Lassan kilábalhat a bérgyártás a pandémia utáni krízisből

Az elmúlt évek drámai változásokat hoztak a magyar gazdaság szinte minden területén. A Covid-világjárvány következtében számos vállalkozás megszűnt, a kialakult piaci átrendeződés következményei pedig még ma is érezhetőek. A gyártószektorban különösen nehéz a helyzet. Bár a magyar vállalkozások jelentős termelési kapacitással rendelkeznek, a korábbi partnerkapcsolatok megszakadtak, és a cégek egyedül nehezen találnak új megrendelőket. Erre a problémára kínál megoldást egy új, online, élő platform és támogató közösség.

Lassan kilábalhat a bérgyártás a pandémia utáni krízisből

A hazai kkv-szektorban tevékenykedő gyártóvállalkozások évtizedeken át a személyes kapcsolatépítésre támaszkodtak. A járvány azonban megmutatta, hogy az új gazdasági környezetben azok tudnak fennmaradni és növekedni, akik képesek alkalmazkodni az online működéshez is.

„Ebben a megváltozott helyzetben új típusú megoldásokra van szükség. A cél egy olyan szakmai közösség létrehozása, amely egyszerre kínál költséghatékony megoldásokat és valós kapcsolatépítési lehetőséget” – indokolta a platform elindításának ötletét Oplaznik Gabriella, a Profi Bérgyártás alapítója és ügyvezetője.

Miért jó modell a bérgyártás?

A bérgyártás a termelés egyik legköltséghatékonyabb formája. A lényege, hogy a gyártási láncban lévő vállalkozások csak azokat a részfeladatokat végzik el, amelyekben a legerősebbek, így rugalmasabban, hatékonyabban működnek.

„Ehhez azonban jól működő kapcsolatrendszerre van szükség – amit a járványhelyzet nagyrészt szétzilált. A termelési láncban – a tervezéstől a fejlesztésen át a gyártásig és az alkatrész-beszállításig – minden szinten szükség van specializált szereplőkre. A profibergyartas.hu célja, hogy helyreállítsa és modern alapokra helyezze ezeket a kapcsolatokat, figyelembe véve az új gazdasági és technológiai környezetet” – fogalmazott az ügyvezető.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a Covid előtt generációkon át öröklődtek a partnerkapcsolatok, nem volt szükség tudatos értékesítésre.

„Ma már ez nem működik. A piac átalakult, az értékesítés is átköltözött az online térbe. A fiatal cégvezetők is elsősorban az internetes felületeken keresnek partnereket, gyors és megbízható megoldásokat várnak” – hangsúlyozta Oplaznik Gabriella, aki maga is több mint 26 éve dolgozik a bérgyártás területén.

A magyar gyártói szektor új „randi appja”

A profibergyartas.hu az első olyan online platform, amely kifejezetten a hazai gyártóvállalkozások összekapcsolását tűzte ki célul.

„A felület egy randi app a gyártóiparnak. Mindkét fél – a bérgyártók és a megrendelők – számára is olyan támogató szolgáltatásokat biztosítunk, amelyek valódi előnyt jelentenek. A cél, hogy könnyen, gyorsan és biztonságosan találjanak egymásra azok, akik valóban jól tudnak együtt dolgozni. A gyártóvállalkozások minősített tagként csatlakozhatnak, a rendszeres minősítések és ellenőrzések garantálják a megbízhatóságot és hosszú távon a szakmai színvonalat” – tette hozzá az ügyvezető.

Az egyedi képességeknek ki kell tűnniük

A bérgyártás területén évente egy-két megbízható új partner megtalálása óriási jelentőségű lehet egy vállalat fennmaradása és hosszú távú prosperálása szempontjából.

„Az elismert, megbízható, jó bérgyártó pozíció eléréséhez nemcsak kiváló szakmai munkára van szükség, hanem arra is, hogy a vállalkozás képes legyen megmutatni az értékeit. Mi abban is segítünk, hogy a cégek jól pozícionálják magukat, megmutatjuk, hogyan tűnjenek ki a piacon, hogyan építsenek stabil partnerhálózatot.”

Oplaznik Gabriella elmondta azt is, hogy folyamatos mentorálással, tréningekkel, szakmai kiadványokkal segítik a vállalkozások fejlődését. Az alapító tagság most kedvezményes feltételekkel érhető el.

„A bérgyártásban mindig előre kell gondolkodni. Azok a vállalkozások, amelyek ma tudatosan építik kapcsolatrendszerüket, holnap stabilan tudnak növekedni.”

A piac átrendeződése minden vállalkozás számára kihívást jelent, de egyben új lehetőségeket is. Azok a cégek, amelyek alkalmazkodnak az új környezethez, és nyitottak az együttműködésre, hosszú távon stabilabb, kiszámíthatóbb működést érhetnek el.


Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás: