Lezárult egy több mint 1,6 milliárd forintos fejlesztési program a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen

Lezárult a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) eddigi legnagyobb összegű uniós vissza nem térítendő támogatásból megvalósult fejlesztési programja 1,603 milliárd forint támogatásból. A fejlesztések az oktatási infrastruktúrát, a digitális tananyagokat, a hallgatói készségfejlesztést, a nemzetközi lehetőségeket és az egyetemi szolgáltatásokat is érintették - közölte az egyetem az MTI-vel szerdán.

Lezárult egy több mint 1,6 milliárd forintos fejlesztési program a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen

A Digitális fejlesztés és oktatási innováció a Budapesti Gazdasági Egyetemen című projekt 2022. június 7. és 2026. június 30. között valósult meg.

A program célja az volt, hogy a BGE képzései még jobban igazodjanak a munkaerőpiaci elvárásokhoz, és a hallgatók korszerűbb, gyakorlatorientáltabb tanulási környezetben készülhessenek a szakmai pályájukra.

A közlemény szerint a projektben 1898 eszköz kapcsolódott a BGE digitális és oktatástechnológiai megújulásához. Többek között 85 laptop, 450 asztali számítógép, 185 iPad, 465 digitális rajztábla, 5 darab 3D nyomtató, 20 VR-szemüveg és 1 VR-rendszer került az egyetemre.

A fejlesztések 45 tantermet és 8 előadótermet érintettek, a 450 új számítógép pedig többek között a belvárosban és Zuglóban kialakított vizsgaközpontok, valamint számítógépes termek működését támogatja.

A program egyik leglátványosabb eredménye a Makerspace szemléletű alkotótér kialakítása, amelyben a 3D nyomtatási technológia is fontos szerepet kap. Ez új lehetőséget ad a gyakorlati problémamegoldásra, a kreatív projektmunkára, a workshopokra és az oktatási célú bemutatókra. Szintén újdonság a humanoid robot bevezetése, amely a hallgatói szolgáltatásokat, a gyors információátadást és az interaktív egyetemi kommunikációt támogatja.

A fejlesztések a kutatási infrastruktúrát is erősítették: a Vendéglátás Tanszéken működő érzékszervi és kutatólaboratórium elektronikus orr és elektronikus szem eszközökkel bővült. A bemutatott fejlesztések alapján a BGE az országban elsőként használ elektronikus szemet élelmiszerkutatásokhoz - közölték.

Az oktatásfejlesztés egyik kiemelt területe a rövid, rugalmasan elvégezhető digitális tananyagok, vagyis a microlearningek fejlesztése volt. A vállalt 3 oktatói microlearning helyett 8, a vállalt 1 hallgatói microlearning helyett pedig 7 digitális kompetenciafejlesztő tananyag készült.

A témák között szerepel a mesterséges intelligencia oktatási és tanulási célú használata, az adatvizualizáció, az információbiztonság. A hallgatói microlearningeket már 853 hallgató teljesítette. Tíz magyar és 10 angol nyelvű tantárgy teljes körű e-learning tananyaga is elkészült, ezekből eddig 1531 hallgató tanult.

A képzési programok is jelentős számokat hoztak a tájékoztató szerint: a projektben 31 hallgatói képzés valósult meg, 2189 részvétellel. Az egyedi hallgatói létszám 1657 fő volt, ami több mint kétszerese a vállalt 800 főnek. Az oktatói és munkatársi képzések száma 52 volt, ezeken 1030 részvételt regisztráltak, az elért oktatók száma pedig 267 fő lett a vállalt 100 fő helyett.

A nemzetköziesítés területén is bővültek a lehetőségek. A rövid távú nemzetközi mobilitásokban a tervezett 200 helyett 275 hallgató vett részt, 26 program keretében, 13 országban. A BGE nemzetközi jelenlétét 30 konferencia, oktatási vásár és partnerkapcsolati esemény is erősítette. A Virtual Exchange és COIL projektekben 7 nemzetközi együttműködés valósult meg, 279 hallgató részvételével - közölték.


A Pó-folyóban már csak tíz nap öntözésre elegendő víz van

A Pó-medencében működő obszervatórium figyelmeztetése szerint a legnagyobb olasz folyóban már csak tíz nap öntözésre elegendő víz van, miközben a hőség a folyó torkolatánál tenyésztett kagylókat is elpusztítja.
2026. 07. 12. 20:00
Megosztás:

Visszatér a kánikula a jövő héten

Visszatér a kánikula a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke ismét jellemzően 30 Celsius-fok felett alakul. A napos-gomolyfelhős időben záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 12. 19:00
Megosztás:

A SWIFT blokklánccal támadja a stabilcoinokat – megállíthatja a BRICS fizetési terveit?

A SWIFT elindította saját blokkláncalapú közös főkönyvét, amelyen a bankok a nap 24 órájában mozgathatnak tokenizált pénzt. Az új rendszer közvetlen kihívást jelenthet a Tether és a Circle stabilcoinjai számára, miközben új fejezetet nyit a nyugati pénzügyi infrastruktúra és a BRICS-országok közötti versenyben. A technológiai előrelépés azonban önmagában aligha lesz elég ahhoz, hogy megállítsa az alternatív fizetési hálózatok terjedését.
2026. 07. 12. 18:00
Megosztás:

Idén elkezdődhetnek az árvízvédelmi munkálatok az elárasztott sóbányánál

Idén elkezdődhetnek az árvízvédelmi munkálatok a tavaly májusban a Korond-patak által elárasztott parajdi sóbányánál, miután az Európai Unió szolidaritási alapjából 14,3 millió eurót hagytak jóvá a romániai árvízkárok helyreállítására - jelentette be Diana Buzoianu román környezetvédelmi miniszter.
2026. 07. 12. 17:00
Megosztás:

Japán kriptós fordulatra készülhet – valóban az XRP lesz a nagy nyertes?

Újra Japán került a kriptopiaci figyelem középpontjába, miután az ország egyik legfontosabb tőzsdei vezetője arról beszélt, hogy előrehaladott munka zajlik a digitális eszközök szabályozásának átalakításán. Egyes kriptopiaci kommentátorok szerint a változások megnyithatják az utat a kripto-ETF-ek, a stabilcoinok és más digitális befektetési termékek előtt. Az XRP közvetlen szerepére ugyanakkor egyelőre nincs hivatalos bizonyíték.
2026. 07. 12. 16:00
Megosztás:

Orbán Anita a trieszti kikötőberuházásról és a Nyugat-Balkán uniós integrációjáról is tárgyalt az olasz külügyminiszterrel Rómában

A trieszti magyar kikötőberuházás és a Nyugat-Balkán uniós integrációja is fontos téma volt Orbán Anita magyar külügyminiszter és Antonio Tajani olasz miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter római megbeszélésén.
2026. 07. 12. 15:00
Megosztás:

Elfogadta a háromtagú boszniai államelnökség a 2026-os költségvetés tervezetét

Egyhangúlag elfogadta Bosznia-Hercegovina 2026-os központi költségvetésének tervezetét pénteki ülésén a háromtagú boszniai államelnökség, így a javaslat a parlament elé kerülhet további jóváhagyásra.
2026. 07. 12. 14:00
Megosztás:

A Pénzügyminisztérium valakik javára könnyítene az áfa bevalláson, avagy: AZ M-LAP ÜGY

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint a 2026. július 1-jétől hatályos M-lapos szabályok ügyében a Pénzügyminisztériumnak kell számot adnia: ki, milyen indokkal és kinek az érdekében kezdeményezte a visszalépést.
2026. 07. 12. 13:00
Megosztás:

Júniusban országos szinten tovább mérséklődött az ingatlanpiaci kereslet

Júniusban országos szinten tovább mérséklődött az ingatlanpiaci kereslet: májushoz képest 5 százalékkal, a tavalyi havi átlaghoz viszonyítva pedig 24 százalékkal kevesebb érdeklődést mértek a lakások és házak iránt - közölte a zenga.hu ingatlanhirdetési portál pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 12. 12:00
Megosztás:

Pusztít az aszály, kihívásokkal küzd az élelmiszeripar i

Vannak termelők, akik a kukorica termesztésével is felhagytak, miközben a takarmányhiány az állattartástól az élelmiszeriparig mindenkit érinthet.
2026. 07. 12. 11:00
Megosztás:

Hétfőn kell megsemmisíteni a szavazólapokat

Hétfőn meg kell semmisíteni a választási irodákban az áprilisi országgyűlési választás ajánlóíveit, a szavazólapokat és az egyéb választási iratokat a jegyzőkönyvek kivételével; utóbbiakat a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzik tovább.
2026. 07. 12. 10:00
Megosztás:

Életbe lépett az amerikai CBDC-tilalom: szabályozási hátszelet kaptak a stabilcoinok

Az Egyesült Államok törvényben zárta le a lakossági jegybanki digitális dollár előtt álló utat. A döntés jelentősen csökkenti annak kockázatát, hogy a Federal Reserve saját, közvetlenül a fogyasztóknak szánt digitális pénzzel lépjen be a piacra.
2026. 07. 12. 09:00
Megosztás:

Invazív gombafertőzéseket vizsgáló kutatási program indul az SZTE-n

Az emberre veszélyes invazív gombafertőzéseket vizsgáló hatéves kutatási program indul a Novo Nordisk Alapítvány támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szombaton az MTI-t.
2026. 07. 12. 08:00
Megosztás:

Sajátos időjárási körülmények között alakult ki a június végi hőhullám

Sok szempontból sajátos időjárási körülmények között alakult ki a június végi, európai rekordokat döntögető hőhullám - közölte a HungaroMet Zrt. a jelenség hátteréről készített tanulmányában a honlapján.
2026. 07. 12. 07:00
Megosztás:

Semmelweis Podcast: a szívinfarktus egy éves túlélésében rosszul teljesít Magyarország

A szívroham kezelésében Európai viszonylatban kiemelkedő eredményeket ér el Magyarország, de a betegség egy éves túlélési aránya jelentősen rosszabb, mint a környező országokban – mondja dr. Merkely Béla, kardiológus professzor a Semmelweis Egyetem most induló podcastjében.
2026. 07. 12. 06:00
Megosztás:

Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba

Digitalizáció nélkül a modern társadalmakban ma már nehéz létezni, de néha éppen az online világtól eltávolodva lehet igazán élni – fogalmaz Papp Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének adjunktusa. Mint mondja, ha képesek vagyunk időnként elszakadni a képernyőtől, és valóban jelen lenni a saját életünkben, azzal csökkentjük a szorongásszintünket és lehetőséget adunk a valódi, mély emberi kapcsolódásoknak is.
2026. 07. 12. 05:00
Megosztás:

Trump három döntése, amely alaposan felkavarta a piacokat

Donald Trump egy hét alatt három olyan külpolitikai és gazdasági lépést jelentett be, amelyek jelentős hatással voltak a pénzpiacokra. Az iráni tűzszünet felmondása megugrasztotta az olajárakat, a Spanyolországgal szembeni kereskedelmi fenyegetések megrázták a madridi tőzsdét, míg az Oroszországgal kapcsolatos keményebb fellépés új bizonytalanságot hozott az energia- és védelmi szektorban.
2026. 07. 12. 04:00
Megosztás:

Az egyszülős családoknak is jár az iskolakezdési támogatás

Az iskolakezdési támogatás jár az egyszülős családoknak is, ám a Magyar Államkincstár (MÁK) "csak azokat látja a rendszerben, akik regisztrálva vannak egyedülálló szülőként a magasabb összegű családi pótlékra" - hívta fel a figyelmet a szociális és családügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Uniós törvény! Betiltják a benzines és a dízel gépkocsikat!

Mi igaz abból, hogy az Európai Unió hamarosan betiltja a benzines és dízel gépkocsikat? Valóban eljöhet az a pillanat, amikor a hagyományos motorral felszerelt autók tulajdonosai már nem használhatják járművüket, vagy a sokat emlegetett uniós tiltás egészen mást jelent? Nézzük meg cikkünkben, hogy mi a pontos valóság, milyen szabályok léptek már életbe, hogyan változhat a 2035-ös határidő, és milyen irányba halad az európai autópiac!
2026. 07. 12. 02:00
Megosztás:

Ha nyugdíjas vagy, akkor most nézd meg tüzetesen az utasbiztosításodat

Idősebb utazóknál jelentősen eltérhetnek az utasbiztosítások feltételei. A nyugdíjas évek sokak számára egyet jelentenek a több utazással, azonban az utasbiztosítások kiválasztásakor az életkor olyan tényező lehet, amely jelentősen befolyásolja a biztosítási fedezetet, a díjakat és a szerződés feltételeit.
2026. 07. 12. 01:00
Megosztás: