepel” – ismertette az elemzés eredményeit Héjja Csaba, a bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának stratégiai elemzője.

Hozzátette, kifejezetten pozitív értékelést adott a baromfi-, a búza- és a tojástermékpálya, míg komolyabb mértékű visszaesés a kukorica-, a gyümölcs- és a szőlő-bor ágazat esetében volt tapasztalható. „Úgy látjuk, hogy ezen termékpályákon jelenleg sok olyan tényező van, amelyek jelentős kihívások elé állítják a gazdálkodókat, fontos azonban hangsúlyozni, hogy az ágazat képes lehet megoldásokat találni erre.”

Összességében kedvező jövedelmezőség a szántóföldi növénytermesztésben, gyenge kukoricatermés 

A 2025-ös év termelési része alapvetően lezárult a magyar agrárium kibocsátásának legnagyobb részét adó szántóföldi növénytermesztésben. A búza termésátlaga meghaladta a sokéves átlagot, idén pedig a malmi minőség aránya lényegesen kedvezőbb lett az elmúlt éveknél, így ez a kultúra jövedelmezően volt termeszthető az ország nagy részében, hasonlóan az árpa is.

A kukorica mint szintén fontos kultúra, sokkal jobban elszenvedte a száraz meleg nyár hatásait – főleg Délkelet-Magyarországon –, a végső számok vélhetően 4 millió tonna körüli vagy még annál is kisebb országos termést mutathatnak majd. A napraforgót rekordnagyságú területről takarították be idén, azonban a fajlagos hozamok ebben az esetben is mintegy 15 százalékkal alulmúlják a sokéves átlagot.

A közepes-gyenge termésmennyiség hatással lesz a külkereskedelmi teljesítményre is, a bank szakértői a kivitel csökkenésére és a behozatal kisebb mértékű növekedésére számítanak a kukorica esetében, főleg az élelmiszeripari feldolgozókapacitások megfelelő ellátása miatt. Ennek mértéke azonban nem lesz olyan drasztikus, mint a 2022-es történelmi aszály következtében volt, sőt, az exportszerkezeten belül teret nyerhetnek a feldolgozott termékek – mutattak rá. 

A baromfihús és a tojás húzza az állati termékpályákat felfelé

Az állati termékpályákon a baromfi továbbra is stabil, a hús és a tojás terén egyaránt. Ezeken a termékpályákon, csakúgy, mint a pulykáén, hosszabb ideje kiegyensúlyozottak a jövedelmi viszonyok, jók az exportlehetőségek, és a belföldi fogyasztás is kedvezően alakul. A kacsa-liba esetében viszont továbbra is gondot okozó kínai dömpingáru, és a madárinfluenza európai és hazai jelenléte is kihívást jelent a gazdálkodók és a feldolgozók számára. E két termékpálya komoly átalakuláson megy át jelenleg az elemzők szerint.

A sertéshús esetében negatív trend indult el: az irányadó külföldi árak 15 százaléknál nagyobb mértékben csökkentek, a forint árfolyama pedig erősödött, így a hazai termelői átvételi árak ötödével csökkentek 2025 harmadik negyedévében, amellett, hogy a takarmányozás költsége nem változott, a malac ára viszont közel harmadával csökkent, ami előrevetíti a hízóár némi csökkenését is.„Ennek a trendnek a hátterében a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háború, a kínai termelés növekedése, valamint a Brazília és az Európai Unió közötti exportpiaci verseny húzódik meg” – magyarázta Héjja Csaba.

A tejtermékpálya 2025 elején megbicsaklott a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt, azonban a hazai tejfelvásárlás mennyisége nőtt, termelői szinten pedig biztosított a jövedelmezőség, az árak elmúlt időszakban tapasztalt kisebb csökkenése ellenére is. A nemzetközi piacon látható árak alapán középtávon ugyanakkor számolni kell a hazai tejfelvásárlási árak csökkenésével. A marhahús esetében lökést adhat a hazai értékesítésnek a tőkehúsokat érintő áfacsökkentés. A termelők visszajelzései szerint az értékesítési árak megfelelők, a piacok visszatértek a ragadós száj- és körömfájás járvány után. 

A magasabb ár kompenzálhatja a gyenge gyümölcstermést

A friss fogyasztásra szánt és az ipari zöldségek (csemegekukorica, zöldborsó) piacán egyaránt látható némi árcsökkenés az előző évekhez képest, ami így termelői szinten rontja a jövedelmezőséget. A gyümölcsöknél a tavaszi fagyok miatt alakult ki ennél jóval nagyobb mértékű, 80-90 százalékos kiesés a kajszi, az őszibarack és a cseresznye esetében, míg a szilvánál és a meggynél 50 százalék körüli kiesés mutatkozott. Az alma és körte esetében is 75-80 százalék körüli a kármérték, míg a dióban gyenge közepes a termés. Mindezt részben kompenzálja az emiatt kialakuló magasabb ár. A szőlő-bor termékpálya szintén jelentős esést mutatott az MBH AgrárTrend Indexben, elsősorban a szőlő aranyszínű sárgasága miatt, amely már 21 borvidéken van jelen, és jelentős károkkal, de akár a szőlőterületek drasztikus csökkenésével is fenyeget. Pozitívum viszont, hogy emelkedtek a szőlőárak, kérdés azonban, hogy ez megmutatkozik-e a borok árában.


Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás: