Lemondtak a hongkongi legfelsőbb bíróság brit bírái

Bejelentették azonnali hatályú lemondásukat szerdán a hongkongi legfőbb bírói testület brit bírái, azzal az indokkal, hogy a Peking által csaknem két éve bevezetett hongkongi nemzetbiztonsági törvény miatt fenntarthatatlanná vált szerepvállalásuk a hongkongi igazságszolgáltatási rendszerben.

Lemondtak a hongkongi legfelsőbb bíróság brit bírái

A nemzetbiztonsági törvényt a kínai kormány 2020 júniusában vezette be Hongkongban, válaszul a tömeges és heves demokráciapárti tüntetésekre.

Hongkongban 2019-ben súlyos zavargások és utcai összecsapások robbantak ki a Pekingből javasolt változtatások és a később életbe is léptetett nemzetbiztonsági törvény ellen, amely szigorúan bünteti a rendszerrel szembeni ellenállás szinte minden formáját. A korábbi ellenzék egy része a törvény miatt börtönbe került, mások elhagyták az országot, vagy egyszerűen felhagytak a politizálással. Hongkong 1997-ig brit koronagyarmat volt, de London és Peking már 1984-ben közös deklarációt írt alá, amely rögzítette, hogy Hongkong státusa a visszatérés után is sok tekintetben változatlan marad.

Boris Johnson brit miniszterelnök ugyanakkor a Kína által bevezetett hongkongi nemzetbiztonsági törvény érvénybe léptetése után nyilatkozatban fejtette ki azt az álláspontját, hogy a törvény az 1984-es kínai-brit közös deklaráció egyértelmű és súlyos megsértése, mivel sérti Hongkong kiterjedt autonómiáját és veszélyezteti a közös deklaráció által védett szabadságjogokat.

A hongkongi legfőbb fellebbviteli bíróság két, nem állandó brit tagja, Robert Reed és Patrick Hodge szerdán bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond a hongkongi bírói testületben betöltött tisztségéről.

A kettejük nevében kiadott nyilatkozatban Lord Reed - aki jelenleg a brit legfelsőbb bíróság elnöke - úgy fogalmazott: a hongkongi bíróságokat továbbra is nemzetközi megbecsülés övezi a jogállamiság melletti elkötelezettségük miatt. Reed azonban a helyzet beható tanulmányozása nyomán - a brit kormánnyal egyetértésben - arra a következtetésre jutott, hogy a brit legfelsőbb bíróság tagjai a továbbiakban nem tölthetik be tisztségüket a hongkongi legfőbb fellebbviteli bírói fórumban, mivel ez azt a látszatot keltené, hogy olyan kormányzati rendszert támogatnak, amely eltávolodott a politikai szabadság és a szabad véleménynyilvánítás eszméjétől.

Lord Reed közleménye szerint ezek olyan értékek, amelyek fenntartása mellett a brit legfelsőbb bíróság tagjai mélységesen elkötelezettek.

A brit legfőbb bírói testület - először a Lordok Háza, mint a legmagasabb szintű fellebbviteli fórum, majd a 2009 októberében megalakult brit legfelsőbb bíróság - tagjai az 1984-es brit-kínai deklaráció alapján vehettek részt 1997 után is a hongkongi fő fellebbviteli bíróság munkájában, nem állandó tagokként.

Liz Truss brit külügyminiszter szerdai nyilatkozatában támogatásáról biztosította a két brit bírót, közölve: a kínai nemzetbiztonsági törvény bevezetése óta a helyi hatóságok keményen fellépnek a szólásszabadság, a sajtószabadság és az egyesülési szabadság ellen.

Truss szerint a helyzet törésponthoz érkezett, lehetetlenné téve a brit bírók jelenlétét a legfelsőbb hongkongi bírói testületben, mivel tisztségük további betöltése azzal a kockázattal járna, hogy az elnyomást törvényesítik.

Stratégiai együttműködés a 4iG Csoport és a Grid Telecom között a közép-balkáni régió digitális hálózatfejlesztésére

A 4iG Group International Digital Infrastructure Zrt. (4iG IDI) és a Grid Telecom stratégiai szándéknyilatkozatot írtak alá a nagykereskedelmi távközlés és a határokon átívelő digitális infrastruktúra-fejlesztések összehangolására.
2026. 04. 29. 18:00
Megosztás:

Hogyan találjunk értékálló ingatlant a magyar ingatlanpiacon?

Az ingatlanbefektetés az egyik legbiztonságosabb és legnépszerűbb módja a hosszú távú vagyongyarapításnak. A lakó- és üzleti ingatlanok stabilitása, értéknövekedési potenciálja és kiadási lehetőségei miatt sokan választják ezt a befektetési formát. A jelenlegi gazdasági környezetben azonban különösen fontos, hogy olyan értékálló ingatlant vásároljunk, amely hosszú távon is megtartja vagy növeli az értékét.
2026. 04. 29. 17:30
Megosztás:

A Tether Bitcoin-csapot indított: Lightning-kifizetésekkel csábítja az új felhasználókat

A Tether újabb lépést tett a Bitcoin és az önálló kriptoeszköz-kezelés népszerűsítése felé: a vállalat Bitcoin-csapot (BTC faucet) indított saját self-custody tárcáján belül. Az új funkció kis összegű BTC-kifizetéseket kínál a Lightning Networkön keresztül, így a felhasználók gyorsan, alacsony költségek mellett próbálhatják ki a Bitcoin-tranzakciókat.
2026. 04. 29. 17:00
Megosztás:

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai, 2026 első négy hónapjában a tavalyinál tizedével több magyar vendég látogatott Horvátországba - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2026. 04. 29. 16:30
Megosztás:

Technológiai innovációval és fokozott környezettudatossággal fejleszti debreceni üzemét az EcoPro BM Hungary Zrt.

Új technológiai lépésekkel még fenntarthatóbbá és környezetkímélőbbé teszi debreceni üzemének működését az EcoPro BM Hungary Zrt., amely nemrégiben indította el egységes környezethasználati engedélyének harmadik módosítását, együttműködve a helyi hatóságokkal. Az üzem növeli a gyártáshoz szükséges lítium újrafelhasználási hatékonyságát, ezzel is csökkentve nyersanyagigényét és hulladéktermelését. Még modernebb technológiát alkalmazva új típusú katódaktívanyag gyártását is megkezdik, a kibocsátásokat pedig modern ellenőrző rendszerekkel, akkreditált szakcég bevonásával felügyelik.
2026. 04. 29. 16:00
Megosztás:

Lakás, arany, euró: a magyarok szerint ezek a legjobb befektetések

A mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? Mi a legjobb befektetés: lakás, arany, euró? Kire hallgatunk pénzügyekben és mennyire vagyunk tájékozottak? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ keresett az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének friss országos kutatása. A szervezet idén is elindította a középiskolások pénzügyi tudatosságát erősítő, közel négymillió forint összdíjazású vetélkedőjét, a Pénzmestereket, amelyhez május 11-ig lehet csatlakozni.
2026. 04. 29. 15:30
Megosztás:

A Ripple elnöke reagált: bankóriások rohamozzák meg a kriptós letétkezelési piacot

Egyre látványosabban gyorsul az intézményi érdeklődés a digitális eszközök iránt, és ezzel párhuzamosan a kriptós letétkezelés is a banki stratégia egyik kulcsterületévé válik. Monica Long, a Ripple elnöke szerint a Ripple Custody az elmúlt hónapokban komoly lendületet vett, miközben egyre több globális pénzügyi szereplő épít biztonságos kriptoinfrastruktúrát.
2026. 04. 29. 15:00
Megosztás:

Újraházasodás, hitelfelvétel és vállalkozói kockázatok miatt kötnek leggyakrabban házassági vagyonjogi szerződést

Saját cég, értékes ingatlanok, műkincsek, korábbi házasságból eredő kötelezettség és a családi vagyon megóvása – a leggyakrabban ezek miatt kötnek házassági vagyonjogi szerződést. A 2025-ben indult Otthon Start hitelek miatt is gyakran fordultak közjegyzőhöz: ha ugyanis csak a házaspár egyik tagja igényel kölcsönt, a bank a hitelbírálat során kérheti, hogy házassági vagyonjogi szerződésben rögzítsék: a hitelből megszerzett ingatlan az adós különvagyonába tartozik. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által összesített tapasztalatok szerint egyre tudatosabban rendezik el vagyonjogi viszonyaikat a házasulandók és a házastársak.
2026. 04. 29. 14:30
Megosztás:

Május a bevallások hónapja - ezekre a fontos határidőkre mindenkinek figyelnie kell!

Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő időszakban: május 20. és június 1. szerepeljen mindenki naptárában! - figyelmeztetett a Számlázz.hu.
2026. 04. 29. 14:00
Megosztás:

Meredeken romlott a gazdasági hangulat

Meredeken romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban az előző havihoz képest - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán közzétett felméréséből.
2026. 04. 29. 13:30
Megosztás:

Michael Saylor merész Bitcoin árfolyam jóslata

Michael Saylor ismét nagyot mondott a Bitcoin jövőjéről: a Strategy alapítója szerint a BTC hosszú távon akár 10 millió dolláros árfolyamot is elérhet. A Bitcoin 2026 konferencián elhangzott előadásában Saylor nemcsak az árfolyamcélról beszélt, hanem arról is, hogyan alakíthatja át a Bitcoin a globális hitelpiacot, a digitális bankolást és a befektetési termékek világát.
2026. 04. 29. 13:00
Megosztás:

Egyre kitartóbbak a nyugdíjpénztári tagok

Sokéves mélypontra esett tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakból kilépő tagok száma, miközben az új belépőké több mint egyötödével emelkedett – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A pénztári portfóliók hozama közben vastagon meghaladta az inflációt, és új csúcsra emelkedett a pénztártagok befizetéseinek összege is.
2026. 04. 29. 12:30
Megosztás:

Mi működik ma valójában a hűségprogramokban?

A digitálisan affinis vásárlók átlagosan 6 hűségprogramnak a tagjai, mégis csupán alig több mint harmaduk használja ki aktívan az ezekben rejlő előnyöket. A PwC Magyarország most megjelent Fogyasztói Hűség Körképe szerint a hazai piac közepesen lojális 51%-os lojalitási index-szel: az alulaktivált és még belépés előtt álló fogyasztók megszólításában ezért jelentős potenciál rejlik.
2026. 04. 29. 12:00
Megosztás:

Már a finanszírozás a döntő a lakáspiacon

Izgalmas kép rajzolódik ki, ha megvizsgáljuk a 2025 év végi lakáspiaci helyzetet. Miközben az árak még mindig látványosan emelkednek éves viszonylatban, a kereslet leszakadni látszik ettől a trendtől: úgy tűnik, egyre meghatározóbbak a finanszírozási feltételek.
2026. 04. 29. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők szerdán?

Vegyes elmozdulásokat hozott a ma reggeli kereskedés a mértékadó ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken az olajpiac és a technológiai szektorral kapcsolatos aggodalmak közepette. A japán piacok ma ünnepnap miatt zárva tartottak.
2026. 04. 29. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci hozamok; nem változtatott tegnap az alapkamaton az MNB; erősödött a forint

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok és erősödött a dollár az újabb kedvezőtlen olajpiaci hírek után. Az amerikai kötvényhozamok kissé - a tíz éves 1 bázisponttal, 4,35%-ig - emelkedtek. Az európaiak nagyobb mértékben kerültek feljebb, a tíz éves német hozam 4 bázisponttal, 3,07%-ig. A dollár kissé erősödött az euróval szemben, 1,17-nél jár az EURUSD.
2026. 04. 29. 10:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a Wall Street-i indexek; rosszul teljesített a technológiai szektor; emelkedett a nyersolaj jegyzése

Az Egyesült Államok visszautasította Irán legutóbbi javaslatát a közel-keleti békére, mivel az elhalasztaná a nukleáris kérdésről való tárgyalásokat. A döntés növelte a tartósan magasan ragadó infláció és a romló növekedési kilátások miatti aggodalmat, ugyanakkor sajtóértesülések szerint a pakisztáni közvetítők arra számítanak, hogy a következő napokban új javaslat érkezhet Irántól.
2026. 04. 29. 09:30
Megosztás:

Kedvezőtlen befektetői hangulat mellett vegyesen zártak a vezető európai indexek; esett a BUX

Borús volt a hangulat kedden az európai részvénypiacokon, amikor a vegyes vállalati gyorsjelentések, a közel-keleti konfliktus lezárására vonatkozó tárgyalások zátonyra futása és a hét hátralevő részében esedékes kamatdöntő ülések előtti óvatosság is rontotta a befektetői kedvet.
2026. 04. 29. 09:00
Megosztás:

A szenior vállalkozók fontos kiaknázatlan gazdasági potenciált jelentenek

Az ezüstgazdaság vállalkozói, vagyis a 50 év felettiek több évtizedes tapasztalata és kapcsolatrendszere olyan, gyakran alulértékelt növekedési és versenyképességi tartalékot képez, amelyet érdemes célzott intézkedésekkel jobban kiaknázni – erre jutott egy friss tanulmány a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával.
2026. 04. 29. 08:30
Megosztás:

QR-kódok válthatják fel a hagyományos vonalkódokat

A vásárlói igények változása nyomán új korszak kezdődhet a termékazonosításban: a hagyományos vonalkódokat fokozatosan felválthatják a QR-kódok és a GS1 Digital Link megoldásai.
2026. 04. 29. 08:00
Megosztás: