Magyarország az elsők között hirdethet a TikTokon

Aki azt gondolja, hogy még mindig a szöveges és a képes hirdetések jelentik a kulcsot a sikeres értékesítéshez, nagyot téved. Elképesztő tempóban hódít teret és gyűjt felhasználókat hazánkban is a TikTok. Előnyös helyzetben vannak a magyar vállalkozók európai versenytársaikkal szemben, ugyanis Magyarország az elsők között hirdethet a TikTokon, akár a nyugati országok felhasználóinak is, míg például Ukrajna, Románia, Csehország még nem tud ezzel a lehetőséggel élni.

Magyarország az elsők között hirdethet a TikTokon

A cseh központtal rendelkező TikTokon viszonylag szűkösek még a hirdetési lehetőségek, Csehország után Magyarország az első Európában, aki hirdethet a felületen. Ha egy magyar cég Nyugat-Európa felé szeretne nyitni, elérheti az ottani piacokat is Magyarországról. Mindenképpen érdemes ezt a lehetőséget kihasználni, hiszen a TikTok előreláthatólag rövid időn belül hasonlóan népszerű és elterjedt lesz, mint elődjei, a Facebook és az Instagram, de túl is nőhet rajtuk.

Hogyan lehet hatékony marketingcsatorna a TikTok?

Korántsem mindegy, miként használjuk ezeket a felületeket. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján mára egészen jól körvonalazódott, melyek azok a sarkalatos pontok, amelyek szem előtt tartásával nem váratnak magukra sokáig az eredmények.

„Megállapíthatjuk, hogy a Facebook és az Instagram továbbra is szárnyal, mindkettőnek bebetonozott helye van a marketingstratégia tervezésekor. Azonban viharsebesen zárkózik fel melléjük a TikTok, amelyet eddig főként humoros videókat tartalmazó videómegosztó portálként ismerhettünk, ahova elsősorban szórakozni járnak az emberek, közülük is inkább a fiatalabb korosztály. Azt látjuk, hogy egyre többen nyitnak a TikTok felé, kezdenek megjelenni az idősebbek is, valamint az informatív tartalmak is mind nagyobb számban jelennek meg rajta” – avatott be Kovács László, a Follow Marketing tulajdonosa.

A TikTok-felhasználóknál nincs még bannervakság

A TikTok ereje a Facebookkal és az Instagrammal szemben abban rejlik, hogy még újdonságként hat a felhasználókra, akik kíváncsiságuk által vezetve nemcsak rutinszerűen görgetnek a tartalmak között, hanem figyelmesen meg is tekintik azokat. Náluk még nem alakult ki az úgynevezett bannervakság, amikor már átnéznek a hirdetéseken; egy jó videóval könnyedén ki lehet tűnni.

„Egy olyan videóval, ami a témához alkalmazkodik és a meghatározott célközönséghez szól, szép eredményeket lehet elérni. Viszont ezen a felületen a felhasználók különösen érzékenyek a direkt reklámra, ezért arra kell törekedni, hogy az a videóban alig érzékelhetően jelenjen csak meg” – osztotta meg véleményét Baranyai Örs, a Follow Marketing ügyvezetője.

Ne legyenek kallódó kommentek!

Sokan esnek bele abba a hibába, bármelyik fórumról legyen is szó, hogy a közlést követően sorsára hagyják a posztjukat. Márpedig az ahhoz érkező – akár pozitív, akár negatív – kommentek vagy kérdések legalább annyit árthatnak, mint amennyit használhatnak. Az irány csak rajtunk múlik.

„Az egyértelműen ártó szándékú, nyomdafestéket nem tűrő kommenteket nem feltétlenül kell megtartani, ilyen esetben nem nehezményezhető a cenzúra. De éppen ennyire fontos, hogy az építő jellegű hozzászólásokat, pozitív visszajelzéseket se hagyjuk szó nélkül, fontos, hogy aki vette a fáradságot, hogy megossza velünk a gondolatait rólunk, a termékünkről, a szolgáltatásunkról, azt érezze, hogy fontos számunkra a véleménye. A kérdések megválaszolása az információátadás mellett a bizalomépítésben is jelentős szerepet játszik. Sőt, sokakat megnyerhetünk magunknak, ha egy negatív hozzászólásra kedvesen, segítőkészen és frappánsan válaszolunk. Csak akkor töröljük a kommentet, ha annyira rosszindulatú, hogy ez a megoldás nem lehetséges” – javasolta Kovács László.

A marketing nem egyenlő az értékesítéssel

A vezetők hajlamosak a marketingtől azonnali eredményeket várni, és kudarcként élik meg, ha ezek elmaradnak. Elfelejtik, hogy a marketing nem egyenlő az értékesítéssel. Nem a gyors pénztermelés a fő funkciója, hanem ez egy hosszú távú befektetés, ami kitartó munkával egészen biztosan megtérül.

„Már elmúltak azok az idők, amikor valaki csak sales-hirdetésekkel tudott előre menni. A minőségi tartalomgyártás ma már elengedhetetlen. Minden fronton ott kell lenni, látszani, hallatszani kell, ugyanis a jelenlegi óriási reklámzajban csak így tud eljutni az üzenet a célközönséghez. A marketingköltségek visszaszorítása most nem helyes stratégia, a túlzott spórolás akár jelentős piacvesztéshez is vezethet” – hívta fel a figyelmet Baranyai Örs.

Nem csak sok pénzzel születhet sikeres marketing

Ha időlegesen beszűkülnek az anyagi lehetőségek, akkor sem a marketing elhanyagolása az egyetlen megoldás. A szakemberek elárulták, hogy az online közösségi fórumokon fizetett hirdetések nélkül is lehet eredményeket elérni. A titok nyitja a folyamatos, kitartó munka, érdekes és értékes posztok, videók létrehozása és menedzselése. Ez ugyan sok időt és energiát igényel, de cserébe néhány hónap alatt akár több százezres követőtábor is építhető általa a TikTokon.

„Aki bevételt szeretne termelni a TikTokon keresztül, annak meg kell néznie, hogy a célközönsége milyen hashtageket használ, miket kedvel, milyen tartalmakat gyárt, milyen zenéket választ a saját videóihoz és így tovább. Aki pontos célzásokra vágyik és szeretné megkímélni magát a hosszas tesztelési folyamatoktól, szakértőkhöz is fordulhat, akik tudásuk és tapasztalataik mellett professzionális eszközök biztosításával is segítik a cél megvalósulását” – jegyezte meg a Follow Marketing ügyvezetője.

Egyre bonyolultabb beállítások szükségesek a hirdetések célzásánál

„Az online hirdetések szabályozása egyre szigorodik, ami akár a hatékonyságuk romlásához is vezethet, ha valaki nem ismeri a »kiskapukat«. A sikeres működés érdekében érdemes profi csapat segítségét kérni, akár már a cég megalakulásától kezdődően, de olyan esetben is, amikor a haladásban megtorpanást tapasztalnak. A marketing óriási lökést adhat, azonban nem szabad rá mentőövként tekinteni, és csak akkor nyúlni utána, ha már nagy a baj. Az időzítésnek ebben az esetben is kiemelt szerepe van” – zárta gondolatait Kovács László, a Follow Marketing tulajdonosa.

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás: