Lehetne még erősebb a forint, de az év végén gyorsan változhat a szélirány

A jelenlegi pénzügyi-gazdasági fundamentumok alapján akár 370-375 körül is lehetne a forint az euróval szemben, vagyis a magyar deviza még mindig alulértékelt kissé – vélik az OTP Bank elemzői. Szerintük ugyanakkor decemberben könnyen válthat át gyengülésbe a forint. A magyar gazdaság idén mindössze 0,6 százalékkal bővülhet a friss előrejelzés szerint, majd 2026-ban még jobban berobbanhat a fogyasztás a választások előtti költekezés miatt, ami egy átmeneti kiugrást is hozhat. Hosszabb távon azonban a költségvetés problémáit kezelni kell, ez pedig visszafoghatja a növekedést.

Lehetne még erősebb a forint, de az év végén gyorsan változhat a szélirány

Idén mindössze 0,6 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, aminek az egyetlen hajtóereje a tavalyi évhez hasonlóan a fogyasztás lehet – emelik ki friss negyedéves befektetési stratégiájukban az OTP Bank elemzői. A beruházások zsinórban a harmadik évben zsugorodnak, mivel a kormány elsősorban ezen a területen próbál spórolni és továbbra is hiányoznak az uniós források a gazdaságból. A beruházási kedvet a gyenge kilátások is visszafogják, illetve az elmúlt években olyan kapacitások épültek fel, amelyek most óvatossá teszik a magánszektort. Eközben az export a gyenge európai gazdasági növekedés miatt szenved, törékeny a kereslet a legfontosabb magyar ipari exportcikkek és autók iránt, miközben Kínából egyre erősebb versenyt támasztanak az ottani gyártók. 

Ugyanakkor a bank elemzői szerint rövidtávon nem ennyire sötét a kép, 2026-ban akár 3 százalék körüli gazdasági növekedés is jöhet. Ennek elsődleges motorja továbbra is a több mint 5 százalékkal bővülő fogyasztás lehet, amelyet a választás előtti költségvetési stimulus élénkíthet tovább. Közben az ingatlanpiaci beruházások is elkezdhetnek magukhoz térni, az export pedig mérsékelten javulhat azzal párhuzamosan, ahogy az európai gazdaság magára talál. 

„A 2026-os növekedési ütem azonban átmeneti lehet” – figyelmeztet Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központjának vezetője, mivel a választási költségvetés hatásai kifulladnak, így 2027-ben ismét csökkenhet a növekedési dinamika. Sőt, a költségvetést előbb-utóbb rendbe kell majd tenni, ami szintén visszafoghatja a gazdasági aktivitást. Az OTP Bank elemzői úgy számolnak, hogy további beavatkozás nélkül 2026-ban a költségvetés hiánya a GDP 5 százaléka fölé emelkedhet, illetve a következő évek kormányzati céljai is veszélybe kerülhetnek.

Decemberig maradhat erős a forint, de lehetne erősebb is

A bank elemzői arra számítanak, hogy a kormány december elejéig nem kezd további jelentős költekezésbe, akkor zárul ugyanis az őszi hitelminősítések köre. Azt követően viszont áprilisig további bejelentések jöhetnek, ez pedig a forint sorsát is nagyban meghatározhatja.

Az OTP Bank szakértői szerint a jelenlegi mutatók, elsősorban a külső adósság, a folyó fizetési mérleg egyenlege és a devizatartalékok mellett a forint reális értéke 370-375 körül lehet az euróval szemben, vagyis az elmúlt hónapok erősödése ellenére még mintegy 4 százalékkal alulértékelt a magyar deviza. A forint erősödését egyébként szerintük a gyenge amerikai dollár, az ukrajnai tűzszünettel kapcsolatos remény és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) türelmes monetáris politikája alapozta meg.

Az elemzők szerint a következő fél évben újra 400 környékére emelkedhet az euró jegyzése még úgy is, ha fennmarad a jelenlegi 6,5 százalékos jegybanki alapkamat. Ebben szerepet játszhat az is, hogy esetleg valamelyik hitelminősítő leminősíti Magyarországot, illetve a geopolitikai környezet is inkább a forint szempontjából negatív irányba mozdulhat el, ahogyan fokozatosan kiárazódhatnak a fegyverszünettel kapcsolatos remények. 

Sokáig maradhat még a magas kamat

A piac jelenleg 75-100 bázispontos kamatcsökkentést áraz a következő időszakban az MNB-től, azonban az OTP Bank szakértői arra számítanak, hogy a befektetők által vártnál tovább maradhat fenn a 6,5 százalékos kamatszint, ami a forint erejét is adta az utóbbi időszakban.

Az elemzők szerint 2025-ben nem nyúl a kamathoz a jegybank, jelenleg ugyanis a stabil forintárfolyam és az alacsony állampapírhozamok fontosabbak a gazdaságpolitika számára, mint az alacsonyabb kamat. Ezt követően jövőre is maradhat még egy darabig a jelenlegi kamatszint, amit az MNB eddigi kommunikációja is megerősít.

A tartósan magas kamatszint fennmaradását indokolhatják az inflációs kilátások is: az áremelkedési ütem továbbra is „ragadós”, az év végéig 4,5 százalék körül ingadozhat, majd 2026 elején – a bázishatás miatt – meredeken, akár 3 százalék alá is beeshet az OTP Bank elemzői szerint.

Mibe érdemes most fektetni?

Az OTP Bank elemzői úgy vélik, az amerikai részvénypiacon érik már egy átmeneti korrekció, hiszen hosszú ideje magas a vállalatok értékeltsége. Ezzel szemben állnak a hosszútávon továbbra is kedvező kilátások, a mesterséges intelligencia és a technológiai szektor tartogatta lehetőségek. A feltörekvő piacok számára a dollár gyengülése lehet jó hír, de ez a régió már nem számít igazán olcsónak, érdemes szelektívnek lenni, a favorit a kelet-közép-európai térség, de a latin-amerikai régió is tartogathat még felértékelődést. Az európai részvénypiac mutat biztató jeleket, a tartós felülteljesítéshez azonban még szükség lesz a vállalati profitdinamika javulására, ami a jövő évben a német stimulusok hatásainak erősödésével akár meg is érkezhet. 

Sándor Dávid, az OTP Global Markets Multi Asset Elemzési Osztályának vezetője szerint a korábban kedvencnek számító közép-kelet-európai piac esetében fokozódhattak a kockázatok, mivel a költségvetési hiányok miatt vonzó lehet a kormányoknak további adókkal terhelni a vállalatokat. A régiós részvénypiac azonban ezzel együtt és továbbra is az egyik legolcsóbbnak számít nemzetközi összevetésben, ami bőven kárpótol a kockázatokért, ezért továbbra is esetleges felülsúlyozását javasolja az osztályvezető.


Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás: