Különleges kiállítás nyílt az MBH Bank gyűjteményéből

100 év természet. Tájképek és csendéletek az MBH Bank gyűjteményéből címmel nyílt kiállítás a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban; a július 21-ig megtekinthető tárlaton 42 klasszikus és modernista stílusú alkotás tekinthető meg.

Különleges kiállítás nyílt az MBH Bank gyűjteményéből

Az eseményen Puskás András, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese a pénteki sajtóbejáráson elmondta, a most bemutatott tájképek és csendéletek az 1200 darabot számláló, a MBH Bank művészeti alapítványa által fenntartott gyűjtemény részét képezik.

A bank méltán büszke gyűjteményére, amelynek bázisa a pénzintézet által egy éve létrehozott Hungarian Art & Business (HAB) kortárs fókuszú művészeti központban van, ahol amellett, hogy megjelennek ezek a festmények, a fiatal magyar képzőművészeket és tehetségeket is támogatják - fogalmazott Puskás András.

Kiemelte, a mecenatúra nagyon fontos feladat ma Magyarországon, a bankok hagyományosan szoktak ilyen befektetéseket indítani, az MBH Bank számára pedig stratégiai fontosságú a magyar képzőművészet pártolása.

"Kell áldoznunk és szeretnénk is áldozni a művészetek támogatására, így ez az 1200 darabos gyűjteményünk mindenki számára hozzáférhetővé válik" - jelentette ki az MBH Bank vezérigazgató-helyettese. Hozzátette, jelen tárlatból szeretnének egy vándorkiállítást elindítani, amely a tervek szerint minden jelentősebb magyarországi városba ellátogatna.

Vizi Katalin, a Modem ügyvezető igazgatója elmondta, az intézmény számára nagyon fontos misszió a gyűjtemények bemutatása és a raktárakban őrzött kincsek "felszínre hozatala", jelenleg mindhárom kiállítótérben ilyen művészeti válogatások láthatóak.

Ez a tárlat a 19. és a 20. századból nagyjából száz évet ölel fel, egy 1858-as gyönyörű tájkép mellett például Czóbel Béla egy 1960-ból származó csendélete is látható - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A bemutatót követően Rockenbauer Zoltán, a kiállítás kurátora tartott tárlatvezetést az eseményen résztvevőknek.

A Modemben debütáló, válogatott kiállítás anyagában Benczúr Gyula, Berényi Róbert, Egry József, Kernstok Károly, Mednyánszky László, Patkó Károly, Perlrott Csaba Vilmos, Szőnyi István és Ziffer Sándor alkotásai láthatóak. A tájképek és csendéletek klasszikus és modernista stílust képviselnek, de egyben kortárs relevanciájuk is van, a 21. század egyik legfontosabb kérdéskörét, a természeti erőforrásokhoz való viszonyulást kérdéskörét vetik fel és mutatják meg az érdeklődőknek.


Kétnapos ülést tart jövő héten az Országgyűlés

Jövő héten ismét két napon át ülésezik az Országgyűlés, a hétfői ülésnap Magyar Péter miniszterelnök felszólalásával kezdődik, kedden döntenek képviselők az Alkotmánybíróság új tagjairól.
2026. 09. 10. 14:30
Megosztás:

Szeptemberre lefékezett a lakbérek emelkedése

Augusztusban még országosan 0,7 százalékkal, Budapesten 0,9 százalékkal emelkedtek a lakbérek júliushoz képest, míg éves összevetésben országosan 5, a fővárosban 5,2 százalékos volt az emelkedés, de szeptemberre fékeződött a drágulás - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexének csütörtökön közzétett legfrissebb adataiból.
2026. 09. 10. 14:00
Megosztás:

Munkáshitelből autó: mire elég ma 4 millió forint a használtautó-piacon?

A 2025 januárjában bevezetett munkáshitelből 2026 júliusáig több mint 230 milliárd forintot helyeztek ki a bankok – derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból. Bár a havi kihelyezések az indulást követő csúcsok után mérséklődtek, az érdeklődés töretlen: idén az első hét hónapban 62,4 milliárd forintnyi új szerződés született. A kamatmentes, szabad felhasználású hitel egyik legnépszerűbb célja a gépjárművásárlás. A Használtautó.hu és a money.hu közös elemzése most megmutatja, mire elég a maximális 4 millió forintos keret, és miért érdemes időben meghozni a döntést.
2026. 09. 10. 13:30
Megosztás:

Határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a Hanon Systems Hungary dolgozói

Folytatják a sztrájkot a Hanon Systems Hungary Kft. dolgozói. A munkavállalók ma, szeptember 10-én reggel 6 órakor ismét sztrájkba léptek a vállalat székesfehérvári telephelyén.
2026. 09. 10. 13:00
Megosztás:

NAV: Jön a Pénztárgép Portál

Csütörtöktől Pénztárgép Portál néven érhető el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi KOBAK-portálja (Külső Online Bejelentő- és Adatszolgáltató Keretrendszer) - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 10. 12:30
Megosztás:

Aszályhelyzet: egyszerűbb lesz a vis maior bejelentés

Az országos aszályhelyzet kihirdetését követően egyszerűsödik az elháríthatatlan külső ok miatti, vagyis a vis maior bejelentés, és bevezetik az automatikus vis maiort is - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 10. 12:00
Megosztás:

A Fidelity FIDD stabilcoinnal erősít az on-chain pénzügyekben

A Fidelity egyre mélyebben építi be a blokklánc-technológiát hagyományos pénzügyi szolgáltatásaiba: a társaság FIDD nevű, dollárhoz kötött stabilcoinja már az Ethereum hálózatán működik, és a vállalat az on-chain elszámolások egyik lehetséges alapköveként pozicionálja.
2026. 09. 10. 11:30
Megosztás:

Kevesebb vendég, nagyobb verseny: Új helyzetben a hazai apartmanpiac

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2026. júliusi szálláshely-statisztikái azt mutatják, hogy a magyar turizmus összességében továbbra is jelentős forgalmat bonyolít, ugyanakkor az egyes szállástípusok teljesítménye között egyre nagyobb különbségek rajzolódnak ki. Miközben a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma országosan enyhén emelkedett, a magán- és egyéb szálláshelyek vendégforgalma visszaesést mutatott.
2026. 09. 10. 11:00
Megosztás:

Fagylaltozók, strandbüfék, fesztiválok: 1500 ellenőrzés, két tonna kivont élelmiszer és több mint 37 millió forint bírság

Az idei nyári szezonban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alá tartozó kormányhivatalokkal együtt közel 1500 vendéglátóhelyet ellenőrzött. A vizsgálatok 16 százalékában merült fel kifogás, az eredmények azonban az előző évhez képest összességében mérsékelt javulást mutatnak. A tapasztalatok ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a higiénia, a nyomonkövethetőség és a fogyasztói tájékoztatás továbbra is kiemelt figyelmet érdemel.
2026. 09. 10. 10:30
Megosztás:

Többnyire emelkedtek a fejlett piaci hozamok, ami alól a jen jelentett kivételt

Az amerikai 10 éves államkötvény hozama 3,3 bázisponttal 4,84%-ra emelkedett, ami 2023 novembere óta nem látott szint. Az emelkedést részben az váltotta ki, hogy az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette, legfeljebb 6 milliárd dollár értékben vásárol vissza 10-20 éves lejáratú államkötvényeket. Ez az összeg elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 09. 10. 10:00
Megosztás:

Tovább csökkentek a Wall Street-i indexek

Szerdán is tovább csorogtak lefelé a Wall Street-i indexek, miközben a Brent nyersolaj határidős jegyzése július vége óta először 100 dollár fölé emelkedett. Irán szerdán közölte, hogy tíz hajót támadott meg a Hormuzi-szoros közelében, míg az Egyesült Államok öt iráni olajtankert süllyesztett el, ami jelentős eszkalációt jelent a Közel-Keleten.
2026. 09. 10. 09:30
Megosztás:

Mi lesz így a dízel autókkal? A dízel üzemanyag határidős ára 200 dollár lett!

Szerdán jelentős esésbe fordultak az európai piacok. A Stoxx 600 1,4%-kal, a DAX 1,7%-kal, a CAC 40 1,9%-kal, az FTSE 100 1,3%-kal esett. A STOXX 600 legjobban teljesítő részvénye a Fortum volt, amely 15,8%-kal ugrott meg, miután a finn energetikai vállalat hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodást kötött a Google-lel.
2026. 09. 10. 09:00
Megosztás:

SENNA vadriasztó, ami működik is – 300 000 Ft kárgaranciával

A vadgázolás komoly közlekedésbiztonsági probléma. Egyetlen ütközés súlyos anyagi kárt, szélsőséges esetben pedig személyi sérülést is okozhat. Érthető tehát, hogy egyre több autós keres olyan megoldást, amellyel csökkentheti a vadgázolás kockázatát.
2026. 09. 10. 08:40
Megosztás:

Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre

Erősödött kissé csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 10. 08:30
Megosztás:

Ezüst ékszerek: hogyan válassz stílushoz, alkalomhoz és ruhatárhoz?

Egy ezüst ékszer kiválasztása elsőre egyszerűnek tűnhet: megtetszik egy fülbevaló vagy nyaklánc, és már csak a rendelés van hátra. Hosszabb távon azonban nem feltétlenül az bizonyul jó választásnak, amelyik a termékfotón a leglátványosabb. Legalább ennyit számít, hogy illeszkedik-e a ruhatárunkhoz, milyen alkalmakra tudjuk felvenni, megfelelő-e a mérete, és pontosan milyen anyagból készült.
2026. 09. 10. 07:30
Megosztás:

Hatmilliárd euróra nőttek az EU zeneeladási bevételei

Elérték a 6 milliárd eurót a hangfelvételekből származó bevételek tavaly az Európai Unióban. A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) legfrissebb jelentése azt is megemlítette, hogy a magyar rapper, Desh slágerlistás helyezései alapján az EU legmeghatározóbb helyi előadója.
2026. 09. 10. 07:00
Megosztás:

Oroszország energiahordozók tranzitjáról és tárolásáról tárgyal Vietnammal

Oroszország Vietnammal az energiahordozóknak a vele szomszédos országokba való tranzitszállításának megszervezéséről, valamint stratégiai üzemanyag-tartalékok közös kialakításról tárgyal - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor szerdán a Kremlben fogadta To Lam vietnami államfőt, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárát.
2026. 09. 10. 06:30
Megosztás:

Az ingatlanvásárlóknak csak 27 százaléka jut olyan lakáshoz, amilyet szeretett volna

Az ingatlanvásárlóknak csak 27 százaléka jut olyan lakáshoz, amilyet eredetileg elképzelt - közölte az Anker Property és az Europion közös magyarországi reprezentatív kutatása alapján az MTI-vel.
2026. 09. 10. 06:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság egyszerűsítené az uniós közbeszerzési szabályokat

Az Európai Bizottság új rendeletjavaslatot fogadott el az Európai Unió közbeszerzési keretrendszerének korszerűsítése és egyszerűsítése érdekében, hogy az EU céljaival összhangban támogassa a közszolgáltatásokba és az infrastruktúrába történő hatékony beruházásokat - közölte szerdán a brüsszeli testület.
2026. 09. 10. 05:30
Megosztás:

Baromfipestist igazoltak két Bács-Kiskun vármegyében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma megerősítette a baromfipestis-vírus jelenlétét két brojlercsirke-állományban a Bács-Kiskun vármegyei Fülöpházán - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 10. 05:00
Megosztás: