Lakhatási válság van – de kinek segít a magyar lakáspolitika?

Ígylakunk: A Habitat for Humanity Lakhatási jelentése szerint 2024 végén lakáspolitikai fordulat történt. Miben áll ez, és mennyire tekinthető valódi fordulatnak?

Czirfusz Márton: Bizonyos értelemben valóban fordulat volt. A kormány először ismerte el nyíltan a lakhatási nehézségeket. Korábban tagadták, hogy a lakhatási válság lenne, 2024 őszére azonban a megfizethetőség problémája – különösen az első lakásvásárlás nehézsége és a nagyvárosi albérletárak – már kommunikációs szempontból is tarthatatlanná vált.- Több lakáspolitikai eszközt is elővettek, bár ezek nagy része végül a korábbi rendszerek újracsomagolásának bizonyult. Ígéretes volt például, hogy a bérlakásrendszerrel is foglalkoznának, de ebből nem az lett, amire én is számítottam.

A költségvetési kiadások növekedése is fordulat: 2024-hez képest 2026-ban nagyjából megduplázódnak a lakhatási célú kiadások. Ilyen mértékű emelkedés korábban választások előtt sem volt gyakori – az állam most kifejezetten a lakásügyre fordít többletforrásokat, míg korábban inkább más szakpolitikai csatornákon keresztül osztott. A lakhatás így hosszú idő után önálló hangsúlyt kapott, nem pusztán családpolitikai elemként hivatkozik rá a kormány.

Ígylakunk: Mit jelent az, hogy lakhatási válság van?

Czirfusz Márton: A lakhatási válságnak nincs általánosan bevett definíciója, de a világon sehol sem azt jelenti a lakhatási válság, hogy a társadalom többségének ne volna hol laknia. A Habitat for Humanity Magyarország éves lakhatási jelentéseiből tudjuk, hogy 2-3 millió főnek van különböző lakhatási problémája: például rossz minőségű lakásban lakik, magasak a lakhatási költségei, bizonytalan a lakhatása. Ez a szám a rendszerváltás óta nagyjából állandó. A lakhatási válság kifejezését én arra használom, hogy rámutassak a lakhatás sokakat érintő, rendszerszintű problémáira, arra, hogy sokaknak nincs lehetőségük méltó, a társadalom által megfelelőnek gondolt lakhatásra.

Ígylakunk: A támogatásokat összegyűjtve úgy tűnik, rengeteg eszköz létezik, mégis bizonyos csoportokat nem ér el egy támogatás sem, másokat több eszköz is segíti. Mennyire jó ez a támogatási csomag, esetleg mi hiányzik belőle, mi az, amit érdemes volna másképpen megragadni?

Czirfusz Márton: Ideális esetben sokféle támogatás működhet jól, ha különböző célcsoportok eltérő problémáira adnak választ. A magyar rendszer azonban túlságosan egyoldalú: szinte kizárólag a tulajdonszerzést támogatja. Ugyanakkor a bérlők aránya 9% országosan, Budapesten 18% körül mozog, mégsem szól hozzájuk érdemben semmilyen támogatás.

A támogatások túlnyomó többsége keresletoldali, kínálatoldali gyakorlatilag nincs. Kivétel részben a kedvezményes lakásáfa és a Lakhatási tőkeprogram, de utóbbi nem elég nagy volumenű, gyengén célzott, és nem kötelez megfizethető lakások létesítésére.

A lakáspolitika más fontos eszközei – telekpolitika, építési szabályozás, településrendezés – szintén hiányosak. A szabályozási környezet gyorsan és kiszámíthatatlanul változik, a települési érdekek gyakran háttérbe szorulnak, a kiemelt beruházások pedig felülírhatják a helyi szabályokat. Ez bizonytalanságot kelt a fejlesztők, az önkormányzatok és a lakosság számára is.