Magyarország az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozik

Magyarország az elektromos autóipari átállás, és ezáltal pedig az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozik, ez annak is köszönhető, hogy a kormány a lehető legjobb együttműködést alakította ki a piac szereplőivel - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Magyarország az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozik

A tárcavezető az amerikai BorgWarner beruházásának bejelentésén kiemelte, hogy a Magyarországon most is több mint ezer főt foglalkoztató vállalat a tervezett 25 milliárd forint értékű fejlesztése nyomán hibrid és elektromos hajtású járművekhez alkalmas termékeket fog gyártani Oroszlányban.

A projektet az állam ötmilliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva hatvan új munkahely létrejöttéhez - tájékoztatott.

Beszédében emlékeztetett, hogy az Európai Unióban már megszülettek a politikai döntések az autóipar elektromos átállításáról, ami nélkül lehetetlen a karbonsemlegességi célkitűzések elérése is, hiszen ez a szektor adja a teljes károsanyag-kibocsátás húsz százalékát.

Szavai szerint mindez egy teljesen új gazdasági korszak eljövetelét is jelenti, amelynek a keretében éles verseny indult azért, hogy kikből lehetnek ezen változások nyertesei.

"A győztesek azok lesznek, akik a lehető legtöbb beruházást megszerzik maguknak, s ahol az új európai zöld ipar központjai, gyárai létrejönnek, illetve ahol az új iparág munkahelyei kialakulnak" - húzta alá.

"Mi, magyarok beneveztünk ebbe a versenybe. Eddig olyan sikereket arattunk, amelyek most már, azt hiszem, minden túlzás nélkül kijelenthetővé teszik, hogy mi, magyarok az új autóipari korszak, és ezáltal az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozunk" - szögezte le.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy ezekhez a sikerekhez elengedhetetlen a lehető legjobb együttműködés a piac szereplőivel, és ezen a téren is látványos sikereket tudtak elérni.

Ennek alátámasztására azt közölte, hogy Kína és Németország mellett Magyarország az egyetlen olyan ország a világon, ahol mind a három prémium német autómárka gyártási kapacitással lesz jelen, közben pedig a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója közül öt is elkötelezte magát hazánk mellett.

"Nyilvánvalóan ez a rohamszerű növekedés fenntarthatatlan, hogyha a kellő beszállítói háttéripar nincs jelen" - figyelmeztetett.

Majd hangsúlyozta, hogy Magyarországon az elmúlt tíz évben 3,5-szeresére nőtt az autóipar termelési értéke, amit az elsődleges gyártók és a beszállítók teljesítményének együttes növekedése adott.

Aláhúzta: az ágazat termelési értéke tavaly "brutális rekordot" ért el 12 ezer milliárd forinttal, és az idei év első kilenc hónapjában további 18 százalékos bővülést jegyeztek fel.

"Tehát most már biztosak lehetünk abban az első kilenc hónap adatai alapján, hogy a magyar autóipar idén is csúcsteljesítményt nyújt, és megdönti az autóipari termelési érték rekordját" - tudatta.

A miniszter végezetül arra is kitért, hogy az amerikai beruházások lényeges szerepet játszanak a magyar gazdasági növekedés fenntartásában, az érintett vállalatok alkotják továbbra is a második legnagyobb beruházói közösséget hazánkban, közülük tizennéggyel stratégiai együttműködési megállapodást is kötött a kormány.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom ennek megfelelően tavaly rekordot döntött, és az idei év első kilenc hónapjában is 11 százalékos bővülést regisztráltak, ami azt jelenti, hogy újabb csúcs várható 2023-ban - tette hozzá.

Az országgyűlési képviselők benyújtották vagyonnyilatkozataikat

A 2026. január 31-i határidőig az országgyűlési képviselők, a nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószólók eleget tettek - a 2025. december 31-én fennálló vagyoni állapotra vonatkozó - vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek - közölte Hargitai János, az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 01. 31. 23:00
Megosztás:

120 000 tárca választotta a Digitap ($TAP) tokent a 0,609 dolláros Aster helyett – Ez lehet a legjobb kriptovaluta, amit most érdemes megvásárolni

Ahogy a kriptopiac egyre mélyebbre lép 2026-ban, a befektetők már nem az alapján értékelik a tokeneket, hogy mit képviseltek a múltban, hanem hogy mire használják őket aktívan a jelenben. Ez az elmozdulás egyre nyilvánvalóbb, különösen, ha összehasonlítjuk az Aster (ASTER) és a Digitap ($TAP) helyzetét.
2026. 01. 31. 22:00
Megosztás:

A HONOR gyorsuló növekedése Kelet-Közép-Európában

A HONOR, mint globális technológiai márka, amely az okos mobileszközök fejlesztésére és innovációjára fókuszál, továbbra is dinamikus növekedést mutat a nemzetközi piacokon.
2026. 01. 31. 21:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 263%-ot emelkedett és lekörözi a 120 dolláros SOL-t: Miért nyerők a kriptó előértékesítések januárban?

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=jan&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=3170a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> nagyjából 263%-os emelkedést ért el korai árképzési szakaszához képest, miközben a SOL 120 dollár körül forog, de nem tud hasonló lendületet felmutatni. Ez az ellentét megváltoztatja a befektetők piaci szemléletét.
2026. 01. 31. 20:00
Megosztás:

Újraválasztották a VOSZ főtitkárát

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Elnöksége 2026. január 28-i ülésén Perlusz Lászlót további 5 évre a VOSZ főtitkárává választotta.
2026. 01. 31. 19:00
Megosztás:

XIV. Leó sem költözik be a pápai lakosztályba

Elődjéhez, Ferenc pápához hasonlóan XIV. Leó is úgy döntött, hogy nem költözik be a vatikáni paloták pápai lakosztályába, hanem egyszerűbb, személyre szabott otthont alakít ki magának.
2026. 01. 31. 18:00
Megosztás:

MVM: a rezsistop révén egyszeri, 30 százalékos kedvezmény biztosított a lakosságnak

Az MVM a januári rezsistopra vonatkozó kormánydöntést végrehajtva egyszeri, 30 százalékos mennyiségi kedvezményben részesíti a lakossági áram- és gázfelhasználókat - közölte a szolgáltató szombaton az MTI-vel.
2026. 01. 31. 17:00
Megosztás:

Pozitívra javította az olasz államadós-osztályzat kilátását az S&P

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Olaszország államadós-osztályzatának kilátását a Standard & Poor&#39;s pénzügyi szolgáltató csoport globális hitelminősítő részlege (S&P Global Ratings). A cég egyebek mellett azzal az előrejelzésével indokolta a lépést, hogy az olasz magánszektor a nemzetközi kereskedelmet terhelő folyamatos bizonytalanság ellenére továbbra is képes lesz folyómérleg-többletek elérésére, és ez kedvező az olasz gazdaság nettó külső hitelezői pozíciója szempontjából.
2026. 01. 31. 16:00
Megosztás:

Az Ethereum újraaktivál 100 millió dollárt a 2016-os DAO-hackből – biztonsági alap jön létre

Miért érdemes most figyelni az Ethereumra? Az Ethereum fejlesztői egy több mint tízéves sebet varrtak most be: újraaktiváltak 100 millió dollárnyi, régóta érintetlenül álló ETH-t, amely a hírhedt 2016-os DAO-hackhez köthető. A lépés nem spekulációt gerjeszt, hanem a hálózat érettségét és hosszú távú gondolkodását jelzi. Vajon ez egy új korszak kezdete az Ethereum történetében?
2026. 01. 31. 15:00
Megosztás:

Vitalik Buterin megszorításokat jelentett be az Ethereum Alapítványnál – piacreakció és stratégiai fordulat

2026. január 30-án Vitalik Buterin váratlan bejelentést tett az Ethereum jövőjével kapcsolatban: az Alapítvány „enyhe megszorítási időszakba” lép. A cél kettős – egyszerre biztosítani a merész technológiai fejlesztési terv végrehajtását, miközben hosszú távon fenntartható marad az Ethereum működése. A kriptoközösség nem maradt közömbös: a bejelentés után az ETH árfolyama több mint 6%-ot esett. Vajon mit jelent ez az új irány?
2026. 01. 31. 14:00
Megosztás:

Miért nem garantálja a Proof of Reserves a kriptotőzsdék megbízhatóságát?

Átláthatóság ≠ bizalom – A PoR-jelentések valódi értelmezése: a kriptotőzsdék egyre gyakrabban tesznek közzé Proof of Reserves (PoR) jelentéseket, azt sugallva, hogy ezzel bizonyítják a felhasználói eszközök biztos kezekben vannak. De vajon ez valóban elég a bizalomhoz? A válasz korántsem egyszerű.
2026. 01. 31. 13:00
Megosztás:

Belgium súlyos bűncselekményeknél megvonhatja az állampolgárságot

A belga szövetségi kormány és a képviselőház pénteken jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a belga állampolgárság megvonását azok esetében, akiket súlyos bűncselekmények - például emberölés, szexuális erőszak vagy szervezett bűnözés - miatt ítélnek el.
2026. 01. 31. 12:00
Megosztás:

Hiába duplázódik holnaptól az ingyenes készpénzfelvétel, sokan mégis elbukhatják!

Holnapról akár 340 000 forint készpénzt is fel lehet venni ingyen a magyarországi bankszámlákról, köszönhetően egy hatályba lépő jogszabályi változásnak. Mégis sokan fizetnek a készpénzfelvételért, aminek a BiztosDöntés.hu szakértői szerint számos oka lehet. Mindeközben a bankok maguk is számos kedvezményt kínálnak, ezek egy része ráadásul nem csak idehaza, hanem akár külföldön is ingyenes pénzfelvételt biztosít.
2026. 01. 31. 10:00
Megosztás:

Elhunyt Fenyő Miklós

Életének 79. évében elhunyt Fenyő Miklós énekes, dalszerző - közölték szombaton a zenész hivatalos Facebook-oldalán.
2026. 01. 31. 09:00
Megosztás:

Beköszöntött a mesterséges intelligencia által vezérelt zsarolóvírusok korszaka

Beköszöntött a mesterséges intelligencia által vezérelt zsarolóvírusok korszaka, az NFC-alapú (Near Field Communication - rövid hatótávolságú vezeték nélküli technológia) mobilos támadások száma 87 százalékkal nőtt, a zsarolóvírus-támadások áldozatainak száma pedig már 2025 vége előtt meghaladta a teljes 2024-es értéket, mintegy 40 százalékos éves szintű emelkedéssel - derült ki az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentéséből (Threat Report H2 2025).
2026. 01. 31. 08:10
Megosztás:

2,8 százalékra csökkenti az Otthon Start kamatát az egyik pénzintézet

Fokozódik a bankok közötti verseny az otthon startos fiatalokért: az egyik nagy bankban már 2,8 százalék az új kamat, és érkeznek a további kedvezmények is - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 01. 31. 07:00
Megosztás:

Energiatárolási beruházásokról állapodott meg az ALTEO az STS Group tagvállalatával

Energiatároló beruházásokról állapodott meg az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. az STS Group tagvállalatával, a győri SMEGSolar Kft.-vel - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
2026. 01. 31. 06:00
Megosztás:

Kína feloldotta a brit parlamenti képviselők elleni szankciókat

Kína feloldotta a brit parlamenti képviselőkre öt évvel ezelőtt kirótt szankciókat - közölte pénteken Keir Starmer brit miniszterelnök. Az érintettek ugyanakkor közös közleményben tudatták, hogy nem veszik tudomásul a kínai döntést, és továbbra is kiállnak a kínai emberi jogi helyzetet bíráló álláspontjuk mellett, amely miatt Peking a szankciókat bevezette velük szemben.
2026. 01. 31. 05:00
Megosztás:

Több mint 25 milliárd forintnyi sikeres sima pénzkérést indítottak az OTP Bank ügyfelei

A qvik-szabványra épülő, NFC-vel vagy QR-kóddal működő, a lakossági ügyfelek részére elérhető szolgáltatást 2025 októberében vezette be az OTP Bank Magyarországon elsőként. A Pénzkérés simán célja egy régóta fennálló hétköznapi probléma kezelése volt: a pénzkérés sokak számára még ma is nehézkes, feszengéssel járó helyzet. A fejlesztésnek köszönhetően az ügyfelek gyorsan, egyszerűen és számlaszám vagy kedvezményezett nevének begépelése nélkül tudnak pénzt kérni.
2026. 01. 31. 04:00
Megosztás:

2026 – az az év, amikor a devizakockázat meghatározza a magyar KKV-k árrését

A magyar kis- és középvállalatok (KKV-k) új évbe lépnek különösen ingadozó EUR/HUF és USD/HUF árfolyamok mellett. 2025-ben a forint körülbelül 7%-kal erősödött az euróval, míg a dollárral szemben több mint 17%-kal, ami jól mutatta, hogy a fedezetlen szerződések még viszonylag kis árfolyam-ingadozások esetén is veszíthetnek értékükből HUF-ban. Gyakorlatban az EUR/HUF párnál a 10–20 forintos különbségek nagy exportvolumenek esetén jelentősen csökkenthetik a haszonkulcsot, ezért 2026-ban az aktív devizakockázat-kezelés már nem választás, hanem kötelezettség. A vállalkozók egyre világosabban látják, hogy a devizastratégiák hiánya valós veszélyt jelent az árrésre, miközben a régióbeli függőségek is egyre jelentősebbek. 2026 a magyar KKV-k számára a pénzügyi ellenálló képesség próbája lesz. Bár a gazdaság mérsékelt növekedést tart fenn, a vállalatok olyan környezetbe lépnek, ahol növekvő árfolyam-ingadozás, költségnyomás és nemzetközi kereskedelmi bizonytalanság jellemzi a piacot. Ebben a kontextusban a devizakockázat-kezelési döntések kulcsfontosságúvá válnak.
2026. 01. 31. 03:00
Megosztás: