Lassult az euróövezeti gazdasági aktivitás

Az euróövezet gazdasági aktivitása lassul, az infláció továbbra is nemkívánatosan magas, és várhatóan még egy ideig az inflációs cél felett marad az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön publikált legfrissebb gazdasági jelentése alapján. A dokumentum hangsúlyozza, hogy észlelhetők a gazdasági aktivitást fékező tényezők enyhülésének a jelei is, mindez megnehezíti a 2022 második felére és az azt követő időszakra vonatkozó becsléseket

Lassult az euróövezeti gazdasági aktivitás

A jelentés megállapítja, hogy a magas infláció vásárlóerőre gyakorolt hatása, a folyamatos kínálati korlátok és a nagyobb bizonytalanság visszafogja a gazdaságot. A cégek továbbra is magasabb költségekkel és az ellátási láncok zavarával szembesülnek, bár vannak már gyenge jelei annak is, hogy az ellátási szűk keresztmetszetek némelyike enyhül. Ezek a tényezők együttesen jelentősen elhomályosítják a 2022 második felére és az azt követő időszakra vonatkozó kilátásokat.

Ugyanakkor a gazdasági aktivitás továbbra is élvezi a gazdaság újraindulásának, az erős munkaerőpiacnak és a költségvetési politika támogatásának előnyeit. A gazdaság újranyitása különösen a szolgáltatási szektor keresletét támogatja. Az erősödő utazási kedvnek köszönhetően, a turizmus várhatóan az idei harmadik negyedévben is segíti a gazdasági növekedést. A fogyasztást támogatják a háztartásoknak világjárvány alatt felhalmozott megtakarításai és az élénkülő munkaerőpiac is.

Az euróövezeti infláció júniusban tovább emelkedett, a legfontosabb összetevője ismét az energiaárak emelkedése volt. A piaci alapú mutatók arra utalnak, hogy a globális energiaárak a közeljövőben magasak maradnak. Az ipari termékek tartós kínálati szűk keresztmetszetei és a kereslet élénkülése, különösen a szolgáltatási ágazatban, szintén hozzájárulnak a jelenlegi magas inflációs rátákhoz. Az árnyomás egyre több ágazatra terjed ki, részben a magas energiaköltségeknek a gazdaság egészére gyakorolt közvetett hatása miatt.

Az EKB várakozásai szerint az infláció még egy ideig nemkívánatosan magas marad, az energia- és élelmiszerárak emelkedése miatt. A magasabb inflációs nyomáshoz az euró árfolyamának leértékelődése is hozzájárul. De előre tekintve, új zavarok hiányában az energiaköltségeknek stabilizálódniuk kell, és az ellátási szűk keresztmetszeteknek enyhülniük kell, ami a folyamatban lévő szakpolitikai normalizációval együtt támogatni fogja az infláció visszatérését az EKB inflációs céljához. A munkaerőpiac továbbra is erős. A munkanélküliség májusban történelmi mélypontra csökkent. Az üres álláshelyek számos ágazatban azt mutatják, hogy a munkaerő iránti kereslet erős.

A tagországokban alkalmazott költségvetési politika segít enyhíteni az ukrajnai háború hatását azok számára, akik a magasabb energiaárak terhét a leginkább viselik. Az átmeneti és célzott intézkedéseket az EKB ajánlása szerint úgy kell kialakítani, hogy azok korlátozzák az inflációs nyomás fokozódásának a kockázatát. A költségvetési politikáknak minden országban az adósság fenntarthatóságának megőrzésére, valamint a növekedési potenciál fenntartható módon történő növelésére kell törekedniük a fellendülés fokozása érdekében.

Az ukrajnai háború elhúzódása továbbra is jelentős lefelé mutató kockázatot jelent a növekedésre nézve, különösen akkor, ha az Oroszországból származó energiaellátás olyan mértékben megszakadna, hogy az a vállalatok és a háztartások számára élelmiszeradagoláshoz vezetne. A háború tovább ronthatja a bizalmat és súlyosbíthatja a kínálati oldali korlátozásokat, miközben az energia- és élelmiszerárak a vártnál tartósan magasabbak maradhatnak. A globális növekedés gyorsabb lassulása szintén kockázatot jelentene az euróövezet kilátásaira nézve.

A világgazdasági aktivitásra vonatkozó legújabb adatok a növekedés mérséklődésére utalnak a magas infláció és a monetáris politika normalizálódása közepette világszerte. A fejlett gazdaságokra (az euróövezet kivételével) vonatkozó kompozit beszerzésimenedzser-index (PMI) április és június között csökkent, ami különösen az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság gyengeségét tükrözi. Ezzel szemben a feltörekvő piacok aktivitása jelentősen javult júniusban, elsősorban a kínai gazdasági aktivitás fellendülésének köszönhetően.

Az orosz-ukrán háború és a kínai járványmegelőző intézkedések miatt a világkereskedelem ismét visszaesett. Áprilisban a globális (euróövezet nélküli) áruforgalom már a harmadik egymást követő hónapban zsugorodott, és 2022 januárja óta 1,9 százalékkal csökkent. A globális inflációs nyomás a szolgáltatásokra is kiterjed. Az OECD-országok éves fogyasztóiár-indexe májusban 9,6 százalékra emelkedett (az áprilisi 9,2 százalékról), amit az energia- és élelmiszer-infláció, és kisebb mértékben a maginfláció hajtott.

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás: