Lendületesen kezdte az évet a személyi kölcsön, gyengélkedik a babaváró és a munkáshitel

Idén januárban 84,33 milliárd forintot tett ki az új személyihitel-szerződések szerződéses összege, ami 13,9%-kal múlta felül a 2025 azonos időszakában kihelyezett hitelösszeget – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. Ez alapján tehát biztatóan indult 2026, igaz, a januári kihelyezés ezúttal elmaradt a decemberitől, pedig jellemzően ennek a fordítottja szokott igaz lenni - írja közleményében a Bank360.

Lendületesen kezdte az évet a személyi kölcsön, gyengélkedik a babaváró és a munkáshitel

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen publikált adatai szerint 2026 januárjában 84,33 milliárd forint volt az újonnan kötött személyihitel-szerződések szerződéses összege. Ez az érték 13,9%-kal múlta felül a 2025 januárjában kihelyezett 74,03 milliárd forintot, ami igen jelentős növekedésnek tekinthető. Ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni, hogy a 2025. decemberi 89,51 milliárd forinthoz képest 5,8%-os visszaesést jelentett a januári eredmény, pedig az utóbbi években a januári kihelyezés általában meghaladta a decemberit. Így például a tavaly januári eredmény meghaladta az őt közvetlenül megelőző decemberit – 2024 decemberében 64,17 milliárd forint, ezzel szemben 2025 januárjában a már említett 74,03 milliárd forint volt a kihelyezés összege, ami akkor 15,4%-os emelkedést jelentett.

Ami a darabszámot illeti, idén januárban 24 594 darab személyihitel-szerződés köttetett, ami 3,2%-kal múlta felül az egy évvel korábbi eredményt, akkor 23 823 szerződést kötöttek a háztartások. Decemberhez képest azonban itt is csökkenés volt megfigyelhető – a tavalyi év utolsó hónapjában 27 696 darab szerződés született, amitől a januári eredmény 11,2%-kal maradt el.

Az új szerződések darabszáma és a kihelyezett hitelösszegből kiszámíthatjuk, hogy az újonnan kötött személyi hitelek átlagos hitelösszege 3 428 747 forint volt idén januárban, ami 10,3%-os átlagösszeg-emelkedést jelent egy év leforgása alatt.

Tovább gyengélkedik a babaváró és a munkáshitel

Idén januárban 14,11 milliárd forintot tett ki az újonnan kötött babaváró hitelszerződések szerződéses összege, ami 13,8%-os visszaesést jelent az egy évvel korábbi kihelyezéshez képest. Igaz, a január már évek óta a babaváró leggyengébb hónapjának számít, ennek ellenére a mostani visszaesés jelentősnek mondható.

Januárban eddigi története legrosszabb havi eredményét produkálta a munkáshitel is, amely esetében mindössze 5,78 milliárd forintot tett ki az újonnan kötött szerződések összege. Ez 38,6%-kal maradt el a 2025. januári 9,41 milliárd forinttól, a tavaly februári, abszolút csúcseredménynek számító 28,57 milliárd forintnak pedig csupán a 20,2%-át teszi ki az idén januári eredmény.

A munkáshitellel kapcsolatban azt is érdemes megemlíteni, hogy a bő egy éve létező konstrukció esetében egy folyamatosan csökkenő trend figyelhető meg a havi kihelyezést illetőleg. A mából visszanézve még jelentősnek számító, tavaly február-márciusi eredményeket követően a havi kihelyezés összege többé már nem érte el a 20 milliárd forintos szintet, és május volt az utolsó hónap, amikor az még meghaladta a 15 milliárd forintot. A 10 milliárd forintos szintet utoljára szeptemberben sikerült meghaladnia a konstrukciónak, és ha a trend folytatódik, akkor elképzelhető, hogy hamarosan már az 5 milliárd forintos szintet sem sikerül tartani.

Életbe lépett! Új határellenőrzési rendszer az EU-s határokon

Az Európai Unió összes határátkelőjén teljes körűen működésbe lépett a határellenőrzés hatékonyságát és felgyorsítását lehetővé tevő digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES), amely gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb utazást biztosít - közölte az Európai Bizottság pénteken.
2026. 04. 11. 03:00
Megosztás:

Friss módosítás! Emelkedik ezzel a nyugdíjak összege

Kihirdették az idei valorizációs szorzókat, amelyek hatására emelkedik a 2026-ban megállapított nyugdíjak összege. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2026. 04. 11. 02:00
Megosztás:

Kiszámoltuk! Melyik párt nyer, ha vasárnap esik az eső?

A közvélemény-kutatások előrejelzései gyakran úgy kezelnek bennünket, választópolgárokat, mintha pusztán adatok lennénk. De van egy régi szabály a kommunikációs szakmában, amit a politikai tanácsadók mindig szem előtt tartanak: ami igazán számít, az gyakran nincs benne a táblázatokban.
2026. 04. 11. 01:00
Megosztás:

Itt az időpont: Ukrajna ekkora javítja ki a Barátság kőolajvezetéket

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, amennyiben továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen egyebek között a háború befejezése és a húsvéti tűzszünet kérdése is terítékre került.
2026. 04. 11. 00:01
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 23:30
Megosztás:

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 04. 10. 23:00
Megosztás:

Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány

Az Agrárminisztérium (AM) első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának biztosítását - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleményében.
2026. 04. 10. 22:00
Megosztás:

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. kapacitásbővítése

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. legfrissebb 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán, ami ismét jól mutatja, hogy a hazai tulajdonú vállalatok mennyire megerősödtek az utóbbi időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszaújvárosban.
2026. 04. 10. 21:00
Megosztás:

Amway 2025: 11% növekedés Magyarországon, 3,5% az ESAN régióban

Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) 2025-ben 439 millió USD árbevételt ért el, ami 3,5%-os növekedést jelent a 2024-es 424,3 millió USD-hez képest, folytatva ezzel az évek óta tartó növekedési trendet.
2026. 04. 10. 20:00
Megosztás:

Közel 9 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2025-ös évet a Pensum Group

9 milliárd forint közelébe bővült 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági környezettel szembesült, amely mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a társaság működési eredményét. A Pensum Group mindezek mellett 68 millió forint adózott eredménnyel és 35 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2026. 04. 10. 19:00
Megosztás:

Budapest Airport: a Lufthansa és az olasz légiirányítás pénteki sztrájkja is érint budapesti járatokat

A német Lufthansa légitársaság pénteki fedélzeti személyzetének sztrájkja mellett az olasz légiirányítás is sztrájkot jelentett be pénteken délutánra; mindkét munkabeszüntetés érinti a budapesti repülőtérről induló és oda érkező járatokat is - közölte a Budapest Airport pénteken délben az MTI-vel.
2026. 04. 10. 18:30
Megosztás:

Hátrányos helyzetű fiatalokat segít az új Szókincs sorsjegypár

Újabb jótékonysági sorsjegyekkel, pop-art stílusú Szókincs és Szókincs Extra sorsjegypárral bővíti kínálatát a Szerencsejáték Zrt. A sorsjegyek bevezetésével a Társaság az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját támogatja.
2026. 04. 10. 18:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 10. 17:00
Megosztás:

Kína mesterséges intelligenciát vezetne be az oktatásban

Kína "MI plusz oktatás" program elindítását tervezi, amelynek célja a mesterséges intelligencia (MI) széles körű bevezetése az iskolákban – közölte a kínai oktatási minisztérium pénteken.
2026. 04. 10. 16:30
Megosztás:

Olajszennyezés miatt leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben

Olajszennyezés miatt teljesen leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben - közölte a a belga kikötői hatóság pénteken.
2026. 04. 10. 16:00
Megosztás:

Kreml: kizárólag humanitárius jellegű a húsvéti tűzszünet

Kizárólag humanitárius jellegű a Vlagyimir Putyin orosz elnök által az ortodox húsvét alkalmából bejelentett tűzszünet - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak Moszkvában.
2026. 04. 10. 15:30
Megosztás:

Csökkent a búza termelői ára tavalyhoz képest

Jelentősen csökkent az étkezési és a takarmánybúza áfa és szállítási költség nélkül számolt termelői ára éves összevetésben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzésében.
2026. 04. 10. 15:00
Megosztás:

Márciusban csökkent a munkanélküliség Csehországban

Márciusban 5 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban a februári 5,2 százalékról - közölte az országos munkaügyi hivatal pénteken Prágában.
2026. 04. 10. 14:00
Megosztás:

CZ nagy víziója: 5 éven belül eltűnhet a „kripto” szó – de a technológia mindenhol ott lesz

A kriptovaluták jövőjéről szóló diskurzus új irányt vett: Changpeng Zhao (CZ) szerint hamarosan eljuthatunk oda, hogy már nem is beszélünk „kriptóról” – egyszerűen csak használjuk. A Binance társalapítója szerint a blokklánc ugyanúgy beépülhet a mindennapokba, mint az internet, miközben az AI felgyorsíthatja ezt az átalakulást.
2026. 04. 10. 13:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt az intermodális fuvarozás Magyarországon

Több mint 114 százalékkal nőtt 2025-ben a magyarországi intermodális fuvarozás teljesítménye, miközben európai szinten inkább stagnálás vagy visszaesés volt jellemző - közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 13:00
Megosztás: