Macron megbízta eddigi miniszterelnökét egy új kormány megalakításával

Emmanuel Macron francia államfő megbízta eddigi miniszterelnökét, Élisabeth Borne-t, hogy július elejére "alakítson egy új cselekvő kormányt" az elnöki koalíción kívüli pártok bevonásával.

Macron megbízta eddigi miniszterelnökét egy új kormány megalakításával

Az elnök ezt az AFP hírügynökségnek szombat este adott interjúban jelentette be.
    A nemzetgyűlési választások múlt vasárnapi második fordulóját követően a szokásjognak megfelelően Élisabeth Borne miniszterelnök kedden benyújtotta lemondását Emmanuel Macronnak, de az államfő azt nem fogadta el, viszont akkor nem is erősítette meg a bizalmát a kormányfőben. Ez alapján elemzők elképzelhetőnek tartották, hogy az államfő hamarosan lecseréli a miniszterelnököt, miután a pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! nevű szövetsége a választások második fordulójában elvesztette abszolút többségét, s így az új nemzetgyűlésben nincs olyan egyértelmű többség, amely biztosíthatná a kormányzóképességet.

A köztársasági elnök szombaton találkozott a kormányfővel, és megbízta azzal, hogy a jövő hét folyamán valamennyi parlamenti párttal egyeztessen egy kormányzati megállapodásról, illetve az esetleges részvételükről egy új kormányban, valamint az álláspontjukról a miniszterelnök személyéről a július 5-én esedékes bizalmi szavazást illetően, és a költségvetés őszi szavazásáról is. "A miniszterelnök javaslatokat fog bemutatni csütörtökön egy útitervhez Franciaország kormánya számára a következő hónapokra és évekre, és egy új cselekvő kormány összetételére is Franciaország érdekében, amelyet július első napjaiban fogunk felállítani" - jelentette ki az államfő az AFP-nek.

Ez azt jelenti, hogy Emmanuel Macron megerősítette bizalmát az elnökválasztási győzelmét követően május 20-án kinevezett miniszterelnökben, akinek immáron egy hete a távozását követeli az ellenzék, s a nemzetgyűlés összetételét jobban tükröző kormány kinevezését követeli. "A miniszterelnök a bizalmamat élvezi a hosszú távú kormányzati munkához" - hangsúlyozta Emmanuel Macron, aki ugyanakkor azt is jelezte, hogy az új végrehajtói hatalomba a pártszövetségével együttműködni kész pártok képviselőit is szeretné kinevezni.

Az államfő ezért azzal bízta meg a kormányfőt, hogy egyeztessen valamennyi parlamenti párttal, amelyeknek vezetőit a hét elején Emmanuel Macron már fogadta a hivatalában. "Bízom a kollektív képességünkben ennek megvalósításához. Bízom a miniszterelnök képességében, hogy megtalálja ezeket az erőket. Bízom a kormányzati erők felelősségteljes hozzáállásában" - fogalmazott az államfő.

Emmanuel Macron leszögezte, hogy a parlamenti pártokkal a tárgyalási alap az elnöki program, amely "módosítható és gazdagítható". Az adókulcsok és az államadósság emelését azonban "vörös vonalnak" tartja az elnök. A választási eredmény ellenére Emmanuel Macron nem mondott le a nyugdíjreformról, amelynek keretében a nyugdíjkorhatár a jelenlegi 62-ről 65 évre emelkedne.

Az elnök ugyanakkor kizárta, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléssel (RN) és a baloldali szövetséget irányító radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon Lázadó Franciaország (LFI) nevű pártjával lehetséges lenne kormányzati megállapodás. "A lehetséges szövetségesek a kommunistáktól a konzervatív Köztársaságiakig terjednek. A franciák legitimitást adtak az RN és az LFI képviselőinek, és ezeknek a pártoknak vannak is politikai formációi (a nemzetgyűlésben). Nem keverem össze a szélsőségeket, de az ő kifejezésmódjuk, álláspontjuk - és mindig is egyértelmű voltam ebben a kérdésben - alapján ezek a formációk nem tekinthetők kormánypártoknak" - mondta Emmanuel Macron.

Az új nemzetgyűlés június 28-án tartja alakuló ülését. A kormánypártnak a következő öt évben csak 246 képviselői helye lesz az 577 fős nemzetgyűlésben, míg eddig 345 volt. Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges. A baloldal 150 képviselővel rendelkezik négy frakcióban, a Nemzeti Tömörülésnek 89 fős a csoportja, míg a hagyományos jobboldaliak 61-en vannak.

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás: